HIRDETÉS

Közel állt az idegenbeli győzelemhez a KSE

A KSE kezdő tizenegye a szombati mérkőzés előtt
Fotó: Rancz Lajos

Szombaton a labdarúgó a III. Liga 5. csoportja 8. fordulójában a Kézdivásárhelyi SE remek első félidő után döntetlenre játszott a Viitorul Curița pályáján, míg a Sepsi OSK farmcsapata Zernyesten az Olimpic otthonában nyolcgólos mérkőzésen szenvedett vereséget.

A KSE remek kezdésére Gajdó Tamás bombagólja tette fel a koronát a 11. percben, majd a kék-fehérek előnyét a 34. percbe Ketesdi 2–0-ra növelte. A hazaiak támadtak, ám igazán nem sikerült Fábián kapuját veszélyeztetniük, így a csapatok kétgólos vendégelőnynél vonultak pihenőre.

A második játékrészt is határozottan kezdte a kézdi gárda, és a 47. percben el is dőlhetett volna a három pont sorsa: Gajdó remek beadását követően Turcu egyedül maradt a hazai kapussal szemben, ám 15 méterről fölé lőtt.

„Ez volt a mérkőzés pszichikai pillanata, hiszen 3–0-nál véget ért volna a meccs” – nyilatkozta lapunknak Rancz Lajos, a KSE elnöke. A Călin Moldovan által edzett kék-fehérek tovább támadtak, és adódott is helyzet, ám az 53. percben Ketesdi lövését megfogta a hálóőr. A 65. percben a házigazdák szabadrúgásból 20 méterről találtak be Fábián kapujába (1–2), és ettől kezdve többet támadott a Vitorul, de a háromszékiek fegyelmezett védelmén nem találtak rést.

•  Fotó: Rancz Lajos Galéria

Fotó: Rancz Lajos

A 83. percben a Știubeát utolsó védőként felvágó bákói játékost piros lappal „jutalmazta” a játékvezető, majd a megítélt szabadrúgást hárította a hazai hálóőr. A bíró nem kevesebb, mint 8 perccel hosszabbította a mérkőzést, és a 90+8. percben kiegyenlítettek a hazaiak. „Sajnos, két pont kiment a kezünkből, győzelmet érdemeltünk volna, nem döntetlent” – hangsúlyozta Rancz Lajos. A 9. fordulóban a KSE a Barcarozsnyói Olimpic Cetate csapatát fogadja hazai pályán.

A második félidőben elbillent a mérleg nyelve

A Sepsi OSK II. Zernyesten a mérkőzés előtt a szentgyörgyiekkel azonos pontszámú Olimpic-kal játszott gólgazdag mérkőzést. A semleges nézők számára látványos meccset produkált a két csapat, hiszen az első játékrészben nem kevesebb mint öt gól esett, és a másodikban is háromszor találtak be a felek egymás kapujába, végül a házigazdák kétgólos győzelmet aratva bezsebelték a győzelemért járó három pontot, megerősítve dobogós pozíciójukat.

•  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Valentin Suciu legényei jövő szombaton az első helyezett AFC Câmpulung – Muscel 2022 csapatát látják vendégül.

III. Liga, 5. csoport, 8. forduló
Viitorul Curița – KSE 2–2 (0–2)
A KSE góllövői: Gajdó (11.), Ketesdi (34.).
KSE: Fábián – Albu (Zöld), Demeter, Sütő, Circa, Gajdó, Agafiței, Dobos, Știubea, Ketesdi (Fülöp), Turcu (Bandi). Vezetőedző: Călin Moldovan.

Zernyesti ACS Olimpic – Sepsi OSK 5–3 (3–2)
Az OSK II góllövői: Fehér Szilárd, Grigore Iustin, Toma Vlad.

Labdarúgó 3. Liga, 2023–2024-es szezon, 5-ös csoport, alapszakasz, 8. forduló

Labdarúgó 3. Liga, 2023–2024-es szezon, 5-ös csoport, alapszakasz

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Diószegi és Burcă: nincs mese, tarolni kell, mert nem tartozunk a döntéshozók kedvencei közé

Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.

