Hirdetés

Klein László: ötször élesztettek újra a döntőben, megjártuk a poklot és a mennyet

A székelykeresztúri Klein László másodedzőként vezette sikerre a román válogatottat
Fotó: Facebook/Federația Română de Minifotbal

A román minifutball-válogatott két bronzérmet követően felért a csúcsra, szombaton drámai csatában hódította el a világbajnoki címet a kazahok elleni döntőben. A csapat másodedzőjét, Klein Lászlót kérdeztük az Egyesült Arab Emírségekben zajlott tornáról.

2023. november 06., 16:55

Nagyszerű meneteléssel, veretlenül szerezte meg az aranyérmet a román együttes, amely végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a seregszemlén. A csoportkörben két győzelem és egy döntetlen volt a mérleg, az egyenes kieséses szakaszban pedig három magabiztos sikerrel masíroztak be a döntőbe. Itt aztán fel volt adva a lecke a romániai játékosoknak, hiszen kétgólos hátrányba kerültek a kazahokkal szemben. A legvégén viszont talpra tudtak állni, rövid időn belül két gólt is lőttek, így kiegyenlítettek, majd a drámai büntetőpárbaj tizenhatodik párosában megszerezték a hőn áhított világbajnoki trófeát.

Hirdetés

A székelykeresztúri Klein László másodedzőként vezette sikerre a román válogatottat. Elmondása szerint

ez a világbajnoki cím a csúcsot jelenti számukra, hiszen még ez hiányzott a kollekcióból.

Ezt megelőzően ugyanis a hatszoros Európa-bajnok Románia 2015-ben és 2019-ben bronzérmes volt a vb-n.

Két bronzérem után felért a csúcsra a világbajnokságon a román válogatott •  Fotó: Facebook/Federația Română de Minifotbal Galéria

Két bronzérem után felért a csúcsra a világbajnokságon a román válogatott
Fotó: Facebook/Federația Română de Minifotbal

„Elsősorban hosszú és nehéz volt a torna, de a felkészülési lehetőségekhez képest nagyon jól sikerült a román csapat számára” – válaszolta Klein László arra a kérdésre, hogy milyennek tűnt belülről a világbajnokság. A döntőbeli büntetőpárbajban csak a negyedik kazah rontás után értékesítették a győztes hétméterest. Erről a szakvezető azt mondta, hogy legalább tizenöt évet öregedett.

Végig néztünk harminc darab büntetőt, megjártuk a pokoltól a mennyet. A végén azt mondtam viccesen, hogy minket ötször élesztettek újra a döntőben,

hiszen 0–2-ről álltunk fel és három alkalommal is hibáztunk a büntetőknél, majd végül negyedik nekifutásra belőttük a világbajnoki címet jelentő találatot. Minden volt ezen a mérkőzésen, ami a gyenge idegzetű embereknek nem ajánlott” – fogalmazott a Székely Sportnak Klein László.

Kapcsolódó

A 155-szörös román teremlabdarúgó-válogatott kapus a magyarok elleni presztízsmérkőzésről is szót ejtett, amit a román válogatott 3–0-ra nyert meg az elődöntőben.

Klein számára ez már a második alkalom volt, hogy a magyarokkal találkozott a vb-n.

A négy évvel ezelőtti tornán viszont a pályán volt, a kisdöntőben játszott ellenük, amikor szintén büntetőpárbajban győztek, és hárított is egy hétméterest a román csapat kapujában.

Érvényesítették az akaratukat a román játékosok, nem volt esélyük ellenük a magyaroknak •  Fotó: Facebook/Federația Română de Minifotbal Galéria

Érvényesítették az akaratukat a román játékosok, nem volt esélyük ellenük a magyaroknak
Fotó: Facebook/Federația Română de Minifotbal

„A mostani mérkőzés merőben más volt, hiszen annak ellenére, hogy a magyar is nagyon jó csapatot alkot,

mi érvényesítettük az akaratunkat és a játékosok betartották az instrukciókat, így esélyt sem adtunk nekik arra, hogy kibontakozzanak, és minden próbálkozásukat csirájában elfojtottuk”

– közölte Klein László. Hozzátette, a párharc után a magyarok is elismerték, hogy a román csapat egy klasszissal jobb volt náluk.

