Hirdetés

Ilyés Róbert: szenvedtünk, de egységesek voltunk

Az FK Csíkszereda vezetőedzője nem volt teljesen elégedett, de kijelentette, hogy megérdemelték a győzelmet
Fotó: Pinti Attila

Idegenben nyerte meg a Bukaresti Metaloglobus elleni kiesési rangadót az FK Csíkszereda, az értékes sikerrel előre is lépett a tabellán. A mérkőzést követően Ilyés Róbert ugyan nem volt teljesen elégedett, de kijelentette, hogy megérdemelték a győzelmet.

2026. február 04., 19:32

Egy korai találatnak köszönhetően gyűjtötte be a három pontot az FK Csíkszereda szerdán délután Clinceni-ben a fővárosiak vendégeként. A labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 25. fordulójában rendezett találkozón a fiatal Bödő Efraim Zoltán hatodik percben szerzett gólja a győzelmet jelentette a székelyföldieknek.

Kapcsolódó

Hirdetés

A mérkőzés után Ilyés Róbert, az FK Csíkszereda vezetőedzője megdicsérte a játékosait, akik meglátása szerint nagy munkát fektettek bele és egységesek voltak. A játékkal ellenben nem volt felhőtlenül elégedett, a piros-feketék ugyanis megszenvedtek a sikerért a sereghajtó ellen.

„Végre én is örülhetek a három pontnak. Még ha az utolsó helyezett ellen játszottunk is, megszenvedtünk érte, valóban nehéz helyzetbe hozott minket.

A győzelem megérdemelt, mert egységesek voltunk”

– nyilatkozta Ilyés Róbert a Digi Sport kamerája előtt.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Az FK trénere – akit legénysége győzelemmel ajándékozott meg születésnapja alkalmából – kiemelte, az elmúlt hetekben hat játékos távozott és mások érkeztek a helyükre, ilyen rövid idő alatt pedig nehéz azt elérni, hogy a csapat tökéletesen működjön.

„Vannak dolgok, amelyeket még nem sikerült rendbe tennünk. Átmeneti időszakban vagyunk, és bízom benne, hogy a play-outban jó fizikai állapotban leszünk.

A csapat még nem olyan, amilyennek szeretném. Látszik, hogy továbbra is szenvedünk”

– fogalmazott Ilyés Róbert.

Az értékes győzelemmel az FK Csíkszereda egy helyet előre lépett, jelenleg a 13. pozíciót foglalja el a ranglistán, alig két ponttal van lemaradva a biztos bennmaradó Petrolul mögött. A székelyföldi együttes a hétvégi játéknapon szombaton 15 órától lép pályára, amikor az Aradi UTÁ-t fogadja.

Szuperliga, 2025–2026-ös szezon, alapszakasz, 25. forduló

Szuperliga, 2025–2026-ös szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Universitatea Craiova U Craiova
25
14
7
4
45-24
49
2
Bukaresti Rapid Rapid
25
14
6
5
40-23
48
3
Bukaresti Dinamo Dinamo
25
13
9
3
39-22
48
4
Kolozsvári U Kolozsvári U
25
12
6
7
32-21
42
5
FC Argeș Pitești FC Argeș
25
12
4
9
31-25
40
6
FC Botoșani Botoșani
25
10
9
6
31-20
39
7
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
25
10
8
7
39-36
38
8
Aradi UTA UTA
25
10
8
7
31-33
38
9
Galaci Oțelul Oțelul
25
10
7
8
35-20
37
10
FCSB FCSB
25
10
7
8
35-32
37
11
Konstancai Farul Farul
25
9
7
9
34-30
34
12
Petrolul Ploiești Petrolul
25
5
9
11
18-26
24
13
FK Csíkszereda FK Csíkszereda
25
5
7
13
23-52
22
14
Unirea Slobozia Slobozia
25
6
3
16
24-39
21
15
FC Hermannstadt Hermannstadt
25
3
8
14
22-43
17
16
Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus
25
2
5
18
21-54
11
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Ez is érdekelheti

Őszi szünet a Szuperligában: a Dinamo szárnyal, a CFR építkezik, Csíkszeredában kong a vészharang

Szünetel a román élvonal, így itt az idő egy gyors mérlegre. A Dinamo az élen áll, a Rapid és a Craiova tartja a lépést, miközben a CFR-nél az építkezésé a főszerep. Az OSK kellemes meglepetést okoz, Csíkban viszont minden a kiesés rémét vetíti előre.

A Sepsivel és az FK-val is játszik barátságos meccset a másodosztályú csapat

Három élvonalbeli együttessel is megmérkőzik a bajnoki szünetben a Besztercei Gloria. A másodosztályban szereplő csapat a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda mellett a Kolozsvári U-val is felkészülési találkozót játszik.

Megvált edzőjétől a szuperligás klub az újabb vereség után

A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.

A Sepsi OSK lőtávolban a felsőháztól, egyre jobban leszakad az FK Csíkszereda

A Sepsi OSK fájó aradi veresége ellenére mindössze egy pontra van a felsőháztól, az FK Csíkszereda viszont tíz forduló után is nyeretlenül, egyre nehezebb helyzetben kezdte el a bajnoki szünetet.

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Kegyetlenül megbüntette a hibákat a Petrolul, az FK Csíkszereda csak érvénytelenített gólig jutott (videóval)

Bátran kezdett és egy érvénytelenített gólig is eljutott az FK Csíkszereda, a Petrolul azonban a második félidőben két hibát is megbüntetett, és otthon tartotta a három pontot. A piros-feketék tíz forduló után továbbra is nyeretlenek a Szuperligában.

Fel kell kötnie a gatyáját az FK Csíkszeredának a Petrolul ellen

A bajnoki szünet előtti utolsó találkozón a negyedik helyen álló Petrolul Ploiești otthonában lép pályára a sereghajtó FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén.

A bajnok kiütötte az FCSB-t (videóval)

A bajnoki címvédő U Craiova kiütéses győzelmével zárult a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójának rangadója, szombaton este hazai közönség előtt 5–0-ra verte az FCSB-t.

Emberelőnyben nyert a CFR, kiszorította a Sepsi OSK-t a legjobb hatból

Gyorsan javított a Sepsiszentgyörgyön elszenvedett vereség után a Kolozsvári CFR. A kincses városiak szombat délután 3–1-re legyőzték az FC Botoșani együttesét, és ezzel megelőzték a Sepsi OSK-t a tabellán, amely így kiszorult a legjobb hat közül.

A feljutás óta egy fél csapatra való alapember maradt az FK Csíkszeredánál

Jelentősen átalakult az FK Csíkszereda játékosállománya a 2024–2025-ös másodosztályú idény óta. A feljutást kiharcolt csapatból viszont több alapember is a klubnál maradt, és a 2026–2027-es élvonalbeli szezonban is az együttesnél szerepel.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!