A vasárnap délelőtti összecsapás remekül indult a hazaiaknak, a játék leginkább a vendégek kapuja előtt zajlott.
A 16. percben El-Sawy mintegy húsz méterről helyezett tökéletesen a felsőbe egy legurított labdát követően, a kapus tehetetlen volt, 1–0. Alig két minutummal később érkezett az újabb hazai gól: Petre Ivanovici elé került a játékszer a tizenhatoson belül, aki remekül fordult rá a vendégek kapujára és remek mozdulattal lőtte a rövid alsóba, ezzel megduplázva az FK előnyét, 2–0.
A két találatot követően több, mint negyedórán keresztül csak a mezőnyben csordogált a játék, egyik kapu sem forgott veszélyben. A 40. percben szinte a semmiből jött egy vendég ziccer, Trebotic lőhetett 11 méterről, azonban próbálkozása centikkel elgurult a bal kapufa mellett.
Az első játékrész legvégén egy szögletet követően az FK kapuja előtti kavarodásban nem tudott felszabadítani a védelem, a labda Ciobanu elé pattant, aki másfél méterről magabiztosan talált be, így 2–1-es eredménnyel vonulhattak szünetre a csapatok.
A második félidő elején gyorsan visszaállt a kétgólos különbség: Gál-Andrezly beadására remekül érkezett Kelemen Dávid, a csapatkapitány tökéletesen fejelt a vendégek kapujába, 3–1.
Az 51. percben ismét veszélyeztetett a hazai alakulat, Jebari négy védő szorításában is megteremtette a lövőhelyzetet, azonban Stoian hárítani tudott.
Újabb negyedóra elteltével Răzvan Matiș szenzációs bombagóllal szépített, egy kifejelt labda éppen hozzákerült, amit 18 méterről kapásból szúrt rá az FK kapujára, Gyenge Szilárd tehetetlen volt, 3–2. A folytatásban leginkább a vendégek próbálkoztak, azonban a csíkiak remekül védekeztek, igazán nagy gólhelyzetet nem engedtek a FC Buzău játékosainak.
Maradt a 3–2-es végeredmény, ezzel a vendégek elszenvedték idénybeli első vereségüket, míg az FK Csíkszereda zsinórban a második bajokiját nyerte meg és feljött a hetedik helyre. A csíkiak legközelebb az Unirea Slobozia otthonában lépnek pályára szeptember 3-án, szombaton.
2022. 08. 26. 16:30 | Sellenberki SK Sellenberk | Galaci Oțelul Oțelul | 1-1 |
2022. 08. 27. 11:00 | Brassói FC Brassói FC | Temesvári Ripensia Ripensia | 1-0 |
2022. 08. 27. 11:00 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | Nagybányai Minaur Minaur | 0-1 |
2022. 08. 27. 11:00 | CSM Slatina Slatina | Unirea Slobozia Slobozia | 1-1 |
2022. 08. 27. 11:00 | Jászvásári Poli Jászvásár | Concordia Chiajna Concordia | 2-1 |
2022. 08. 27. 11:00 | Temesvári Poli ASU Poli | Progresul Spartac Progresul | 0-1 |
2022. 08. 27. 11:30 | Bukaresti Dinamo Dinamo | Dési Unirea Dés | 2-3 |
2022. 08. 27. 18:00 | Konstancai Unirea Konstancai Unirea | Viitorul Pandurii Târgu Jiu Viitorul Pandurii | 2-1 |
2022. 08. 28. 11:00 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | Gloria Buzău Gloria | 3-2 |
2022. 08. 29. 18:00 | Újszentesi SK Újszentesi SK | Bukaresti Steaua Steaua | 0-3 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Sellenberki SK Sellenberk | 4 | 3 | 1 | 0 | 8-2 | 10 |
2 | Unirea Slobozia Slobozia | 4 | 3 | 1 | 0 | 7-2 | 10 |
3 | Jászvásári Poli Jászvásár | 4 | 3 | 1 | 0 | 6-2 | 10 |
4 | Dési Unirea Dés | 4 | 3 | 0 | 1 | 8-6 | 9 |
5 | Galaci Oțelul Oțelul | 4 | 2 | 2 | 0 | 7-4 | 8 |
6 | Gloria Buzău Gloria | 4 | 2 | 1 | 1 | 7-5 | 7 |
7 | Bukaresti Steaua Steaua | 4 | 2 | 1 | 1 | 6-6 | 7 |
8 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 4 | 2 | 0 | 2 | 8-5 | 6 |
9 | Progresul Spartac Progresul | 4 | 2 | 0 | 2 | 5-3 | 6 |
10 | CSM Slatina Slatina | 4 | 1 | 2 | 1 | 6-4 | 5 |
11 | Brassói FC Brassói FC | 4 | 1 | 2 | 1 | 2-2 | 5 |
12 | Nagybányai Minaur Minaur | 4 | 1 | 2 | 1 | 3-5 | 5 |
13 | Concordia Chiajna Concordia | 4 | 1 | 1 | 2 | 4-7 | 4 |
14 | Újszentesi SK Újszentesi SK | 4 | 1 | 1 | 2 | 4-7 | 4 |
15 | Temesvári Poli ASU Poli | 4 | 1 | 1 | 2 | 1-5 | 4 |
16 | Viitorul Pandurii Târgu Jiu Viitorul Pandurii | 4 | 1 | 0 | 3 | 3-5 | 3 |
17 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 4 | 1 | 0 | 3 | 4-8 | 3 |
18 | Konstancai Unirea Konstancai Unirea | 4 | 1 | 0 | 3 | 4-8 | 3 |
19 | Temesvári Ripensia Ripensia | 4 | 0 | 1 | 3 | 2-5 | 1 |
20 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 4 | 0 | 1 | 3 | 2-6 | 1 |
Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.
Friss trófeával a zsebében várja többek között a Sportklub elleni hokirangadókat. A tavalyi Erste Liga idény legjobb kapusával, a csíkszeredai származású Adorján Attilával beszélgettünk, aki idéntől már a Brassói Corona hálóját őrzi.
Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!