Tűző napsütésben léptek a Székelyudvarhelyi FC műgyepes pályájára szombaton délelőtt. Körülbelül ötven néző volt kíváncsi a bajnokság 18. fordulójában rendezett találkozóra, melynek első félideje nem hozott sok izgalmat.
Szünet után viszont a Vasas Feminának akadt néhány nagy helyzete, de egyiket sem sikerült gólra váltania. Többnyire a temesváriak térfelén zajlott a játék, azonban hiába küzdöttek a hazaiak,
maradt a 0–0-s végeredmény.
A szezon utolsó meccsén szerzett egy ponttal az udvarhelyi lányok bebiztosították hatodik helyüket a ranglistán.
„Jó ellenféllel játszottunk egy szoros meccset.
Sok sebből vérzett a csapatunk, ugyanis a kicsengetések miatt az elmúlt időszakban nem tudtunk megfelelően készülni, edzeni.
Ráadásul az utolsó percekben derült ki, hogy Marinescu és Benő játékára nem számíthatunk. Ennek ellenére megmutattuk, ennek a csapatnak szíve, lelke van. Egy kis szerencsével akár nyerhettünk volna is” – foglalta össze gondolatait a meccs után Székely János, a Vasas Femina edzője.
Hozzátette, hogy a célkitűzést teljesítették, hiszen már a bajnokság vége előtt négy fordulóval bebiztosították a bennmaradást.
„Köszönöm a lányoknak, a klub vezetőségének, és minden segítőjének, hogy végig mellettünk álltak” – fogalmazott, majd kihangsúlyozta, hogy örül a tavaszi szezonban elért eredményeknek, hiszen a bajnokságban három vereségük mellett két döntetlent, és négy győzelmet számlálhatnak.
Női labdarúgás, Szuperliga, 18. forduló:
Székelyudvarhelyi Vasas Femina–Temesvári CFR 0–0
Vasas Femina: Kajtár Linda – Krall Tímea, Péter Kata, Simona Caldare, Berkeczi Emőke, Geréd Erika, Dávid Márta, Papp Szidónia, Kis Anita, Kecseti Hajnal (Tóásó Andrea, 66.), Bíró Enikő.
További mérkőzések:
Marosvásárhelyi ASA–Nagybányai Függetlenség 9–3 (3–0),
Real Craiova–Borgóprundi Heniu 2–6 (2–4),
CSȘ Târgoviște–Bukaresti Fair Play – szombaton 12 órától.
Kolozsvári Olimpia–Jászvásári Navobi – szombaton 13.30–tól.
Elmaradt meccs a 10. fordulóból: Jászvásári Navobi–Temesvári CFR – június 5., 11 óra.
Ranglista:
1. Kolozsvár 51 pont (17 meccs)
2. Jászvásár 35 (16)
3. Temesvár 35 (17)
4. Marosvásárhely 31 (18)
5. Borgóprund 24 (18)
6. Székelyudvarhely 21 (18)
7. Craiova 18 (18)
8. Târgoviște 17 (17)
9. Bukarest 10 (17)
10. Nagybánya 9 (18).
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!