„Megegyeztünk a klubbal, alá vannak írva a papírok, Alimi a törökországi edzőtáborból el is utazott Kínába. Ott elvégzi az orvosi vizsgálatokat, és ha minden rendben lesz, akkor már az ő játékosuk, az átigazolása csak ezen múlik” – közölte a Székely Sport érdeklődésére Hadnagy Attila, a Sepsi OSK sportigazgatója.
Meglátása szerint, az albán, észak-macedón kettős állampolgársággal rendelkező labdarúgó távozásával biztos, hogy egy lyukat hagyott a csapatban, hiszen egy nagyon fontos játékos volt, aki sokat segített nekik.
Amikor azonban érkezik egy ajánlat és sok pénzt ígérnek, jelen esetben az egyik alapembernek, akkor nehéz megtartani, mert folyton a távozáson gondolkodik, Alimi eladása viszont anyagilag a klubnak is megérte.
Isnik Alimi másfél évet töltött Sepsiszentgyörgyön, és az érkezése után hamar alapemberré vált. A 31 éves védekező középpályás minden sorozatot figyelembe véve 53 mérkőzésen játszott a Sepsi OSK színeiben, és
rendkívül eredményes volt, hiszen 13 alkalommal talált be az ellenfelek hálójába, és hatszor előkészítő szerepe volt.
Hadnagy Attila elmondta, Alimi helyére keresnek egy új játékost és remélik, hogy minél hamarabb megtalálják az utódját. „Jelenleg három labdarúgóval tárgyalunk, bízunk benne, hogy a legjobbat tudjuk elhozni.
– árulta el a háromszéki sportigazgató a Székely Sportnak.
Ami az együttes másik távozó alapemberét, Denis Ciobotariut illeti, a sportvezető ismertette, hogy egyelőre nem egyeztek meg, továbbra is tárgyalnak a Bukaresti Rapiddal. A tehetséges középhátvéd már korábban aláírt a fővárosi klubbal, de a szerződése csak a nyártól lép érvénybe, ő viszont már a télen távozna.
„Adtunk még két opciót nekik, egy nagyobb összeget kértünk, vagy egy másik játékost szeretnénk cserébe. Várjuk, hogy fogadják el valamelyiket. Mi is szeretnénk, hogy valahogy lezáruljon ez az ügy, mert ez nekünk és a játékosnak sem jó. Reméljük, hogy minél hamarabb, napokon belül meg tudunk egyezni.
– jegyezte meg Hadnagy Attila.
A Sepsi OSK öt új játékost szerződtetett a téli átigazolási időszakban, Sebastian Mailat balszélső, Giovani Ghimfuș támadó középpályás, a magyarországi Tamás Márk középhátvéd, az észak-macedón Dorian Babunski támadó és a horvát Matej Simic középhátvéd csatlakozott Valentin Suciu vezetőedző keretéhez.
Arra a kérdésünkre, hogy az eddigi érkezőkkel mennyire vált erősebbé a Sepsi OSK, Hadnagy Attila úgy válaszolt, meg kell várják, hogyan illeszkednek be, de biztos, hogy jobban néz ki a csapat, mint a szezon első felében, ezt viszont a bajnokságban kell bebizonyítani.
– tette hozzá.
A rövid téli szünet után a Szuperliga alapszakasza pénteken délután folytatódik a 22. fordulóval, a nyitómérkőzésen rögtön a Sepsi OSK lép pályára, 17 órakor a Slobozia ideiglenes otthonában, Clinceni-ben játszik. A székelyföldi gárda jelenleg a hetedik helyet foglalja el a tabellán, a felsőházi rájátszásba jutás szempontjából kötelező a győzelem számára a kiesőzónában található ellenféllel szemben.
| 2025. 01. 17. 17:00 | Unirea Slobozia Slobozia | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 3-2 |
| 2025. 01. 17. 20:00 | FCSB FCSB | FC Hermannstadt Hermannstadt | 1-1 |
| 2025. 01. 18. 14:30 | Kolozsvári U Kolozsvári U | Gloria Buzău Gloria | 2-1 |
| 2025. 01. 18. 19:30 | Galaci Oțelul Oțelul | Petrolul Ploiești Petrolul | 0-0 |
| 2025. 01. 19. 18:00 | FC Botoșani Botoșani | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 1-1 |
| 2025. 01. 19. 20:30 | Universitatea Craiova U Craiova | Bukaresti Dinamo Dinamo | 1-1 |
| 2025. 01. 20. 17:00 | Konstancai Farul Farul | Aradi UTA UTA | 1-1 |
| 2025. 01. 20. 20:00 | Bukaresti Rapid Rapid | Jászvásári Poli Jászvásár | 2-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 21 | 10 | 7 | 4 | 32-18 | 37 |
2 | FCSB FCSB | 21 | 10 | 7 | 4 | 32-21 | 37 |
3 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 21 | 9 | 9 | 3 | 30-19 | 36 |
4 | Universitatea Craiova U Craiova | 21 | 9 | 8 | 4 | 33-21 | 35 |
5 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 21 | 9 | 8 | 4 | 36-26 | 35 |
6 | Petrolul Ploiești Petrolul | 21 | 7 | 10 | 4 | 23-21 | 31 |
7 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 21 | 8 | 6 | 7 | 28-23 | 30 |
8 | Bukaresti Rapid Rapid | 21 | 6 | 11 | 4 | 24-19 | 29 |
9 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 21 | 7 | 5 | 9 | 24-32 | 26 |
10 | Aradi UTA UTA | 21 | 6 | 7 | 8 | 22-24 | 25 |
11 | Galaci Oțelul Oțelul | 21 | 5 | 9 | 7 | 17-21 | 24 |
12 | Konstancai Farul Farul | 21 | 5 | 9 | 7 | 20-27 | 24 |
13 | Unirea Slobozia Slobozia | 21 | 6 | 4 | 11 | 21-31 | 22 |
14 | Jászvásári Poli Jászvásár | 21 | 6 | 4 | 11 | 20-32 | 22 |
15 | FC Botoșani Botoșani | 21 | 4 | 6 | 11 | 17-29 | 18 |
16 | Gloria Buzău Gloria | 21 | 4 | 4 | 13 | 18-33 | 16 |
A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.
A Corvinul elleni vereségről, az FK Csíkszereda pénzügyi helyzetéről, az önkormányzati támogatások hiányáról, Kleinheisler László távozásáról és a klub jövőjéről is őszintén beszélt Szondy Zoltán a Buzánszky Jenő Sportteraszon, a 35. Tusványoson.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!