A marosvásárhelyi együttes lejátszotta felkészülési időszakának első barátságos mérkőzését: Nyárádszeredában a szintén 3. ligás Székelyudvarhelyi FC-vel találkozott, és 3–2-re nyert.
Az MSE-nél 22 játékos lépett pályára a találkozó folyamán, a feljutást kiharcoló tapasztaltabb labdarúgók mellett az újonnan leigazolt tehetséges fiatalok is lehetőséget kaptak.
„Kiemelt célunk volt, hogy az újonnan érkezett játékosokat felmérjük, és megtaláljuk a helyüket a csapatban. A régebbi és frissen érkezett, tapasztalt játékosok mellett nagyon sok ígéretes fiatal lépett pályára, és jól alkalmazkodtak az elvárásokhoz.
Bízom a játékosokban, hogy edzésről edzésre jobbak leszünk, és a bajnokság kezdetére a legjobb formába lendülünk” – nyilatkozta Fehér Csaba vezetőedző a klub Facebook-oldalának.
Érdeklődésünkre a szakvezető ismertette, hogy nyolc új fiatal játékos érkezett Székelyudvarhelyről, Csíkszeredából, illetve a Székelyföld Labdarúgó Akadémiától, de mellettük vannak mások is próbajátékon.
A legtöbben már játszottak a 3. Ligában, de van, aki pályára lépett a másodosztályban, sőt az élvonalban is.
Fehér Csaba megjegyezte, fiatal és kizárólag Maros megyei és marosvásárhelyi származású játékosokra számítanak, akikkel hosszú távon tudnak együtt dolgozni. A csapat kerete azonban még közel sem végleges, hiszen még ezután is érkezhetnek játékosok, így majd a hónap közepén, két héttel a bajnokság kezdete előtt döntik el, hogy mely játékosok alkotják a csapatot.
Megtudtuk, hogy augusztus 2-ig Marosvásárhelyen folytatják a felkészülést, majd egyhetes edzőtábort tartanak Nagyadorjánban, ahol a csapatépítés megerősítésén fognak dolgozni, és Nyárádszeredával játszanak újabb tesztmérkőzést.
Ezután hazai pályán következnek az ugyancsak harmadosztályú Nagyszebeni Hermannstadt II., a Besztercei Gloria és a Kolozsvári Sănătatea elleni barátságos találkozók, a pontos időpontok még nincsenek leszögezve.
Ez a három csapat egyébként az MSE ellenfele lehet az augusztus 24-én kezdődő 3. Ligában (a csoportok összetételét augusztus 15-ig véglegesítik), a marosvásárhelyieket vélhetően az erdélyi csoportba sorolják.
Ami a harmadosztályban újonc együttes célkitűzéseit illeti, Fehér Csaba elmondta, szeretnének a legtöbbet kihozni a csapatból, és a lényeg, hogy a fiatal játékoskerettel megállják a helyüket a csoportban, a középmezőny első felében végeznének.
„Az első évben a csapatépítésen van a hangsúly, hogy majd jövőben reális esélyekkel megcélozzuk az első helyeket” – közölte a vezetőedző.
„Barátságos meccsnek kiváló volt, megtapasztalhattuk, hol állunk, és mennyire messze van még a cél. Minden vereségből lehet tanulni, és tudjuk, min kell változtatnunk. Ahhoz, hogy igazi csapat legyünk, még szükségünk van öt játékosra, hiszen nagyon nehéz pótolni azt a nyolc labdarúgót, aki a nyáron elhagyta az SZFC-t” – összegzett Mészáros Alpár edző.
Az udvarhelyi csapat legközelebb szerdán 17.30-tól játszik, a Román Kupa országos szakaszának első fordulójában a Székelykeresztúri Egyesülés vendége lesz. A továbbjutás egyetlen mérkőzésen dől el. Döntetlen esetén 2×15 perces hosszabbítás következik, és ha szükséges, akkor büntetőlövések után hirdetnek győztest. Az SZFC keretének felét az U19-es együttes tagjai fogják alkotni, mivel a kupában csak a csapathoz leigazolt labdarúgók léphetnek pályára, a próbajátékon lévők nem.
Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.
Hetvennégy nap után nyert ismét bajnoki mérkőzést a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó Szuperligában, és mikor, ha nem a legjobbkor: a pénteken este hazai pályán a második félidőben talpra állva húzta be az FC Botoșani elleni kiesési rangadót.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!