Hirdetés

Először van Székelyföldön, Kleinheisler szerint erős bajnokságba érkezett

A középpályás számára megtiszteltetés, hogy Csíkszeredába igazolt
Fotó: Borbély Fanni

Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.

2026. február 05., 13:25

Kleinheisler László a Székely Sportnak hangsúlyozta, hogy hálás a lehetőségért, és motiváltan várja a közös munkát a csapattal. „Köszönettel tartozom a klub bizalmáért, megtiszteltetés számomra, hogy Csíkszeredába igazolhattam. Örülök neki, hogy itt lehetek, úgy látom egy nagyon jó csapathoz és közösséghez érkeztem” – mondta, majd hozzátette, rajta nem fog múlni.

Hirdetés

Mindent bele fogok adni, már alig várom, hogy pályára léphessek. Székelyföldön most vagyok először, nagyon tetszik, jól érzem itt magam”

– fogalmazott a piros-feketék legújabb szerzeménye.

Kapcsolódó

A középpályás arról is beszélt, hogy az utóbbi napokban minden infót begyűjtött a klubról és a játékoskeretről. „Mindent megnéztem a klubról, a játékosokról, a bajnokságot viszont nem követtem korábban, de tudom, hogy egy erős pontvadászat, tele nagyon jó csapatokkal. Nekünk ebben a közegben kell minél előbb, minél jobb helyezést elérnünk. Megkönnyíti a feladatom, hogy ismerek pár játékost, és emiatt szerintem könnyű lesz a beilleszkedésem. Eppel Marcival játszottam együtt a válogatottban, úgy érzem ez sokat segít nekem az elején” – fogalmazott.

•  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Fotó: Borbély Fanni

Az FK Csíkszereda legközelebb február 7-én, szombaton lép pályára: Ilyés Róbert együttese 15 órától az Aradi UTÁ-t fogadja a városi stadionban.

1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Távozik az FK Csíkszereda vezetőedzője

Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.

Visszatért az FK Csíkszereda kispadjára Valentin Suciu

Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.

Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

`
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

Kerekes Éva: elszántan, vakmerően és harciasan kézilabdázom az Eurokupán

Az évvégi Európa-bajnokság főpróbájának is tekinthető a női kézilabda Eurokupa hétvégi, bukaresti négyes döntője, amelynek kapcsán a román válogatott székelyföldi balszélsője, Kerekes Éva nyilatkozott.

Buzánszky Jenő-mellszobrot avattak Farkaslakán

Az Aranycsapat jobbhátvédje többször járt Székelyföldön, rendre a Szenes Napok egyik meghívottja volt. A farkaslaki sportpark a nevét viseli, ezután a mellszobra is az emlékét őrzi.

Egykori bajnokokról és sportemberekről elnevezett Maros megyei létesítmények

Maros megyében több sportlétesítmény viseli egykori kiváló sportolók nevét. Olimpiai-, világ- és Európa-bajnokok, valamint a helyi sportélet meghatározó személyiségei előtt tisztelegnek így.

Labda helyett ecset: szuperhősökkel népesítette be egykori iskolája falát a bajnok kézilabdázó

Nemcsak tehetséges kézilabdázó Kerekes Éva, hanem igazi művészlélek. A nyári szünetben azzal bizonyította művészi vénáját, hogy egy szívügyének számító projektet valósított meg: kifestette egykori iskolájának falait.

Fél évszázada a megyei élvonalban: példát mutat a Kézdiszentléleki Perkő

A Kézdiszentléleki Perkő hosszú évtizedek óta meghatározó alakja a háromszéki labdarúgásnak, az 1954-ben alapított labdarúgóklub Kovászna megyében egyedülálló módon ötven éve megszakítás nélkül tagja a megyei élvonalnak.

Negyvenes évforduló: a nap, amikor legyőzte a BEK-győztes Steauát a Székelyudvarhelyi Haladás

A román labdarúgás egyik legemlékezetesebb sikere után alig két hónappal Székelyudvarhely újabb futballcsodát élhetett meg. A friss BEK-győztes Bukaresti Steaua 1986 nyarán barátságos mérkőzésen lépett pályára a C osztályos Haladás ellen.

Sörözhetünk a lelátón, engedélyezik a pirotechnikai bemutatókat a stadionokban

Új szabályok lépnek életbe a romániai stadionokban. A legfontosabb változás, hogy bizonyos feltételek mellett ismét lehet sört fogyasztani a lelátókon, emellett szabályozott keretek között pirotechnikai bemutatókat is lehet szervezni.

Négy évtized a kézilabda szolgálatában – Szerző Árpád edzői pályafutásának öröksége

Több mint négy évtizedet felölelő pályafutást követően nyugdíjba vonult a Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub éremkovácsa, a klubhoz 1986-ban csatlakozott Szerző Árpád.

A Maros megyei község, ahol egyszerre dobban minden Fradi-szív

A Marosvásárhelytől 12 kilométerre lévő, mintegy 6500 lelket számláló Mezőpanitban már évtizedek óta egy lelkes, odaadó, a Fradival szimpatizáló közösség él, akik testileg-lelkileg az FTC-rajongói és szívük a zöld-fehér klubért dobog.

Szintet lépnek, az Erste Liga befogadta a Háromszéki Ágyúsokat

A Háromszéki Ágyúsok csatlakozásával négyre emelkedett az Erste Liga erdélyi csapatainak száma a 2026–2027-es szezonban. Arról, hogy milyen plusz erőforrásokat igényel ez a régóta vágyott tagság az újoncnak, Miklós Ervint, a klub elnökét kérdeztük.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!