Hétfőn este a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 4. fordulójának zárómeccsén a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a játéknap előtt a tabella élén álló FCSB-t látta vendégül.
A háromszékiek csapatkapitánya, Cosmin Matei az elmúlt héten kapta meg az értesítést, hogy a doppingügye miatt kilenchónapos eltiltást kapott, a karszalagot a fiatal, mindössze 18 éves Batzula Hunor viselte. Majdnem telt ház előtt játszották a meccset.

Aktívabban indított a házigazda, Oberlin és Mawa tette próbára a védelmet, lövéseik viszont elkerülték a kaput. Aztán az FCSB vette át a kezdeményezést.
A 16. percben Karamoko ugratta Mawát, aki a védőjét megelőzve a kapussal szembe találta magát, tízről mellé, fölé lőtte a labdát. Túloldalt Lazar előbb kiöklözte Cisotti löketét, majd kivédte az olasz támadó ziccerét is.

A szünet előtt Bamgboye közeli próbálkozását a hálóőr blokkolta, Egészen jó volt az első felvonás, mindkét együttes támadó focit játszott, egy picivel talán jobb volt Burcă együttese, de maradt a 0–0.
A második játékrész elejét megnyomta a két cserét végrehajtó vendégcsapat a piros-fehérek beszorultak, de kibírták a nyomást. Sőt, egy ellentámadást is vezettek, Mawa előtt az utolsó pillanatban tisztázott a védő.

A 65. percben Bamgboye volt szemfüles, lecsapott egy lecsorgó labdára a kimozduló kapus és védője között, becsúszva küldte a kapu felé a játékszert, de az mellé ment.
Az utolsó negyedórában sem esett vissza ritmus, Bîrligea két ízben is közel volt a gólszerzéshez, a csereként beálló Cmiljanic lódult meg ziccerbe, de hosszan tolta meg a labdát.

A hajrában beletörődött mindkét csapat, hogy egy-egy pont lesz a jutalma. A látottak alapján igazásgos a döntetlen. Csak a gól, gólok maradtak el, mert a helyzetek alapján születhettek volna.
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–FCSB 0–0.
Sepsi Duna Aréna, vezette: Andrei Florin.
Sepsi OSK: Lazar – Cascardo, Vîrtej, Karamoko, Freitas – Silaghi, Andrei (Vătăjelu, 86.), Batzula (Cîmpean, 77.) – Bamgboye (Davordzie, 77.), Oberlin (Heras, 86.), Mawa (Cmiljanic, 77.). Vezetőedző: Ovidiu Burcă.
FCSB: Popa – Crețu, Duarte, Batubinsika, Pădurariu (Radunovic, 46.) – Paulo, Gnahore (Stoian, 46.), Tănase – Boutoutaou (Ov. Popescu, 60.), Bîrligea, Cisotti (Toma, 80.). Vezetőedző: Marius Baciu.
| 2026. 08. 07. 20:30 | Aradi UTA UTA | Bukaresti Rapid Rapid | 0-0 |
| 2026. 08. 08. 18:30 | Konstancai Farul Farul | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 3-2 |
| 2026. 08. 08. 21:30 | Bukaresti Dinamo Dinamo | FC Voluntari Voluntari | 4-0 |
| 2026. 08. 09. 18:30 | Petrolul Ploiești Petrolul | Galaci Oțelul Oțelul | 1-0 |
| 2026. 08. 09. 21:30 | Universitatea Craiova U Craiova | FC Argeș Pitești FC Argeș | 0-1 |
| 2026. 08. 10. 18:30 | FC Botoșani Botoșani | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 0-0 |
| 2026. 08. 10. 21:30 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | FCSB FCSB | 0-0 |
| 2026. 10. 08. 20:30 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | Kolozsvári U Kolozsvári U |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 4 | 3 | 0 | 1 | 3-2 | 9 |
2 | FCSB FCSB | 4 | 2 | 2 | 0 | 6-2 | 8 |
3 | Bukaresti Rapid Rapid | 4 | 2 | 2 | 0 | 5-2 | 8 |
4 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 4 | 2 | 1 | 1 | 10-3 | 7 |
5 | Konstancai Farul Farul | 4 | 2 | 1 | 1 | 8-6 | 7 |
6 | Universitatea Craiova U Craiova | 4 | 2 | 0 | 2 | 9-6 | 6 |
7 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 3 | 2 | 0 | 1 | 4-3 | 6 |
8 | Petrolul Ploiești Petrolul | 4 | 2 | 0 | 2 | 2-5 | 6 |
9 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 4 | 1 | 2 | 1 | 4-3 | 5 |
10 | Galaci Oțelul Oțelul | 4 | 1 | 2 | 1 | 5-5 | 5 |
11 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 4 | 1 | 2 | 1 | 2-2 | 5 |
12 | FC Voluntari Voluntari | 4 | 1 | 1 | 2 | 3-11 | 4 |
13 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 3 | 1 | 0 | 2 | 7-5 | 3 |
14 | FC Botoșani Botoșani | 4 | 0 | 3 | 1 | 4-5 | 3 |
15 | Aradi UTA UTA | 4 | 0 | 2 | 2 | 2-7 | 2 |
16 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 4 | 0 | 0 | 4 | 2-9 | 0 |
Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.
Nemcsak tehetséges kézilabdázó Kerekes Éva, hanem igazi művészlélek. A nyári szünetben azzal bizonyította művészi vénáját, hogy egy szívügyének számító projektet valósított meg: kifestette egykori iskolájának falait.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!