Hirdetés

Hazai környezetben folytatja a felkészülést a Sepsi OSK

2017. július 08., 18:29

A tíznapos magyarországi edzőtábor után saját közönsége előtt lépett pályára az 1. Liga küzdelemsorozatára készülő Sepsi OSK, így a sepsiszentgyörgyi szurkolók közelebbről is megismerhették azt a játékoskeretet, amellyel a Valentin Suciu által irányított együttes nekivág a pontvadászatnak. Az ellenfél a másodosztályba idén feljutott nagyszebeni AFC Hermannstadt volt, amely felett a piros-fehérek kétgólos győzelmet arattak.

2017. július 08., 18:29

A mérkőzés első helyzetét a nagyszebeniek alakították ki a második percben, amikor a hazai védelem hibáját kihasználva Blănaru törhetett kapu felé, azonban lövése a keresztlécen csattant. A folytatásban aztán magához ragadta a kezdeményezést a háromszéki csapat, és a 10. percben Issa cselezte be magát a vendégek tizenhatosára, majd a kapust is elfektetve helyezte a kapu bal oldalába a játékszert (1–0). A vezetés megszerzése után is a piros-fehérek birtokolták többet a labdát, és ez a fölény a 32. percben érett góllá, amikor a Hadnagy buktatásáért megítélt büntetőt maga a sértett értékesítette (2–0).

Galéria

Szünet után a vendégek határozottabban kezdtek, és a 64. percben egy baloldali beadást követően Cîrstean a figyelmetlen védők közül kiemelkedve fejelte a labdát a csereként beállt Fejér kapujába (2–1). A következő percekben a nagyszebeni együttes az egyenlítéshez is közel állt, és két alkalommal is Fejér bravúros védése kellett ahhoz, hogy csapata megőrizze előnyét.

Hirdetés

A véghajrában felébredtek a piros-fehérek: előbb Burlacu, majd Petre veszélyes lövését hárította a vendégek hálóőre. A 90. percben Petre szögletről ívelt a hosszú sarok felé, ahonnan Ursu fejelte vissza a labdát a kapu előterébe pontosan Oros elé, aki védhetetlenül küldte a léc alá a játékszert, beállítva ezzel a 3–1-es végeredményt.

Galéria

„Az eredménnyel meg vagyok elégedve, a játéknak is voltak olyan részei, amelyekkel szintén elégedett vagyok, de sokat kell még dolgoznunk azon, hogy összességében minden megfelelően működjön. Tudni kell, hogy ilyen rövid idő alatt nehéz összekovácsolni egy csapatot. Azon vagyunk, hogy minél hamarabb összeszokjanak a játékosok, megismerjék egymás erősségeit, de gyenge pontjaikat is. Még egy hét áll rendelkezésünkre, hogy kiküszöböljünk olyan hibákat, amelyeket a mai mérkőzésen is elkövettünk. Remélem ugyanakkor, hogy a keret még ki fog egészülni néhány új játékossal is” – nyilatkozta a lefújás után Valentin Suciu, az OSK vezetőedzője.

Galéria

A bajnoki rajt előtt még egy felkészülési mérkőzést játszik a háromszéki csapat a másodosztályban érdekelt CS Afumați csapata ellen. A találkozóra kedden délután 5 órától kerül sor Sepsiszentgyörgyön.

Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–AFC Hermannstadt 3–1 (2–0),
gólszerzők: Issa (10.), Hadnagy (32., büntetőből), Oros (90.), illetve Cîrstean (64.).
Sepsi OSK: Niczuly – Kilyén, Ursu, Oros, Dumbravă, Ghinga, Pilibaitis, Huiban, Issa, Astafei, Hadnagy. Játszott még: Fejér, Dima, Veress, Burlacu, Herea, Petre. Edző: Valentin Suciu.
AFC Hermannstadt: Căbuz – Tătar, Stoica, Crișan, Pamfile, Dâlbea, Dumitriu, Monea, Rusu, Lupu, Blănaru. Edző: Alexandru Pelici.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Lebolondozta a sepsiszentgyörgyi játékvezetőt az FCSB mindenható ura

Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.

Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

`
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Csütörtökön indul a jegyértékesítés az FK Csíkszereda soron következő hazai bajnokijára

Szombaton hazai pályán lép pályára az FK Csíkszereda az Aradi UTA ellen a labdarúgó Szuperliga 26. fordulójában. A klub nyilvánosságra hozta a jegyvásárlással kapcsolatos részleteket és nyitvatartási időpontokat.

Folytatta győzelmi sorozatát a CFR, egy lépésre a felsőháztól (videóval)

Kulcsfontosságú idegenbeli győzelmet aratott a Kolozsvári CFR az Aradi UTA otthonában: a kincses városiak zsinórban hatodik bajnokijukat nyerték meg, és már csak egy pontra vannak a felsőházi rájátszást érő helyektől.

Ilyés Róbert: szenvedtünk, de egységesek voltunk

Idegenben nyerte meg a Bukaresti Metaloglobus elleni kiesési rangadót az FK Csíkszereda, az értékes sikerrel előre is lépett a tabellán. A mérkőzést követően Ilyés Róbert ugyan nem volt teljesen elégedett, de kijelentette, hogy megérdemelték a győzelmet.

Korai bombagóllal nyerte a kiesési rangadót az FK Csíkszereda (videóval)

A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.

Aggodalom Mircea Lucescu egészségügyi állapota miatt, a szövetség készenléti tervvel is számol

Fokozódó nyugtalanság övezi Mircea Lucescu egészségügyi állapotát a családján belül és a Román Labdarúgó-szövetségnél is. A 80 éves szövetségi kapitányt egy fővárosi kórházban kezelik, helyzetét orvosi források súlyosnak és aggasztónak írják le.

A Hargita megyei sportvezetők megtudták, milyen irányba terelhetik az amatőr focit

Először vett részt európai uniós finanszírozású, többnemzetes Erasmus+ projektben a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE): a lengyelországi Opoléban tartott szakmai találkozón a grassroots foci fejlesztése állt a középpontban.

Nagy verést kapott az éllovas, tizenegy csapat harcol a felsőházért

Újabb fordulót rendeztek a labdarúgó Szuperligában, ahol tovább sűrűsödött az élmezőny. Az éllovas Universitatea Craiova súlyos vereséget szenvedett, emellett továbbra is rendkívül szoros a küzdelem, tizenegy csapat pályázik a felsőházat érő helyekre.

Keretfrissítés a Szatmárnémeti Olimpiánál, ragaszkodnak a 2. ligás helyükhöz

Jól teljesít a Szatmárnémeti Olimpia labdarúgócsapata a téli felkészülési mérkőzéseken, eddig három győzelem és két döntetlen a mérlege. A szatmári együttes nyolc labdarúgóval erősített annak érdekében, hogy kiharcolja a bennmaradást a másodosztályban.

Gólt nem láthatott a valamivel több mint félezer néző a forduló zárómeccsén (videóval)

Döntetlennel végződött a felsőházi rájátszás szempontjából kiemelt jelentőségű moldvai fociderbi. Az FC Botoșani már több mint 600 perce nem jegyzett találatot a labdarúgó Szuperligában, a Galaci Oțelul örülhetett a pontnak.

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!