Hirdetés

Húsvéti ajándék az FK Csíkszeredától

Fotó: Gecse Noémi

2017. április 14., 20:25

Keményen megdolgozott nagypénteken az FK Csíkszereda hazai pályán a három pontért a román labdarúgó 3. Liga 1. csoportjának 23. fordulójában. A csíkiak 3–0-ra nyertek, de a 70. percben még csak 1–0-ra vezettek a Sportul Chiscani ellen. Ez volt a csíki futballisták húsvéti ajándéka lelkes szurkolóiknak.

2017. április 14., 20:25

Az első negyedórában kiegyensúlyozott játékot hozott a csoport második, illetve utolsó előtti együttese közötti összecsapás. A szép számban megjelent csíki nézősereg csak kapkodta a fejét,

nem nagyon értette, miért áll az utolsó helyeken a Brăila megyei csapat, hiszen a meccs első három gólhelyzetét ők alakították ki:

Hirdetés

az első két percben kétszer is veszélyesen fejelték a kapu mellé a labdát, majd a 14. percben távoli szabadrúgásukat védte a csíki kapus. Az FK első veszélyesebb helyzetét a 15. percben jegyezhettük, amikor a 17–18 méterről megítélt szabadrúgást Lukács kissé fölé lőtte. A 21. percben a 17 éves Tamás Nándor robogott el a jobb oldalon, remek beadását Lukács fejelte kapura, de a Sportul védője bravúrral hárított.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

A labda a csíkiaknál maradt, Bajkót pedig a büntetőterületen belül szabálytalanul szerelték.

A megítélt 11-est ugyanő értékesítette: 1–0. Átvette a játék irányítását a hazai csapat, de gólt nem sikerült lőni. A 26. percben egy szöglet után Ilyés lövése a kapufáról pattant vissza, majd a 30. percben ugyanő tört kapura, lövését azonban szögletre mentették. Az első játékrész utolsó perciben Chiscani csapata volt a veszélyesebb, egymást követően két szabadrúgáshoz jutottak, az elsőt szögletre mentette Nagy Barna, a csíkiak kapusa, a másodikat pedig kapu mellé lőtték.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

A második félidőt végig uralta az FK Csíkszereda, és számos gólhelyzetet alakított ki. A 61. percben Ilyés kapáslövése csorgott el a kapu mellett, a 65. percben pedig Lőrincz fejese kerülte el a kapufát. Aztán a 70. percben kissé megnyugodhatott a csíki közönség: Lőrincz indította remek labdával a leshatáron Bajkó Barnát, az FK csapatkapitánya pedig a kifutó kapus felett a hálóba lőtte a labdát (2–0).

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

A 85. percben Tamás Nándor tört kapura, remek beadását azonban Lukács nagyon jó helyzetből kapu mellé lőtte. A végeredményt a frissen beállt Nagy Norbert állította be a 88. percben. Țepeș indult meg a pálya közepéről a bal oldalon, szinte az alapvonalig vezette a labdát, onnan pedig okosan a jó ütemben érkező Nagy Norbertnek passzolta, aki bombagólt lőtt a jobb felsőbe (3–0).

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Román labdarúgó 3. Liga, 1. csoport, 23. forduló:
FK Csíkszereda–Sportul Chiscani 3–0 (1–0).
Gólszerzők: Bajkó Barna (21. és 70. perc, az elsőt büntetőből), Nagy Norbert (88.).
FK Csíkszereda: Nagy Barna – Vízi Tamás, Csonka Bonifác, Lőrincz József, Tamás Nándor, Lukács Zsombor, Cătălin Savin (Andrei Țepeș, a 75. perctől), Csiszér Balázs (Nagy Norbert, 61.), Ilyés Róbert (Csürös Attila, 85.), Majzik Adrián (Székely Ervin, 90.), Bajkó Barna. Vezetőedző: Lengyel Roland.

Az FK Csíkszereda a következő fordulóban, április 22-én a Galaci Metalosport otthonában vendégszerepel.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Időutazás a csíki hoki hőskorába: a Lyceum búcsúmérkőzése filmen

Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.

Lucescu húzott egy merészet, meglepetések a román vb-pótselejtezős keretben

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kihirdette keretét a törökök elleni világbajnoki pótselejtezőre. A névsorban több meglepetést találunk, a Sepsi OSK kölcsönadott játékosa, Marius Coman is a behívottak között szerepel.

Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

`
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Ez is érdekelheti

Bajkó Barna: volt erőnk visszajönni a meccsbe

Az utolsó percekben mentett pontot az FK Csíkszereda a Konstancai Farul ellen az alsóházi rájátszásban. Az 1–1-es döntetlen után edzők és játékosok értékelték a küzdelmes találkozót.

A csereemberek villanásai, a legvégén egyenlített az FK Csíkszereda (videóval)

Sokáig hiányzott a gól a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának mérkőzésén. A Konstancai Farul szerezte meg a vezetést, a ráadás negyedik percében erre válaszolt az FK Csíkszereda.

Néggyel válaszolt a vendég találatra a Gyergyói VSK

Egymás után a második győzelmét szerezte meg a labdarúgó 3. Liga 1-es csoportjában a Gyergyói VSK, miután hátrányból fordítva 4–1-re múlta felül a Bákói Aerostart.

Akkor lőtt gólt, amikor akart a VSK Székelyudvarhely

Nagyon elverte a sereghajtót a VSK Székelyudvarhely a teremlabdarúgó 1. Liga alsóházi rájátszásának mérkőzésén. Már a pihenőkor két számjegyű volt a különbség.

Hátrányból fordított, legyőzte a Kolozsvári U-t az FK Csíkszereda női csapata

Fordulatos mérkőzésen 2–1-re legyőzte a Kolozsvári U Olimpia együttesét az FK Csíkszereda a női labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásának negyedik fordulójában. A piros-feketék szombat délután hátrányból felállva tartották otthon a három pontot.

Még közelebb került a Szuperligához a Corvinul

Az éllovas Vajdahunyadi Corvinul győzelmével kezdődött a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszása, amely újabb lépést tett az élvonalba jutás felé.

„Tartozunk három ponttal” – érzik a Bihar FC elleni mérkőzés súlyát a Sepsi OSK-nál

Nincs több hibázási lehetőség: ezen a hétvégén elrajtol a másodosztály felsőházi rájátszása, ahol minden pont felértékelődik a feljutásért zajló harcban. A Sepsi OSK számára a Bihar FC elleni nyitányon csak a győzelem elfogadható.

Ketten is dupláztak, kiütéssel indított az alsóházban a Marosvásárhelyi ASA

Az első félidőben még csak eggyel vezetett, azonban a szünet után beindította a gólgyártást a Marosvásárhelyi ASA, és végül fölényesen győzött az AFC Câmpulung Muscel ellen.

Kimaradt ziccerek után belőtte a győztes gólt a Kolozsvári CFR (videóval)

Helyzetekben gazdag rangadón a Kolozsvári CFR hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Bukaresti Rapidot a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában.

Fölényesen nyert és elhúzott a sereghajtótól a székelykeresztúri csapat

Pénteken késő délután pótolták a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportja 15. fordulójából elhalasztott mérkőzést, amelyet simán nyert meg a házigazda székelykeresztúri alakulat.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!