A romániai női labdarúgás egyik legfontosabb utánpótlás-versenysorozata az U15-ös Elit Liga, amelynek célja, hogy a 2010 és 2012 között született tehetséges játékosok számára rendszeres, magas színvonalú játéklehetőséget biztosítson – elősegítve fejlődésüket és későbbi beilleszkedésüket a felnőtt futball vérkeringésébe. A szabályok értelmében minden csapat legfeljebb két, 2013-as születésű játékost is nevezhet a mérkőzésekre. A találkozók 2×40 percesek.
Az Elit Liga mezőnyét 16 csapat alkotja. A csoportkör után a négy négycsapatos csoportból az első két-két együttes a felsőházban, a többiek az alsóházban folytatják. A felsőházi nyolc továbbjutó két újabb csoportban versenyez tovább. Innen a csoportelsők jutnak az elődöntőbe, majd a győztesek a döntőben mérkőznek meg a bajnoki címért.
Székelyföldet három csapat képviseli: a Marosvásárhelyi SE, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és az FK Csíkszereda. A második szakaszt a háromszékiek a felsőházban, a marosvásárhelyiek és a csíkiak az alsóházban kezdték meg. A Sepsi OSK vereséggel rajtolt, míg a marosvásárhelyi és a csíkszeredai alakulat győzelemmel indított.
1. csoport: Bukaresti Rapid–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 11–1 (5–1). A győztes csapat gólszerzői: Sonia Barbu 4, Ioana Tănase és Ana Velicu 2-2, Sofia Paveliu, Diana Silion, Elena Trandafir; Gloria Buzău–Concordia Chiajna 1–2.
2. csoport: Temesvári Poli–Brassói Kids Tâmpa 5–0 és Kolozsvári U–Craiovai U 3–1.
1. csoport: Prahova Ploiești–FK Csíkszereda 0–2 (0–1), gólszerzők: Péter Nóra Kinga, Daczó Bíborka; Jászvásári Poli–FC Voluntari 13–0.
2. csoport: Marosvásárhelyi SE–Nagyszebeni Interstar 6–1 (2–1), FC Argeș Pitești–Besztercei Gloria 4–0.
A székelyföldi csapatok programja a következő fordulóban (április 5.): 11 órától Marosvásárhelyi SE–FC Argeș Pitești, 14 órától Concordia Chiajna–Sepsi OSK, 17 órától pedig FK Csíkszereda–FC Voluntari.
Zord időjárás közepette lépett pályára a Sepsi OSK szombaton a Bukaresti Dinamo SK vendégeként a labdarúgó 2. Liga 18. fordulójában. A hóvihar sem állította meg a háromszékieket, a mindent eldöntő gólt pedig az utolsó pillanatban szerezték meg.
A pálya egészét hó borítja, a látási viszonyok sem a legjobbak a szombat déli összecsapáson a labdarúgó 2. Ligában.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul szobor melletti robbantás után mentették fel.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!