Hirdetés

Hibátlan nagyok: három csapat is kilencpontos a BL-ben

Menetel a címvédő
Fotó: Twitter/FC Bayern München

2020. november 04., 01:14

A címvédő Bayern München mellett a Manchester City és a Liverpool is kilenc ponttal áll három mérkőzés után a Bajnokok Ligája csoportkörében. A keddi játéknapon rengeteg gól született.

2020. november 04., 01:14

A BL-győztes Bayern Salzburgban vendégszerepelt kedd este. Szoboszlai Dominikék felvállalták offenzív focijukat a csoportfavorittal szemben, de a bajorok döcögős játékkal is nagy különbséggel nyertek.

A 2–6-os végeredmény nem tükrözi a pályán történteket, a korán vezetést szerző, majd a második félidő közepén egyenlítő osztrák csapat érthetetlenül esett szét a végjátékra. A német rekordbajnok úgy győzött négy góllal, hogy kilenc védéssel Manuel Neuer volt a legjobbja.

A csoport másik mérkőzésén az Atlético Madridtól meglepetésre csak döntetlenre futotta Moszkvában a Lokomotiv ellen.

Hirdetés

Az egyik kora esti mérkőzésen a Borussia Mönchengladbach letarolta Kijevben a Sahtar Donecket. A félidőben már négy góllal vezettek a németek, Alessane Pléa pedig mesterhármassal zárta a 0–6-tal végződő találkozót.

A játéknap rangadóján a Real Madrid az Intert fogadta, s bár a lombardiai alakulatnak sikerült visszajönnie kétgólos hátrányból, Rodrygo góljával a „blancók” tartották otthon a pontokat.

A B-csoportban jelenleg a Gladbach az első és a Sahtar a második, itt még bármi megtörténhet.

Nem úgy a C-jelű négyesben, ahol a Manchester City és a Porto elszakadt riválisaitól. Pep Guardiola legénysége az Olimpiakosz legyőzésével szerezte meg harmadik győzelmét egy 3–0-s sikerrel, de ugyanilyen arányban verték a portugálok is a Marseille-t.

Jürgen Klopp alaposan kielemezhette Gian Piero Gasperini taktikáját, hiszen a Liverpool lefocizta Bergamóban az Atalantát. A 2018/19-es szezon BL-szezon bajnoka Diogo Jota mesterhármasával, illetve Mohamed Szalah és Sadio Mané góljával 5–0-ra diadalmaskodott Olaszországban.

Az LFC a Bayernhez és a Man. Cityhez hasonlóan kilenc ponttal vezeti csoportját, ráadásul még gólt sem kapott a jelenlegi kiírásban.

Az Ajax hozta a kötelezőt a Midtjylland pályáján és beérte pontszámban az Atalantát.

UEFA Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló
Keddi játéknap

A-csoport

Lokomotiv Moszkva–Atlético Madrid 1–1 (1–1)
Gól: Anton Mirancsuk (25., büntetőből), ill. Giménez (18.)

RB Salzburg–Bayern München 2–6 (1–2)
Gól: Berisha (4.), Okugava (66.), ill. Lewandowski (21., büntetőből, 88.), Kristensen (44., öngól), Boateng (79.), Sané (83.), Hernández (90+2.)

Az állás: 1. Bayern 9 pont (12:3), 2. Atlético 4 (4:7), 3. Lokomotiv 2 (4:5), 4. Salzburg 1 (6:11)

B-csoport

Sahtar Doneck–Borussia Mönchengladbach 0–6 (0–4)
Gól: Pléa (8., 26., 78.), Bondar (17., öngól), Benszebaini (44.), Stindl (65.)

Real Madrid–Internazionale Milano 3–2 (2–1)
Gól: Benzema (25.), Ramos (33.), Rodrygo (80.), ill Martínez (35.), Perisic (68.)

Az állás: 1. Gladbach 5 pont (10:4), 2. Sahtar 4 (3:8), 3. Real 4 (7:7), 4. Inter 2 (4:5)

C-csoport

Manchester City–Olimpiakosz FC 3–0 (1–0)
Gól: Ferrán Torres (12.), Gabriel Jesus (81.), Joao Cancelo (90.)

FC Porto–Olympique de Marseille 3–0 (2–0)
Gól: Marega (4.), Sergio Oliveira (28., büntetőből), Luis Díaz (69.)

