A Celtic kezdte aktívabban a glasgow-i összecsapást, mégis a Ferencváros szerzett vezetést. A 20. percben Yusuf tekerése után Liam Scales rosszul ért a labdába, amely így a saját kapujában kötött ki.
A hazaiak a félidő hajrájában egyenlítettek, Mika Baur a 44. percben vette be az FTC kapuját. A Ferencváros azonban szinte azonnal válaszolt: a ráadásban Zachariassen sarokkal juttatta ismét előnyhöz a magyar együttest, így 2–1-es vendégvezetéssel vonultak szünetre a csapatok.
A második játékrész elején gyorsan eldőlt a mérkőzés. A korábban a Celticben is futballozó Daniel Arzani a 47. percben nagy gólt lőtt, ezzel 3–1-re módosította az állást. A skótok ezt követően ugyan próbáltak visszakapaszkodni, de a Ferencváros fegyelmezetten őrizte előnyét, és újabb gólt már egyik fél sem szerzett.
Az FTC ezzel kilencedik nemzetközi mérkőzésén is megőrizte veretlenségét ebben a szezonban: hét győzelem és két döntetlen a mérlege. Az Európa-liga következő fordulójában október 15-én a Viktoria Plzent fogadja.
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Kicsi korában a szülei románul beszéltek vele, ma mégis magyarul gondolkodik. Szentes Stefánia a lábnyiki Magyar Háztól Csíkszeredán és a kolozsvári egyetemen át jutott el oda, hogy ma a csángó gyerekeket biztatja arra az útra, amit ő maga is végigjárt.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!