Csütörtök este rajtolt el a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, a nyitómérkőzésen pedig a társházigazda Mexikó 2–0-ra legyőzte Dél-Afrikát. Péntek hajnalban Dél-Korea és Csehország következett, a találkozónak Guadalajara adott otthont, közel 45 ezer néző előtt.
Az első félidő kevés említésre méltó eseményt hozott. Többet birtokolta a labdát és valamivel veszélyesebben futballozott Dél-Korea, azonban igazán nagy gólszerzési lehetőséget egyik csapat sem tudott kialakítani.
A fordulás után viszont teljesen megváltozott a mérkőzés képe. Az 52. percben Ladislav Krejčí fejesével megszerezte a vezetést Csehország, azonban az előny nem tartott sokáig.
Nem sokkal később Hwang In-Beom egy remek megoldással egyenlített, így ismét nyílt lett az összecsapás.
A folytatásban úgy tűnt, a csehek ismét megszerzik a vezetést, Tomáš Souček fejjel a hálóba talált, ám les miatt érvénytelenítették a gólt.
A kihagyott lehetőségre gyorsan válaszolt Dél-Korea.
Oh Hyeon-gyu remek ütemben kapta a labdát a tizenhatoson belül, majd higgadtan a kapuba lőtt, ezzel megfordította az eredményt.
A hajrában Csehország már nem talált fogást ellenfelén, így maradt a 2–1-es dél-koreai siker.
Az első forduló után az A csoport élén Mexikó és Dél-Korea áll három-három ponttal, míg Dél-Afrika és Csehország pont nélkül várja a folytatást.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!