Hirdetés

Három hónap után győzhet ismét otthon a Sepsi OSK

Régóta tartó hazai nyeretlenséget törhet meg a Sepsi
Fotó: Pinti Attila

2021. április 28., 11:50

Erőltetett menetben folytatódik a labdarúgó 1. Liga felsőházi rájátszásának küzdelemsorozata, amelynek 4. játéknapján a Sepsi OSK hazai pályán fogadja a bajnokság meglepetéscsapatának számító Academica Clinceni együttesét, amely azonban az első három fordulóban még egyetlen pontot sem tudott szerezni.

2021. április 28., 11:50

Az FCSB legyőzése után a piros-fehéreknek alig három nap jutott a pihenésre, szerda délután ismét pályára lépnek az utóbbi időben gyengélkedő Ilfov megyei alakulat ellen. Az Ilie Poenaru által irányított együttes zsinórban három vereséget szenvedett a rájátszásban,

azonban intő jel a háromszékiek számára, hogy az alapszakaszban előbb 0–2 arányú vereséget szenvedtek tőlük, majd a visszavágón is csak egy gól nélküli döntetlent értek el.

Hirdetés

A listavezető fővárosiakkal szemben aratott sikert követően a Sepsi OSK most hazai környezetben is bizonyíthat, hiszen három hónap telt el azóta, hogy saját pályáján nyerni tudott, legutóbb január 23-án az Astra Giurgiu ellen sikerült begyűjtenie mind a három pontot.

Kapcsolódó

A szerdai mérkőzésen a két csapat jelenlegi formáját tekintve a székelyföldi együttes számít a találkozó esélyesének, azonban Leo Grozavu vezetőedző óvatosságra intett, kihangsúlyozva, hogy a rájátszásban minden meccs nehéz, mert a zsúfolt program miatt kevés idő jut a pihenésre, regenerálódásra. A szakember szerint eddig jól teljesítettek, de továbbra is összeszedetten kell játszaniuk, hogy a rájátszás folytatásában is jó eredményeket érjenek el.

Leo Grozavu elkerülné a kellemetlen meglepetést •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Leo Grozavu elkerülné a kellemetlen meglepetést
Fotó: Pinti Attila

„Jól kezdtük a rájátszást, habár a CFR ellen vereséget szenvedtünk, de azon a meccsen sem szerepeltünk gyengén. Egyenlő ellenfelek voltunk, és csak egy büntető döntött. Eddig jó csapatok ellen, a rangsor első három helyezettje ellen játszottunk, és úgy gondolom, továbbra is komoly tényezőnek számítunk.

Most mindenkinek megnőttek az elvárásai, de a következő két mérkőzésünk is hasonlóan nehéz lesz, ugyanis háromnaponta kell pályára lépnünk. Azt szeretném, hogy a folytatásban is maximális odafigyeléssel játszunk, mert így jelentősen nőnek az esélyeink arra, hogy pozitív eredményeket érjünk el.

Nem szabad előre győztesnek tekintenünk magunkat, mert kellemetlen meglepetésekben lehet részünk. A csapat sok dicséretet kapott, és természetes, hogy megnövekednek az elvárások olyan körülmények között, hogy az élcsapatoknak is sok problémát okoztunk.

De a labdarúgás kiszámíthatatlan, és ha lazítasz, gondok származhatnak belőle, márpedig nekünk ezen a tavaszon voltak ilyen pillanataink.

Ismerjük a Clinceni csapatát, nagyon oda kell figyelnünk rájuk. Fontos, hogy fel tudjuk törni a védelmüket, és a kapu előtt figyelmesek legyünk a befejezéseknél, mert eddig ez hiányzott a játékunkból az ellenük játszott mérkőzéseken” – nyilatkozta Leo Grozavu, a Sepsi OSK vezetőedzője.

A szerdán 16.30-kor kezdődő Sepsi OSK–Academica Clinceni találkozót az Andrei Chivulete, Mihai Marica, Andrei Constantinescu által alkotott bírói hármas vezeti, és a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look Sport televíziós csatornák élőben közvetítik.

Labdarúgó 1. Liga, 2020–2021-es szezon, felsőházi rájátszás, 4. forduló

1. Liga, felsőházi rájátszás

FCSB:
Kolozsvári CFR:
Universitatea Craiova:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK:
Academica Clinceni:
FC Botoșani:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Ez is érdekelheti

Őszi szünet a Szuperligában: a Dinamo szárnyal, a CFR építkezik, Csíkszeredában kong a vészharang

Szünetel a román élvonal, így itt az idő egy gyors mérlegre. A Dinamo az élen áll, a Rapid és a Craiova tartja a lépést, miközben a CFR-nél az építkezésé a főszerep. Az OSK kellemes meglepetést okoz, Csíkban viszont minden a kiesés rémét vetíti előre.

A Sepsivel és az FK-val is játszik barátságos meccset a másodosztályú csapat

Három élvonalbeli együttessel is megmérkőzik a bajnoki szünetben a Besztercei Gloria. A másodosztályban szereplő csapat a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda mellett a Kolozsvári U-val is felkészülési találkozót játszik.

Megvált edzőjétől a szuperligás klub az újabb vereség után

A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.

A Sepsi OSK lőtávolban a felsőháztól, egyre jobban leszakad az FK Csíkszereda

A Sepsi OSK fájó aradi veresége ellenére mindössze egy pontra van a felsőháztól, az FK Csíkszereda viszont tíz forduló után is nyeretlenül, egyre nehezebb helyzetben kezdte el a bajnoki szünetet.

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Kegyetlenül megbüntette a hibákat a Petrolul, az FK Csíkszereda csak érvénytelenített gólig jutott (videóval)

Bátran kezdett és egy érvénytelenített gólig is eljutott az FK Csíkszereda, a Petrolul azonban a második félidőben két hibát is megbüntetett, és otthon tartotta a három pontot. A piros-feketék tíz forduló után továbbra is nyeretlenek a Szuperligában.

Fel kell kötnie a gatyáját az FK Csíkszeredának a Petrolul ellen

A bajnoki szünet előtti utolsó találkozón a negyedik helyen álló Petrolul Ploiești otthonában lép pályára a sereghajtó FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén.

A bajnok kiütötte az FCSB-t (videóval)

A bajnoki címvédő U Craiova kiütéses győzelmével zárult a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójának rangadója, szombaton este hazai közönség előtt 5–0-ra verte az FCSB-t.

Emberelőnyben nyert a CFR, kiszorította a Sepsi OSK-t a legjobb hatból

Gyorsan javított a Sepsiszentgyörgyön elszenvedett vereség után a Kolozsvári CFR. A kincses városiak szombat délután 3–1-re legyőzték az FC Botoșani együttesét, és ezzel megelőzték a Sepsi OSK-t a tabellán, amely így kiszorult a legjobb hat közül.

A feljutás óta egy fél csapatra való alapember maradt az FK Csíkszeredánál

Jelentősen átalakult az FK Csíkszereda játékosállománya a 2024–2025-ös másodosztályú idény óta. A feljutást kiharcolt csapatból viszont több alapember is a klubnál maradt, és a 2026–2027-es élvonalbeli szezonban is az együttesnél szerepel.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!