Az állás: 1. Man. City 9 pont (9:1), 2. Porto 6 (6:3), 3. Olimpiakosz 3 (1:5), 4. Marseille 0 (0:7)

D-csoport

FC Midtjylland–Ajax 1–2 (1–2)
Gól: Dreyer (18.), ill. Antony (1.), Tadics (13.)

Atalanta BC–Liverpool FC 0–5 (0–2)
Gól: Diogo Jota (16., 33., 54.), Szalah (47.), Mané (49.)

Az állás: 1. Liverpool 9 pont (8:0), 2. Ajax 4 (4:4), 3. Atalanta 4 (6:7), 4. Midtjylland (1:8)
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Fegyveres rablás áldozata lett a magyar válogatott korábbi kapusa

Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.

Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

`
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Krónika

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Ez is érdekelheti

Két FK-játékos is pályára lépett, második helyen zárt a romániai női U19-es válogatott

Fülöp Boglárka és Nombot Annabelle is lehetőséget kapott a romániai női U19-es labdarúgó-válogatott máltai Eb-selejtezőtornáján. A csapat négy ponttal zárt, az A-ligába jutásról azonban csak a novemberi mérkőzések után születik döntés.

Válogatott szünet: átok a nagyoknak, áldás a kicsiknek?

A Nemzetek Ligája miatt beiktatott hosszabb válogatott szünet megosztja a futballvilágot. Míg a topligák élcsapatai a játékosok kiesése és a lendület megtörése miatt bosszankodnak, a kisebb klubok számára ez akár a felzárkózás lehetőségét is jelentheti.

A román válogatott keretéből kimaradt, a Ferencvárosban újabb gólt lőtt Marius Corbu (videóval)

Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.

Kirobbant a botrány a román U21-es válogatottnál

Kiütéses vereséggel zárta az Eb-selejtezőket a román U21-es labdarúgó-válogatott, amely Ibizán 7–1-re kapott ki Spanyolországtól. A kudarc után botrány robbant ki az együttesnél, a szövetség pedig azonnali belső vizsgálatot indított.

Két FK-játékossal a pályán ütötte ki Kazahsztánt a romániai korosztályos női együttes

Fölényes győzelemmel kezdte az Európa-bajnoki selejtezőt a romániai női U19-es labdarúgó-válogatott: kedden 6–1-re verte Kazahsztánt a máltai minitornán. Az FK Csíkszereda három meghívott játékosa közül ketten is lehetőséget kaptak.

Az U18-as román fociválogatott tornagyőztes lett, az U21-esek súlyos vereséggel zárták az Eb-selejtezőt

Győzelmet jegyzett a portugáliai Négy Nemzet Tornáján a román U18-as labdarúgó-válogatott, így jó előjelekkel készül a vébére. Az U21-esek teljesen szétestek, miután elveszítették esélyüket az Eb-re való kijutásra.

Történelmi mélyponton Románia, már csak az 58. helyen áll a FIFA-világranglistán

Négy vereség után a Nemzetek Ligájában újabb visszaesést eredményezett a világranglistán: Románia az élő FIFA-rangsorban története legrosszabb helyezésére csúszott. A magyar válogatott eközben a legjobb negyven között maradt.

A sok gyenge eredmény után a 3. kalapból húzzák a román fociválogatottat az Eb-selejtezőn

A Svédország elleni vereséget követően hivatalossá vált, hogy a román labdarúgó-válogatott a harmadik kalapból várja a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőinek sorsolását. A magyarok egyelőre a 2-esben vannak.

Nemzetek Ligája: magyar remények, zuhanóban a románok

Véget ért a Nemzetek Ligájának „erőltetett menete”. A magyarok továbbra is harcban vannak az első két helyért, miközben a trikolórokat Hagi történelmi mélypontra lökte. Közben felmerül a kérdés: érdemes-e egymás után négy válogatott meccset lejátszani?

Sokszoros albán bajnok irányítását vette át László Csaba

Több mint egyéves kihagyás után újra edzősködik a székelyudvarhelyi szakember. László Csaba legutóbb 2025 tavaszán a Sepsi OSK-t irányította, amellyel kiesett a Szuperligából. Az albán bronzérmes, jelenleg sereghajtó KF Vllaznia csapatával egyezett meg.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!