
A legendás Wembley Stadionban rendezett kedd esti nyolcaddöntős mérkőzésen félház, nagyjából 40 ezer néző előtt lépett pályára a végső győzelemre pályázó két válogatott.
Az első percekben a németek uralták a játékot, meg is volt az első lehetőségük, a tizenhatos közeléből Kai Kavertz szabadrúgása elakadt a védőkben. A népes londoni közönség bíztatását élvező angol gárdának hamar sikerült felvennie a meccs iramát, a 16. percben a házigazdák eddigi két gólját szerző Raheem Sterling távoli próbálkozását Manuel Neuer kiütötte.
Ezután magasabb fordulatszámon játszottak az angolok, de igazán komoly lehetőséget nem tudtak kidolgozni. A másik oldalon viszont nagyszerű kiugratást követően
Timo Werner kihagyta az első félidő legnagyobb helyzetét, Jordan Pickford akadályozta meg a gólszerzésben.
A második játékrész elején teljesen átvette az irányítást a német együttes, amely Havertz lövésénél közel volt a gólhoz, Pickfordnak kellett újra nagyot mentenie, a léc főlé tornászta a labdát.
Az utolsó bő húsz percre Jack Grealish érekezett az angoloknál, becserélése pedig döntő momentum volt. A 75. percben ugyanis közreműködött a vezető gólt megszerzésében, Luke Shaw lapos beádását Sterling lőtte a hálóba.
Néhány percen belül kétszer is megvolt az esélyük az egyenlítére a németeknek, pontosabban Thomas Müllernek, aki előbb a sorfalba rúgta szabadrúgását, majd óriási ziccert hagyott ki, egyedül vihette a labdát a kapura, de mellé lőtt.
Kevéssel ezután Gareth Southgate együttese végleg eldöntötte a továbbjutás kérdését, az ellenfél labdavesztése után Shaw, Grealish és Harry Kane volt a labda útja, útóbbi fejjel bevetődve szerezte meg a második angol találatot.
A sokáig kiegyensúlyozott összecsapáson Anglia végül a hajrában legyűrte a német csapatot, és készülhet a római negyeddöntőre, ahol a Svédország–Ukrajna párharc győztese lesz az ellenfele.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!