Az elhíresült eset december 8-án történt a BL-csoportkör zárófordulójában a Paris Saint-Germain és az Istanbul Basaksehir közötti mérkőzésen, amely a negyedik bíró, Sebastian Colțescu megnyilvánulása miatt a 14. percben félbeszakadt. A craiovai játékvezető román nyelven „feketeként” hivatkozott a török csapat kispadon méltatlankodó kameruni másodedzőjére, Pierre Webóra, megjegyzését pedig többen is rasszistának ítélték.
Ezután a két csapat játékosai levonultak a pályáról, majd hosszas várakozás és egyeztetés után sem voltak hajlandók folytatni a játékot. Végül a komolyabb tét nélküli találkozót csak másnap játszották le, amikor új játékvezetőket delegáltak, a franciák pedig 5–1-re nyertek.
Közel másfél hónappal a történtek után Sebastian Colțescut középbírónak nevezték a hazai bajnokságban, aki szombaton 12 óra 30 perctől Sepsiszentgyörgyön bíráskodik a Sepsi OSK és az Astra Giurgiu találkozóján.
A Digi Sport tájékoztatása szerint ebben az évben eddig nem a botránya, hanem egészségügyi problémái miatt nem hiányzott, csak ezen a héten teljesítette a kötelező bírói teszteket.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!