Látványos meccsen húzta be az elengedhetetlen három pontot hétfőn este hazai pályán a sepsiszentgyörgyi gárda, ezért azonban keményen meg kellett dolgoznia a sereghajtó moldvaiak ellen. Az első félidőt követően még 2–2-es döntetlen volt az állás, majd a szünet után a Sepsi OSK gyors gólt szerzett, a végéig pedig további kétszer találtak be, így nem fért kétség a győzelmükhöz.
Ezzel kissé fellélegezhet a székelyföldi együttes és Liviu Ciobotariu vezetőedző, hiszen elhagyták a kiesőzónát és feljöttek a kilencedik helyre.
„A játékosok minősége jelentette a különbséget, kiváló labdarúgóim vannak. A cserék hozzátettek a játékhoz, Aganovic és Ion Gheorghe két nagyon fontos gólt lőttek. Mindenekelőtt a játékosok miatt örülök a győzelemnek” – nyilatkozta a találkozó után a Sepsi OSK trénere.
Liviu Ciobotariu kiemelte, hatalmas volt a nyomás rajtuk, aki futballozott már, az tudja, mit jelent ilyen pillanatokat átélni.
„Az első félidőben két megbocsáthatatlan hibákat követtünk el, amit ezen a szinten nem lehetne, de előfordul, minden játékos bakizhat. Ahogy Matei legutóbb kihagyott egy büntetőt, úgy ezúttal Damașcan tévedett (akinek rossz ütemű belépője után büntetőhöz jutottak a vendégek – szerk. megj.), de ez megtörténik a futballban” – mutatott rá.
Az FC Botoșani-t irányító Dan Alexa a mérkőzést követően bejelentette, hogy szeretne lemondani a csapatról. Ezzel kapcsolatban Ciobotariu megjegyezte, reméli, hogy átgondolja és nem hozza meg ezt a döntést, mert egy gárda életében vannak olyan időszakok, amikor semmi nem sikerül, és az edzőnek kell lennie, aki tartja a lelket a játékosokban.
– fogalmazott a Sepsi OSK vezetőedzője.
Adnan Aganovic szünet utáni gólja sokat nyomott a latban, amivel a házigazdák harmadszor is megszerezték a vezetést. „Számítottunk rá, hogy lélektanilag nehéz mérkőzés lesz. Mindkét csapat rossz passzban volt. Szerencsénkre jól végződött számunkra.
– közölte a horvát középpályás.
A vereségi sorozat megszakítása után viszont a Sepsi OSK-nál nem dőlhetnek hátra, tudatában vannak annak, hogy össze kell kössék a győzelmeket. Legközelebb pénteken 17 óra 30 perctől a bajnokság 14. fordulójának nyitómeccsén Liviu Ciobotariu korábbi csapata, az FC Voluntari ellen játszanak, amely hétvégén értékes pontot szerzett, gól nélküli döntetlent ért el az FCSB otthonában.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FCSB FCSB | 13 | 9 | 3 | 1 | 25-11 | 30 |
2 | Kolozsvári CFR CFR | 13 | 8 | 3 | 2 | 25-12 | 27 |
3 | Bukaresti Rapid Rapid | 13 | 6 | 5 | 2 | 27-16 | 23 |
4 | Universitatea Craiova U Craiova | 13 | 6 | 4 | 3 | 20-13 | 22 |
5 | Konstancai Farul Farul | 13 | 6 | 2 | 5 | 19-19 | 20 |
6 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 13 | 4 | 7 | 2 | 21-14 | 19 |
7 | Petrolul Ploiești Petrolul | 13 | 4 | 7 | 2 | 17-14 | 19 |
8 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 13 | 3 | 7 | 3 | 18-21 | 16 |
9 | Galaci Oțelul Oțelul | 13 | 2 | 9 | 2 | 10-10 | 15 |
10 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 13 | 4 | 3 | 6 | 16-18 | 15 |
11 | Jászvásári Poli Jászvásár | 13 | 4 | 3 | 6 | 15-19 | 15 |
12 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 13 | 4 | 2 | 7 | 21-24 | 14 |
13 | FC Voluntari Voluntari | 13 | 3 | 4 | 6 | 15-23 | 13 |
14 | Aradi UTA UTA | 13 | 2 | 6 | 5 | 12-18 | 12 |
15 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 13 | 2 | 3 | 8 | 8-24 | 9 |
16 | FC Botoșani Botoșani | 13 | 0 | 6 | 7 | 13-26 | 6 |
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!