Gólokban gazdag fordulót rendeztek a labdarúgó 5. Liga csíkszéki csoportjában. A hétvégi négy mérkőzésen összesen 28 találat született, a nézők pedig több helyszínen is izgalmas összecsapásokat láthattak.
A legnagyobb különbségű győzelmet a Szépvíz csapata aratta, amely 11–0-ra múlta felül a kászoniakat.
A nagy különbséghez az is hozzájárult, hogy a vendégek több meghatározó játékosukat nélkülözték, ennek ellenére végig sportszerűen és becsülettel küzdöttek.
A forduló legfordulatosabb összecsapását Gyimesközéplokon játszották.

A vendég Csíkszentkirályi Borsáros már az első félórában kétgólos előnybe került, a Loki azonban még a szünet előtt kiegyenlített, így 3–3-as állással vonultak pihenőre a csapatok. A második félidőben a hazaiak 6–3-ra is elhúztak, de a vendégek a hajrában ismét felzárkóztak. A végén a Loki 6–5-re megőrizte előnyét, annak ellenére, hogy a Borsáros az utolsó percekben nagy nyomást gyakorolt rájuk. A csíkszentkirályiak az 57. perctől emberhátrányban futballoztak.
Csicsóban rangadóhoz méltó, kiegyenlített mérkőzést vívott egymással a hazai Ezüstfenyő és a Csíkszentgyörgyi Fiság.
Gyimesbükkben a hazai együttes kétszer is vezetett az éllovas Tusnádi Piliske ellen, a Piliske azonban mindkét alkalommal válaszolni tudott.
Szépvízi MÜ–Kászonaltízi dr. Lukács Mihály SE 11–0 (5–0).
Gólszerzők: Szabó Zsolt (6. perc), László Ede (19.), Marucza Csanád (22. és 41.), Antal Szilárd (33.), Cătălin Dudău (46.), Kovács Ervin (50. és 53.), Balla Lénárd (73. és 79.), Robert Bucur (77.).
Csicsói Ezüstfenyő–Csíkszentgyörgyi Fiság 1–1 (0–1).
Gólszerzők: Lucian Bârsan (90.+5.), illetve Jakab Attila (31.).
Gyimesközéploki Loki Sport Club–Csíkszentkirályi Borsáros 6–5 (3–3).
Gólszerzők: Gábor Tihamér (22.), Póra Imre (43. és 74.), Cristian Scutaru (45.+1. és 81.), Molnár Arnold (76.), illetve Gergely Alpár (15.), Hozó Norbert (17.), Incze Zsombor (24., 85. és 89.).
Gyimesbükki SE–Tusnádi Piliske 2–2 (2–1).
Gólszerzők: Szőcs Harold (3.) és Zamă–Orbán Róbert (32.), illetve Pál Szabolcs (19.) és Dobri Norbert (67.).
A Gyergyószárhegyi Bástya és a Csíkkarcfalvi Hargita csapatai szabadnaposak voltak.
A következő forduló (június 6-7.) programja: Szárhegy–Karcfalva, Fiság–Loki, Borsáros–Gyimesbükk és Piliske–Szépvíz. A Kászon és a Csicsó csapatai szabadnaposok lesznek.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Tusnádi Piliske Tusnád | 17 | 13 | 2 | 2 | 62-34 | 41 |
2 | Szépvízi MŰ Szépvízi MŰ | 16 | 12 | 1 | 3 | 67-15 | 37 |
3 | Gyimesbükk Gyimesbükk | 16 | 8 | 4 | 4 | 50-32 | 28 |
4 | Csíkszentgyörgy Csíkszentgyörgy | 16 | 8 | 3 | 5 | 49-30 | 27 |
5 | Kászonaltíz Kászonaltíz | 17 | 7 | 2 | 8 | 34-61 | 23 |
6 | Gyimesközéploki Loki SE Gyimesközéplok | 16 | 7 | 0 | 9 | 45-50 | 21 |
7 | Csíkszentkirály Csíkszentkirály | 16 | 6 | 2 | 8 | 38-37 | 20 |
8 | Csicsói Ezüstfenyő Csicsó | 17 | 4 | 4 | 9 | 22-41 | 16 |
9 | Csíkkarcfalva Csíkkarcfalva | 16 | 4 | 1 | 11 | 30-58 | 13 |
10 | Szárhegyi Bástya Szárhegy | 17 | 2 | 3 | 12 | 14-53 | 9 |
Rendhagyó hangulatban zajlott a labdarúgó 6. Liga csíkszéki csoportjának 20. fordulójához tartozó mérkőzés Csíkmindszenten. A Fitód Mindszentlélek SE ugyan vereséget szenvedett a Madéfalvi SK ellen, a lefújást követően azonban mégis ünnepelhetett:
a csapat átvette a második helyezésért járó kupát, amely egyben az 5. Ligába való feljutást is jelenti.

Kozmáson a hazaiak fölényben futballoztak a Csatószegi SE ellen, de a gólokra egészen a 68. percig kellett várni. Bár a 4–0-s eredmény fölényes sikert mutat, a pályán az első találatig korántsem volt könnyű dolga a hazai együttesnek.
A forduló harmadik mérkőzésén a már korábban bajnoki címet szerző Lázárfalvi Mohos ismét bizonyította erejét. Többek között Ábrahám Alpár mesterhármasával négygólos különbséggel győzte le a Csíkszentmihályi Törekvést.
Fitód Mindszentlélek SE–Madéfalvi SK 0–1 (0–1).
Gólszerző: Boldizsár István (6.).
Kozmási Komisz–Csatószegi SE 4–0 (0–0).
Gólszerzők: Márton József (68.), Bakó István (72.), Csilip Előd (82.) és Bálint-Kajcsa János (85.).
Lázárfalvi Mohos–Csíkszentmihályi Törekvés 5–1 (4–0).
Gólszerzők: Ábrahám Alpár (9., 18. és 30.), Szép Csanád (35.) és Sorin Colceriu (70.), illetve Ionuț Măriuță (66.).
A Csíkszentimrei Töviske–Csíkmadarasi Sörkert mérkőzést június 14-ére halasztották.
A 14. fordulóból elnapolt Kozmás–Csíkszentmihály találkozót június 5-én, pénteken 18 órától pótolják.
A következő forduló (június 6-7.) programja: Csíkszentmihály–Kozmás, Sörkert–Mohos, Madéfalva–Csíkszentimre és Csatószeg–Mindszentlélek SE.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Lázárfalva Lázárfalva | 20 | 16 | 3 | 1 | 80-18 | 51 |
2 | Mindszentlélek SE Mindszentlélek SE | 20 | 12 | 2 | 6 | 57-26 | 38 |
3 | Csíkmadarasi Sörkert SE Csíkmadaras | 19 | 9 | 4 | 6 | 47-36 | 31 |
4 | Kozmási Komisz Kozmás | 19 | 9 | 4 | 6 | 45-43 | 31 |
5 | Csíkszentimre Csíkszentimre | 19 | 5 | 6 | 8 | 41-53 | 21 |
6 | Csíkszentmihály Csíkszentmihály | 19 | 6 | 3 | 10 | 46-66 | 21 |
7 | Madéfalva Madéfalva | 20 | 6 | 2 | 12 | 44-67 | 20 |
8 | Csatószeg Csatószeg | 20 | 2 | 2 | 16 | 19-70 | 8 |
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!