Hirdetés

Lucescu élesen bírálta a játékvezetést és a boszniai körülményeket, még nem tudja, folytatja-e a kispadon

Mircea Lucescu kifakadt a találkozót követően
Fotó: Facebook/NationalaRomanieiOfficial

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya rendkívül csalódottan értékelte a Bosznia-Hercegovina elleni vereséget, amely egyben azt is jelenti, hogy a csapat már nem végezhet a selejtezőcsoport második helyén.

2025. november 16., 10:33

Románia csak a márciusi pótselejtezőn keresztül reménykedhet a 2026-os világbajnokságra való kijutásban.

Hirdetés

A szombati esti, 3–1-es vereség utáni nyilatkozatában Mircea Lucescu elsősorban Michael Oliver játékvezető tevékenységét kifogásolta.

„A második félidőben veszítettük el a meccset. Az első játékrészben nem voltunk elég koncentráltak, többet kellett volna lőnünk. A bíró mindent megengedett nekik. Mariusnak felszakadt a füle, varrni kell, ő pedig semmit nem adott. A kiállításunknál Denis felemelte a lábát, az ellenfél játékosa hátulról jött rá. Belement, majd eljátszotta, és már villant is a piros. Ilyen körülmények között nem lehet futballozni.”

Kapcsolódó

A kapitány szerint a játékvezetés felborította a mérkőzés egyensúlyát, de saját csapatát is kritizálta néhány hibás döntés miatt.

„A bíró befolyásolta a meccset, de mi is gyerekesen kezeltünk bizonyos szituációkat. Az első gól előtt Mihăilănak ki kellett volna vágni a labdát, így nem alakult volna ki az a helyzet.”

Lucescu különösen kemény szavakkal illette a boszniai szurkolók rasszista bekiabálásait, illetve a stadion állapotát.

Szégyen, ami itt volt. Amikor ránéztem erre a stadionra... A játékosoknak még bemelegíteni sem volt hol. Ha mi cigányok vagyunk szerintük, akkor ők mik ezekkel a körülményekkel? Ezen a szinten ilyen embertelen feltételek között nem lehet játszani.”

Arra a kérdésre, hogy ott lesz-e a kispadon a márciusi pótselejtezőn, a szövetségi kapitány már nem kívánt válaszolni. „Ne kérdezzenek erről, nem mondok semmit” – zárta rövidre, majd elhagyta az tévéinterjú helyszínét.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Visszatérők is felbukkantak a Sepsi OSK első edzésén

Nem sokat pihenhettek a Sepsi OSK játékosai, hétfőn ugyanis megkezdték a felkészülést a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényére. Sok a kérdés, de az viszont biztos, hogy az első tréningen több ismerős arc is feltűnt.

Az első távozó a Sepsi OSK-nál, már be is jelentette az új klubja

Távozik a Sepsi OSK korábbi csapatkapitánya, Denis Haruț, aki a Szuperligába való feljutás után elsőként hagyta el a klubot, és megegyezett az élvonalbeli tagságot szintén kiharcoló FC Voluntari-jal.

Székelyhon

Viharos időjárás várható csütörtöktől az ország nagy részén

Viharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.

`
Krónika

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben

Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.

Krónika

Ukrán állampolgárságáról lemondott, de a moldovait felvette a korábban a kettős állampolgárságú magyarok ellen hergelő Tomac

A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.

Főtér

Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…

… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.

Ez is érdekelheti

A szünet után fordított és legyőzte a kazahokat a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott a szünet után fordított és 3-1-re legyőzte Kazahsztánt kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen.

A csereként beálló játékosok nyerték meg a meccset Romániának

Második felkészülési mérkőzését játszotta Románia a júniusi válogatott szünetben. A trikolórok szombat este Wales ellen két cserejátékos góljával 2–1-re nyertek, Gheorghe Hagi pedig megszerezte első győzelmét a visszatérése óta.

Varga Barnabás duplázott, legyőzte Finnországot a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 2–1-re legyőzte Finnországot a Puskás Arénában pénteken rendezett barátságos mérkőzésen.

Kezdők voltak az FK Csíkszereda játékosai a romániai női válogatott vb-selejtezőjén

A Moldovai Köztársaság elleni gól nélküli döntetlennel zárta világbajnoki selejtezőcsoportját a romániai női labdarúgó-válogatott. Az FK Csíkszereda két játékosa, Geréd Erika és Ana Maria Vădulescu egyaránt kezdőként lépett pályára.

Döntetlennel tért vissza Románia kispadjára Gheorghe Hagi

Idegenbeli döntetlennel mutatkozott be a román labdarúgó-válogatott kispadján Gheorghe Hagi, a kedd esti barátságos mérkőzésen a trikolórok 1–1-re végeztek Georgia ellen.

Tizenegyesekkel védte meg Bajnokok Ligája-címét a PSG

Drámai finálét rendeztek a budapesti Puskás Arénában: a Paris Saint-Germain és az Arsenal 120 perc alatt nem bírt egymással, a tizenegyespárbajban viszont a franciák bizonyultak jobbnak, így megvédték Bajnokok Ligája-címüket.

Hosszabbításban dőlt el: a korábbi bajnok készülhet az európai kupaporondra

A két fővárosi rivális párharcából az FCSB került ki győztesként, hosszabbításban győzte le a Dinamót, és sikerével indulhat a Konferencia Liga selejtezőjében.

A Fradiba tartanak a kézdivásárhelyi Szász testvérek

Korosztályuk legígéretesebb tehetségei közt tartják számon a kézdivásárhelyi Szász testvéreket, Hubát és Aport. A fiatal labdarúgók életük lehetősége előtt állnak: a Sepsi OSK mezét a Ferencvároséra cserélik.

A mérkőzések legjavát csak az interneten nézhetjük az európai kupákban

Nagy változásra van kilátás a két kisebbik nemzetközi kupasorozat, a labdarúgó Európa Liga és a Konferencia Liga romániai közvetítési jogait illetően. A mérkőzések legnagyobb része nagy valószínűséggel a Voyo fizetős online platformon lesz nézhető.

Az FK Csíkszereda három játékosa a korosztályos világbajnokságra készülő keretben

A korosztályos világbajnokságra készülő romániai U17-es labdarúgó-válogatott keretébe három FK Csíkszereda-játékos kapott meghívót. Bencze Loránd, Máthé Apor és Darius Bota is ott lesz a júniusi, szerbiai felkészülési mérkőzéseken.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!