A kolozsvári együttes nagyon közel áll ahhoz, hogy behúzza a klub történetének hetedik román bajnoki címét, amivel a CFR az Aradi UTA-t és a Temesvári Kinizsit megelőzve az élvonal legsikeresebb „vidéki” egyesületévé válna. Az örökranglistán csak három bukaresti labdarúgóklub, a 26-szoros bajnok Steaua, a Dinamo (18) és a Venus (8) szerepel a kolozsváriak előtt, és a bajnokság történetében eddig csak a Kinizsinek, a Dinamónak és a Steauának sikerült megnyernie sorozatban négy alkalommal a ligát.
Miután a rájátszás előző fordulójában a címvédő meggyőző játékkal, 3–1-re diadalmaskodott az Unviersitatea Craiova otthonában, és a rivális FCSB csak a hosszabbításban tudta döntetlenre menteni a sepsiszentgyörgyi kiszállását (2–2), a CFR egy győzelemre került az újabb aranyéremtől. A „vasutasok” szeretnék már kedden este, az FC Botoșani pályáján lezárni a bajnokságot, így az utolsó fordulóban a FCSB elleni hazai rangadó tét nélküli lenne.
Edward Iordănescu, a listavezető trénere mindenesetre két döntőre igyekezett felkészíteni csapatát, a vezetőedző emlékei szerint a Botoșani sokszor megnehezítette már csapata dolgát.
A legnagyobb kihívás megint az lesz, hogy gyorsan regenerálódjunk, erről már korábban is őszintén beszéltem. Amikor háromnaponta kell pályára lépnünk, mindig ugyanazzal a problémával szembesülünk, hogy kevés az idő a fizikális és mentális felfrissülésre, illetve a mérkőzés részleteinek előkészítésére” – nyilatkozta Iordănescu a sorsdöntő bajnoki előtt.
A hazaiak szakvezetője, Marius Croitoru a klub történetének legcsúfosabb vereségének nevezte a legutóbbi fordulóban jegyzett kudarcot, amikor is a Botoșani 3–1-es vezetésről, az utolsó húsz percben három gólt elszenvedve, 4–3-ra kapott ki az Academica Clinceni vendégeként.
Az edző elmondta, az utóbbi napokban keveset pihent a clinceni-i vereség miatt, és reméli, játékosainak sikerül lemosniuk magukról a szégyent a bajnoki címre hajtó CFR ellen.
A kolozsváriak a rájátszás negyedik fordulójában az izlandi középpályás, Runar Sigurjonsson duplájával 2–0-ra múlták felül otthon a moldvaiakat. Az alapszakaszban a CFR 2–1-re győzte le Kolozsváron a Croitoru-csapatot, Botoșani-ban viszont a piros-fehér-kékek nyertek ugyanilyen arányban.
A kedd este 20.30-kor kezdődő összecsapáson a craiovai Sebastian Colțescu fújja a sípot.
A CFR döntetlen, vagy akár vereség esetén is bajnok lehet a playoff kilencedik fordulójában, ám ebben az esetben az FCSB botlására is szükség lenne az U Craiova elleni szerda esti rangadón. A hétközi forduló harmadik felsőházi összecsapásán, a harmadik helyért küzdő Sepsi OSK csütörtökön az Academica Clinceni-hez látogat.
| 2021. 05. 18. 20:30 | FC Botoșani Botoșani | Kolozsvári CFR CFR | 0-1 |
| 2021. 05. 19. 21:30 | FCSB FCSB | Universitatea Craiova U Craiova | 0-1 |
| 2021. 05. 20. 20:30 | Academica Clinceni Clinceni | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 2-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Kolozsvári CFR CFR | 8 | 5 | 1 | 2 | 12-5 | 48 |
2 | FCSB FCSB | 8 | 3 | 3 | 2 | 13-11 | 45 |
3 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 8 | 4 | 2 | 2 | 9-6 | 37 |
4 | Universitatea Craiova U Craiova | 8 | 2 | 2 | 4 | 8-11 | 37 |
5 | FC Botoșani Botoșani | 8 | 3 | 1 | 4 | 13-16 | 31 |
6 | Academica Clinceni Clinceni | 8 | 2 | 1 | 5 | 8-14 | 29 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!