A rutinos középpályás tavaly nyáron igazolt a Konyasporhoz, amely 300 ezer eurót fizetett érte cserébe a román bajnoki címvédő FCSB-nek. A török élvonalban szereplő együttesnél nem tudta beverekedni magát a kezdőbe és leginkább csereként lépett pályára. Összesen tizenegy találkozón játszott a Konyaspor színeiben és mindössze egy gólt szerzett a Török Kupában.
Már az év elején arról szóltak a hírek, hogy Ștefănescu nem szerepel a csapat új vezetőedzőjének terveiben az idény második felére, és a téli szünetben az elsők között lesz, aki távozik.
A 27 éves középpályás tavaly december vége óta egyetlen percet sem játszott, sőt mi több, még az edzéseken sem vett részt és a keretbe sem került be.
Ezért úgy döntött, hogy egyoldalúan felmondja a szerződését a klubbal, amelynek vezetősége viszont úgy véli, hogy ez indokolatlan volt, és török sajtóinformációk szerint feljelenthetik a FIFÁ-nál.
Ștefănescunak még egy problémával is szembe kell néznie. Ebben a szezonban már két csapatnál szerepelt, a FCSB-nél és a Konyaspornál, a szabályok értelmében pedig nem léphetne pályára egy harmadik klub színeiben is.
Ugyanakkor felmentést kaphat, mivel a török együttessel jogos okból bontotta fel a szerződését.
Az iamsport.ro portál értesülései szerint elképzelhető, hogy visszatér a román Szuperligába, mégpedig a Konstancai Farulhoz, amely már megkezdte a tárgyalásokat a leigazolásához.
Marius Ștefănescu pályafutásának legsikeresebb időszaka továbbra is a Sepsi OSK-hoz köthető. Egyértelmű húzóember volt, 191 mérkőzésen 37 gólt és 26 gólpasszt jegyzett, két Román Kupát és két Szuperkupát hódított el a sepsiszentgyörgyi együttessel. Utána az FCSB-nél 49 találkozón játszott és 9 gólt szerzett, bajnoki címet és Szuperkupát nyert a fővárosiakkal.
Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.
Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!