Hirdetés

Még akár ökör is lehet belőlünk

2021. október 27., 20:09

Azt mondják, az élet nem igazságos. Így van ez a sokak által kedvelt vagy egyenesen imádott fociban is. Az utóbbi napok történéseit figyelembe véve határozottan állíthatjuk, hogy a labdarúgásra is érvényes az örökigazság, miszerint amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek. Vagy egy másik szabadon idézett mondással szólva: tanulj tinó Becalitól, ökör lesz belőled!

2021. október 27., 20:09

A Konstancai Farul és a Kolozsvári CFR labdarúgóklubok vezetősége egyaránt felháborodással vette tudomásul a Román Profi Labdarúgó Liga azon döntését, hogy az FCSB Farul elleni mérkőzését elhalasszák. A szabályzat értelmében minimum 13 ép és egészséges játékost kell kiállítani egy mérkőzésre, amit a bukarestiek képtelenek voltak megtenni. A bajnokit elhalasztották, de a kupameccset a Voluntari ellen már nem lehetett, ezt az FCSB 3–0 arányban elvesztette.

Kapcsolódó

Hirdetés

A liga döntése jó pár kérdést felvet. Köztudott, hogy Gigi Becali az oltásellenesek táborát gyarapítja, állítólag a klubnál mindössze két játékos kapta meg a vakcinát. Nem csoda, hogy sorba dőlnek ki a fiúk, talán nem is az ők hibájukból. Összesen 16 focista hiányzik a keretből, csakhogy közülük kilencen kovidosok, a többiek (heten) sérülésekkel küzdenek. Tehát már nem is annyira egyértelmű, milyen alapon halasztott meccset az FCSB.

Hiszen a szabályzat nem tér ki arra, mi van akkor, ha egy csapat játékosainak egy része sérülés miatt nem tud pályára lépni. Az FCSB esetében összeadódott a koviddal fertőzöttek és az egyéb sérülést elszenvedettek száma.

Ahogy Dan Petrescu, a CFR edzője fogalmazott, ilyen formában a döntés a halasztásáról precedenst teremthet, hiszen ha kedve szottyan, bármikor bejelentheti egy klub vezetősége, hogy sajnálja, de halasztást kér, mivel játékosainak zöme sérülés miatt a betegágyat nyomja.

És hogy mit nem szabad a kisökörnek? Például azt, hogy ő is halasztást kapjon, ha fertőzés miatt kiesnek a játékosaik.

Példa erre éppen a Sepsi OSK, ahol az év elején valóságos kovid-góc ütötte fel a fejét, tíz játékosuk plusz az edző betegedett meg, ennek ellenére kénytelenek voltak a program szerint lejátszani a mérkőzéseket.

A Voluntari a tavalyi év végén járt ugyanígy, náluk akkor nem kevesebb mint 14 játékos kapta el a vírust, egyik meccsükön szinte gyerekekkel jelentek meg, de játszaniuk kellett! Becalitól rengeteget lehet tanulni arról, hogy hogyan kell átverni másokat, az a baj, hogy a szabályok kicselezésében úgy tűnik cinkosa az egész román labdarúgás vezérkara.

Mérget vehetünk arra, hogy nem csak az FCSB-nél vannak beoltatlan játékosok, vezetők. És ez egy újabb kérdést vet fel, amire látszólag senki sem figyel, senki sem beszél róla. Romániában ugyanis az október 25-től érvényes járványügyi szigorítások értelmében a szállodák csak zöldigazolvánnyal rendelkező, beoltott vagy a Covid-19-en átesett személyeket fogadhatnak, a negatív teszt nem elég ahhoz, hogy valaki igénybe vehesse a szállásadó helyek szolgáltatásait. Akkor hogy is van ez? Idegenbeli mérkőzéskor a beoltatlanok, vagy akik még nem voltak betegek a buszban, a hotel körüli parkban, sátorban, vagy ismerősnél alszanak?

Nem kell kétségbe esni, ez az ország arról híres, hogy mindig mindenre van megoldás, és a szabályok, törvények sok esetben fakultatívak.

Ennél nagyobb ügyek felett is szemet hunytak már az illetékesek, miért pont egy ilyen „apróságon” akadjanak fel? Fő, hogy a sportrendezvényeket a polgárok akár huszonöt oltás után sem látogathatják. Minden más a fejesek szerint rendben van…

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Meglepetésre hazai pályán botlottak a csíki lányok

Megszakadt az FK Csíkszereda női labdarúgócsapatának kiváló hazai sorozata, miután kétgólos vereséget szenvedett a Bukaresti Rapidtól a női Szuperliga 11. fordulójában.

Hazai pályán szakadt meg a Kézdivásárhelyi SE jó sorozata

Mérsékelt teljesítménnyel háromgólos vereséget szenvedett és visszacsúszott a rangsor ötödik helyére a Kézdivásárhelyi SE a labdarúgó 3. Liga 12. játéknapján.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

 A szezon góljával nyertek Magyari Szilárdék Nagyváradon (videóval)

Ritkán látható nagy gól jelentette a Nagyváradi Bihar FC vesztét a labdarúgó 2. Liga 13. fordulójában: szombaton délben a CSM Slatina Matiș mintegy 45 méterről szerzett góljával vitte el a pontokat a Bodola Gyula Stadionból. Videón mutatjuk.

Marius Corbu kerettag, debütálhat a román fociválogatottban

Marius Corbu is meghívót kapott a román labdarúgó-válogatottba a novemberi mérkőzésekre. A Székelyföld Labdarúgó Akadémiánál nevelkedett 24 éves középpályás a Lengyelország és a Bosznia-Hercegovina elleni Nemzetek Ligája-találkozókon léphet pályára.

Egyre mélyebb gödörben a Marosvásárhelyi ASA, az edzőváltás sem segített

Újabb súlyos vereségbe szaladt bele a Marosvásárhelyi ASA a labdarúgó 2. Ligában: a vásárhelyiek szombaton délben 5–0-ra kaptak ki a Concordia Chiajna vendégeként a bajnokságban. A csapat sorozatban az ötödik mérkőzését veszítette el.

Továbbra is alapember a korosztályos válogatottnál a Sepsi OSK játékosa

Ismét meghívót kapott a román U19-es labdarúgó-válogatottba a Sepsi OSK középpályása, Batzula Hunor. Ion Marin együttese novemberben az Európa-bajnoki selejtezőtorna második körében lép pályára, a fiatalokra három mérkőzés vár Olaszországban.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!