Finnország és Oroszország válogatottja nyitotta a labdarúgó-Eb csoportkörének második fordulóját. A szerda délutáni szentpétervári találkozó házigazdáinak a belgákkal szembeni 0–3 után mindenképp győzelemre volt szükségük a továbbjutási esélyek életben tartásához, míg az első körben a dánok ellen nyerő finnek egy újabb bravúrsikerrel már a legjobb 16 közé kvalifikáltak volna.
A mérkőzés gyors vendéggóllal indult, Pohjanpalo fejelt a jobb alsóba egy beadást, de minimális les miatt a videobíró „elvette” a Bundesliga-csatár találatát.
Az oroszok igyekeztek diktálni a tempót, a 25. percben viszont elveszítették brazil származású jobbhátvédjüket: Mario Fernandes egy légi párbaj után a hátgerincére esett, és a rutinos védőt – aki súlyosnak tűnő sérülést szenvedett – azonnal le is kellett cserélni.
A szbornaja megszenvedett a vezetőgólért, amely az első félidő hosszabbításában érkezett. Alekszej Mirancsukot többet is körbe vették a finn tizenhatosban, de az Atalanta támadójának így is sikerült kilőnie ballal a jobb felsőt (0–1).
A második félidőben a finneknek kellett szaladniuk az eredmény után, ám a fiatal Matvej Szafonov kapujára nem igazán jelentettek veszélyt a kék-fehérek ötlettelen támadásai.
Az oroszok többször is eldönthették volna a meccset, de előbb a csereként beállt Zsemaletgyinov, majd Kuzjajev is kihagyott egy-egy ígéretes ellentámadást.
A 89. percben Arajuuri, a finnek védője fejelt fölé egy szabadrúgásból beívelt labdát, a túloldalon pedig egy másik orosz csere, Szoboljev puskázott el egy újabb nagy lehetőséget.
A hétperces hosszabbítás lejártával maradt az 1–0-s orosz siker, ami azt jelenti, hogy már csak a dánok állnak pont nélkül a B jelű négyesben. A piros-fehérek csütörtökön 19 órától a csoportfavorit belgákat látják vendégül Koppenhágában.
2021. 06. 16. 16:00 | Finnország Finnország | Oroszország Oroszország | 0-1 |
2021. 06. 17. 19:00 | Dánia Dánia | Belgium Belgium | 1-2 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Belgium Belgium | 2 | 2 | 0 | 0 | 5-1 | 6 |
2 | Finnország Finnország | 2 | 1 | 0 | 1 | 1-1 | 3 |
3 | Oroszország Oroszország | 2 | 1 | 0 | 1 | 1-3 | 3 |
4 | Dánia Dánia | 2 | 0 | 0 | 2 | 1-3 | 0 |
Pragmatikus játékkal, kihasználva ellenfele nagy megingásait az FK Csíkszereda szép győzelmet aratott a Nagyszebeni Hermannstadt FC otthonában a labdarúgó élvonal tizenharmadik fordulójának hétfői meccsén.
Különleges eseménynek adott otthont hétfőn a marosvásárhelyi Kultúrpalota: itt tartották a legendás labdarúgó és edző, Bölöni László életét, valamint pályafutását feldolgozó dokumentumfilm díszbemutatóját.
Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.
Az elmúlt években Erdély turisztikai arculata látványosan átalakult. A természet közelségét, a történelmi városokat és a „fotózható” helyeket kereső turisták egyszerre fedezik fel újra a térséget. De mely helyszínek uralják ma az internetet?
Egyre hevesebb vita bontakozik ki a brassói Transilvania Egyetem körül, miután a vezetőség megerősítette: a nappali tagozatos hallgatók számára kötelező a kurzusokon való részvétel.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!