Egy 1976-os archív felvétel eleveníti fel a Csíkszeredai Lyceum hokicsapatának világát: búcsúmérkőzés, ünnepség és legendás alakok idézik meg a csíki jégkorong hőskorát és közösségi erejét.
A filmkockákat Boda Jenő tanár-edző osztotta meg, aki az 1970-es években a Lyceum felnőtt bajnokságban szereplő, sikeres csapatainak vezetője volt.
A felvétel az akkori végzős játékosok búcsúmérkőzését örökíti meg, megőrizve egy korszak hangulatát és a csíki jégkorong egyik meghatározó közösségének pillanatait.
A képsorokon rövid mérkőzésjelenetek, a játékosok mindennapjai és ünnepi mozzanatok váltják egymást. A díjátadó pillanatokban feltűnik Nedelka Géza, az iskola egykori igazgatója, aki a sportolók jutalmazásában vállalt szerepet.
A felvételek egy másik különleges vonatkozása, hogy rövid időre „megszólal” rajtuk az iskola legendás nyelvésze, néhai Miklós József, aki jellegzetes, bemondói hangján kíséri a képeket.
Ugyanezen a filmen látható a Lyceum jégkorongszakosztályának fennállásának 10. évfordulójára rendezett ünnepség is, amelynek a csíkszeredai jégcsarnok – a mai Vákár Lajos Műjégpálya – adott otthont.
A megnyitón tíz csapat, valamint egy újonnan alakult gyermekegyüttes vonult fel, jelképezve a szakosztály fejlődését és jövőjét.
Az ünnepség során díszokleveleket és emléklapokat adtak át a sportolóknak, akik látványos, mozgalmas műsort mutattak be a jégen. A diákok a Lyceum nevét formálták meg testükkel.
A korosztály számos tehetséges játékost adott a sportágnak: többen ifjúsági és utánpótlás-válogatottként, néhányan pedig felnőtt válogatottként képviselték Romániát rangos nemzetközi versenyeken.
„A képsorok egy korabeli Doppel Super 8 mm-es felvevőgéppel készültek. A digitalizálás a nagyobbik fiam, Boda Zsolt segítségével történt, aki maga is ifjúsági és utánpótlás-válogatott játékos volt, és Európa-, valamint világbajnoki rendezvényeken szerepelt, nemzetközi Fair Play-díjasként” – nyilatkozta Boda Jenő a Székely Sportnak.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!