Adorján Attila: motivál, hogy a Sportklub ellen jól teljesítsek

Friss trófeával a zsebében várja többek között a Sportklub elleni hokirangadókat. A tavalyi Erste Liga idény legjobb kapusával, a csíkszeredai származású Adorján Attilával beszélgettünk, aki idéntől már a Brassói Corona hálóját őrzi.

Székelyhon

Botokkal estek egymásnak a város központjában, egy ember meghalt – videóval

Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.

`
Krónika

Erdélyi megyékben hívja be a tartalékosokat a román védelmi minisztérium, a Székelyföld is érintett

Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.

Krónika

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről

Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.

Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

Ez is érdekelheti

A KSE ragaszkodik a 3–1-es végeredményhez

Folytatódik a Kézdivásárhelyi SE remek szezon eleji sorozata, a céhes városiak zsinórban szerzett harmadik győzelmükkel vezetik a labdarúgó 3. Liga 2-es csoportját. Tovább várat magára viszont a Sepsi OSK II. első győzelme az idei kiírásban.

A korai gólok okozták a Gyergyószentmiklósi VSK vesztét

A labdarúgó 3. Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, szombaton délután a Gyergyószentmiklósi VSK idegenben, a CSM Bucovina Rădăuți otthonában vendégszerepelt.

A legvégén vitte be a kegyelemdöfést az SZFC

Fordulatos meccsen, emberelőnyben és a ráadásban szerzett góllal tartotta otthon a három pontot a Székelyudvarhelyi FC a Cetatea Suceava ellen a labdarúgó 3. Ligában. A hajrában Simó fejesével biztosították be a hazai sikert.

Az összeomlás szélén – kizárták a 3. Ligából a craiovai klubot

A botrányhős tulajdonos, Adrian Mititelu által vezetett FCU Craiovát a hatalmas adósságok miatt a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) kizárta a 3. Ligából. A klub a megyei bajnokságban folytathatja, de legkorábban csak a következő idényben.

Ellenfele hibáit kihasználva megszületett a Gyergyószentmiklósi VSK első idei győzelme

Hazai pályán, a szurkolók támogatásával aratta első győzelmét a 2025–2026-os idényben a Gyergyószentmiklósi VSK. A román labdarúgó 3. Liga 2. fordulójában a Știința Miroslavát múlták felül 2–0-ra, László Norbert duplájával.

Simó bombagólokat lőtt, a végjátékban a szerencse is az SZFC mellé állt

Megfordította az állást a Székelyudvarhelyi FC idegenben, a harmadikot nem tudta rápakolni, a végjátékban pedig a CSM Vaslui megszerezhette volna a győzelmet.

Idegenben gyűjtötte be a pontokat a KSE, otthon kapott ki a Sepsi OSK II.

Ugyanolyan eredménnyel végződött a Kézdivásárhelyi SE és a Sepsi OSK II. mérkőzése a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság második fordulójában, annyi különbséggel, hogy a céhes városiak idegenben győztek, a sepsiszentgyörgyiek viszont hazai pályán kikaptak.

Két góllal nyerte meg a KSE a szezon első összecsapását

A második félidőben döntötte el a három pont sorsát a nyári szünetben több változáson is átesett Kézdivásárhelyi SE labdarúgócsapata, amely a 3. Liga nyitófordulójában hazai pályán gyűrte le a vendég Victoria Traian együttesét.

Esélyük sem volt a gyergyóiaknak Bukovinában

Súlyos vereséggel kezdte a labdarúgó 3. Liga új idényét a VSK Gyergyó együttese, szombaton délután esélye sem volt a pontszerzésre a mezőny egyik legerősebb együttese, a Șoimii Gura Humorului ellen.

Kellő önbizalommal várják a kézdivásárhelyiek a 3. ligás szezonrajtot

A hosszú nyári szünetet követően folytatódik a harmadosztályos labdarúgó-bajnokság, amelynek előző idényében igencsak magasra tette a lécet a Kézdivásárhelyi SE azáltal, hogy a felsőházi rájátszásban derekasan helytállva harmadikként végzett.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!