
Az ukrán válogatott már a nyolcaddöntőbe kerüléssel felülmúlta 1992-es fennállása legjobb eredményét az Eb-ken, ami egy 13. hely volt a lengyelekkel közösen rendezett 2012-es tornán, de a sárga-kékek tovább folytathatják történelmi menetelésüket. Andrij Sevcsenko gárdája a legjobb 16 között Svédországot búcsúztatta óriási csatában, egy ismeretlen csatár, az SK Dnyiprót erősítő Artem Dovbik 121. percben jegyzett drámai fejesgóljával.
Az ukránok a negyeddöntő szombati játéknapján a németeken túljutó angol együttessel találkoznak a római Olimpiai Stadionban, s bár a négy párosítás közül ez tűnik a legegyoldalúbbnak, szövetségi kapitányuk bizakodóan nyilatkozott a mérkőzés előtt.
„Az angolok nagyszerű csapatot alkotnak, nagyon értékes a cserepadjuk és a szakmai stábjuk is különleges. Tisztában vagyunk azzal, hogy mennyire kemény meccs vár ránk.
Sőt, motivációt kell jelentsen számunka, mivel a futballban és az életben minden lehetséges, mi pedig szívvel-lélekkel fogunk játszani, hogy még több boldogságot okozhassunk a szurkolóinknak”
– nyilatkozta Sevcsenko csapata hosszabbítás utáni sikerét követően.
Az angolok eddig gólt sem kaptak a tornán, a csoportkörben Horvátországot és Csehországot egyaránt 1–0-ra győzték le, míg Skóciával 0–0-s döntetlent játszottak, majd a kiesés szakasz első körében 2–0-ra múlták felül a nagy rivális Nationalelfet.
Az ukránok szerencsésen jutottak tovább a négyesükből, miután Hollandiától 3–2 arányú vereséget szenvedtek, Észak-Macedónia ellen javítottak ugyan (2–1), de az osztrákok elleni fontos meccset elbukták a harmadik fordulóban (0–1).
A skandinávok elleni maratoni nyolcaddöntőben gólt és gólpasszt elérő Olekszandr Zincsekót a mérkőzés legjobbjának választották meg. A Manchester City baloldali labdarúgója klubtársát, az angoloknál már három találatnál járó Raheem Sterlinget méltatta a sajtótájékoztatón.
Zincsenko a világ egyik legjobb szélsőjének nevezte csapattársát, szerinte az ukrán védőknek a legjobb formájukat kell hozniuk Sterling megállításához.
Az Ukrajna–Anglia találkozó szombaton 22 órakor kezdődik.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!