Kapcsolódó

Klein László elárulta, hogy a vb idején egy hotelben voltak elszállásolva a magyar küldöttséggel, a végén pedig a szálloda személyzete és a magyarok sorfalat állva megtapsoltak őket és gratuláltak nekik a világbajnoki címhez, utána pedig a két csapat együtt ünnepelt.

Még ennél is nagyobb meglepetés volt mindenki számára az a pillanat, amikor a bronzérmes magyarok (a kisdöntőben 3–1-re nyertek Azerbajdzsán ellen, és ezzel a magyar minifoci történetének első vb érmét szerezték meg) átvették a harmadik helyért járó érmeket.

A stadionban nagyobb létszámban jelen lévő román közönség ugyanis elkezdte skandálni, hogy Ria, Ria Hungária, ezzel bizonyították, hogy a gyűlölet helyett ilyen szép módon is lehet ápolni a két ország közötti kapcsolatot.

Sportszerűségből példát mutattak a román szurkolók •  Fotó: Facebook/Federația Română de Minifotbal Galéria

Sportszerűségből példát mutattak a román szurkolók
Fotó: Facebook/Federația Română de Minifotbal

A vb-győztes román minifutball-válogatott kerete

Kapusok: Ionuț Neacșa (Marosvásárhelyi Nova Vita), Dragoș Nițu (Brassói Reggio Liriada).
Mezőnyjátékosok: Vasile Pop (Besztercei Sam Vig CCM), Mircea Popa (Nagyszebeni Juventus), Andrei Balea (Nova Vita), Mircea Ungur (Nova Vita), Andrei Nemițanu (Temesvári Glissando), Vlad Mocanu (Jászvásári Premier), Alexandru Bourceanu (Galaci Ajax Dulcisimo), Bogdan Covaci (Sam Vig CCM), Andrei Ferik (Nagyváradi Bad Boys), Saron Chirică (Bukaresti Old Boys), Marius Balogh (Bad Boys), Andrei Șumălan (Bad Boys), Gabriel Dumitrașcu (Chedra TAX Ploiești).
Szakmai stáb: Virgil Bejenaru (vezetőedző), Klein László (másodedző), Dan Ștefan Cojocaru (menedzser), Cristian Lupu (technikai igazgató).

Mi is az a minifutball? Mutatjuk az alapvető szabályokat

A minifutballt, vagy más néven kispályás labdarúgást leggyakrabban műfüves pályán, öt mezőnyjátékossal és egy kapussal játsszák. A játéktér mérete változó a különböző bajnokságok függvényében, a hosszúsága legalább 38, a szélessége 18 méteres lehet, de ennél nagyobb pályán is rendezhetik a mérkőzéseket, amelyeket 3x2, vagy 4x2 méteres kapura játszanak.

A játékidő kétszer 25 perc, ezt a játékvezetők mérik, de a meccseket az esetleges büntetőrúgások miatt meg lehet hosszabbítani. A csapatok keretében összesen 15 játékos kaphat helyet, a cserék pedig a nagypályás labdarúgással ellentétben folyamatosan zajlanak, és nincsen korlátozva a számuk. A szabálytalanságok megítélésekor sárga és piros lapokat a minifociban is kiosztanak: két sárga miatt két perces büntetéssel, piros lap esetén végleges kiállítással sújtják az adott játékost.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Gyászol a Hargita megyei labdarúgás

A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.

Márton Evelyn: jó lett volna a Sepsi-SIC-cel feljutni, de lépnem kellett

Három Sepsi-SIC-nél töltött idény után új fejezetet nyitott pályafutásában Márton Evelyn. A húszéves irányító a Bukaresti Știința színeiben 43 percet játszott és három gólt szerzett élvonalbeli bemutatkozásán.

Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

`
Krónika

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit

Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.

Krónika

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Ez is érdekelheti

Visszahelyeznék Brassót a focitérképre, közel tízezer férőhelyes stadiont építenek

Fontos lépést tettek a brassói Ifjúsági Stadion (Stadionul Tineretului) újjáépítése felé: aláírták a beruházás kivitelezési szerződését. Az új aréna közel tízezer néző befogadására lesz alkalmas, és az UEFA előírásainak is megfelel majd.

Saját csapatuk ellen fogadtak az élvonalbeli fociklub tagjai, megkapták büntetésüket

Megszülettek az első szankciók a Bukaresti Metaloglobusnál kirobbant fogadási ügyben. A Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága három érintettet, a csapat korábbi masszőrét, kapusedzőjét és egyik hálóőrét súlyos büntetésekkel sújtott.

Közösségépítő hétvégét szervez a klub, jön a Sepsi OSK Weekend első kiadása

Újabb részletek derültek ki az első Sepsi OSK Weekendről. Már ismert több fellépő és program, kiderült a belépő ára, valamint az is, milyen extra lehetőségekkel készülnek a szervezők.

Új vezetőt választottak a Kovászna megyei futballegyesület élére

Donciu Ștefan személyében új elnöke van a Kovászna Megyei Labdarúgó Egyesületnek, amelynek tisztújító közgyűlését szombaton délelőtt tartották Kovásznán. Az új sportvezetőt egyhangú szavazással választották meg.

Súlyos veszteség, kilenc hónapra eltiltották a Sepsi OSK csapatkapitányát

Végleges döntést hozott a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) Cosmin Matei doppingügyében. A Sepsi OSK csapatkapitányát kilenc hónapra eltiltották, amelyből egy hónapot már letöltött.

Corbu góljától hangos a román és a magyar sajtó, válogatott meghívót sürgetnek

Győztes gólt szerzett, a mérkőzés legjobbjának választották, teljesítményével pedig a román sportsajtó figyelmét is felkeltette Marius Corbu. Több szaklap szerint a Székelyföld Labdarúgó Akadémia neveltje már megérdemelné a román válogatott meghívóját.

Kizsigerelt játékosok, hoppon maradt szurkolók: így jutott a Gaz Metan sorsára az FC Hermannstadt

A Medgyesi Gaz Metan 2022-es megszűnése után újabb súlyos csapás érte a Szeben megyei labdarúgást: az előző szezonban felhalmozott hatalmas adósságok miatt felszámolták a finanszírozás nélkül maradt FC Hermanstadtot, 11 évvel a klub alapítása után.

Bajnokok Ligájában szereplő együtteshez igazolt a Sepsi OSK korábbi gólfelelőse

Újabb külföldi kihívás vár Gabriel Debeljuhra. A Sepsi OSK korábbi horvát támadója a litván bajnok Kauno Žalgiris együtteséhez szerződött, amely jelenleg a Bajnokok Ligája selejtezőjében is érdekelt.

Felzárkózott a Csíkszentsimon, de végül fölényesen nyert a Gyergyói VSK

Magabiztos, 7–2-es győzelemmel zárta az előszezon első felkészülési mérkőzését a Gyergyói VSK labdarúgócsapata. A 3. Liga új szezonjára hangoló csapat hazai pályán múlta felül a Hargita megyei bajnok Csíkszentsimoni KSK együttesét.

Az NB I megelőzi a Szuperligát: frissült a világ bajnokságainak erősorrendje

Elkészült az Opta Power Rankings legfrissebb rangsora, amely a világ labdarúgó-bajnokságainak erősségét hasonlítja össze. A statisztikai modell szerint a magyar élvonal a 34., míg a román Szuperliga a 36. helyet foglalja el.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!