Az elmúlt években rendre a másodosztály meghatározó csapatai közé tartozott a Gyergyóremetei Kereszthegy SK. Kétszer is megnyerték a bajnokságot, és kiharcolták a feljutást az élvonalba, ám anyagi okok miatt nem vállalták a szereplést a legjobbak között. A legutóbbi idényben a második helyen végeztek, most pedig ismét a bajnoki cím megszerzését tűzték ki célul.
„Az elmúlt szezon óta eltelt időben felnőttek a fiatalok, egyre többet tudunk játszatni közülük a felnőttcsapatban” – vezeti fel a legfontosabb változásokat Bakos Szabolcs, a csapat vezetője. Ennek megfelelően a keret összetétele is némileg átalakult, a korábbinál is nagyobb hangsúlyt fektetnek a saját nevelésű játékosok beépítésére, arra törekednek, hogy a fiatalok minél több lehetőséget kapjanak a felnőttek között.
Az idei cél ugyanaz, mint az utóbbi években: megnyerni a bajnokságot – mutat rá Bakos. Hozzáteszi, nehézséget jelent, hogy minden mérkőzésre sokat kell utazniuk. „Falusi csapatként próbálunk helytállni a sok városi együttes és a nagyobb tőkével rendelkező klubok mellett. Ettől függetlenül, úgy gondolom, hogy ezt a szezont is jó eredménnyel tudjuk zárni” – jegyezte meg Bakos Szabolcs.
A felnőttcsapat mellett a gyergyóremeteiek az U19-es utánpótlás-bajnokságban is csapatot indítanak idén is. Tavaly az országos korosztályos bajnokság bronzérmesei lettek a remetei fiatalok, és idén is ígéretes együttes vág neki a megmérettetésnek.
A másodosztály mezőnyét két csoportba sorolták. A Kereszthegy a Mausoleul Mărășești, a Fortius Buzău 2014 és a Campionii FC Argeș társaságában küzd az alapszakaszban.
A csoport küzdelmei vasárnap kezdődnek. A gyergyóremeteiek 14 órától a Mărășești vendégeként lépnek pályára: Szintén vasárnap 16 órától a Buzău és a FC Argeș mérkőzik meg egymással.
A másik csoportban a Brassói Kids Tâmpa, a Resicabányai Negrea, a Simándi Sólymok és a Kolozsvári Clujana szerepel. Ebben a négyesben egy héttel később kezdődik a küzdelem.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!