Hirdetés

Elcsípte az éllovast és élre ugrott a Székelyudvarhelyi FC

Fotó: László Ildikó

Fontos rangadót rendeztek pénteken, a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Liga 6-os csoport rájátszásának éllovasát, a CSO Băicoi-t fogadta. A hazaiak hatalmasat harcoltak, hátrányból fordítva nyertek és átvették a vezetést a kvartettjükben.

Nagypénteken sokan, közel ötszázan voltak kíváncsiak a 6-os csoport első két helyezettjének mérkőzésére, és nem kellett csalódjanak, hogy a találkozót választották.

Az első percek a hazaiaké voltak, kétszer is veszélyes helyről végezhettek el szabadrúgást, ám mindkettő a blokkban kötött ki, majd Balogh előtt adódott egy nagy ziccer, ám rosszul pattant fel előtte a labda, és nem jutott elég erő a lövésre.

Hirdetés

Húsz perc játék után a vendégeken volt a sor, beszorították az SZFC-t, volt pár távoli, pontatlan lövésük, Deáky kapuja nem forgott veszélyben. Aztán a 36. percben megtört a jég, egy jobbról érkező beadásnál nem tudott rendesen felszabadítani a hazai védelem, a labda Puiu elé esett, aki átvétel után 12 méterről védhetetlenül tekert a bal felsőbe.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Hátrányban magához ragadta a kezdeményezést az udvarhelyi együttes, Simó előtt adódott egy nagy egyenlítési lehetőség, a rövidre leadott lövését védte a kapus. A játékrész végét is a Prahova megyeiek térfelén töltötte az SZFC, ám nem sikerült egyenlítenie.

Térfélcserét követően bő tíz percig kiegyenlített játék zajlott a pályán, majd
Bálint kiváló labdát adott a jobb oldalon érkező Barának, aki átvétel után közelről egyenlített.

Innen felgyorsulnak az események, hiszen a 61. percben Simó ugrott ki, a kapus, Toilă futott ki szembe vele és elgáncsolta, villant a piros lap.

Innentől „felborult” a pálya, hiszen egymás után alakította ki a helyzeteket az SZFC, Györgyi szabadrúgását a léc fölé tolta a cserekapus, majd társai a gólvonalról mentettek, aztán ismét Györgyi villant, lövése a kapufa és a felsőléc találkozásánál csattant.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Băicoi csak pillanatokra tudta megtartani a labdát, fullasztó volt az udvarhelyiek fölénye. Ám sokáig úgy tűnt, döntetlennel ér véget az összecsapás,

a hosszabbításban hatalmas hibát vétettek a vendégek, egyikük kézzel ütötte el a labdát, 11-es! A büntetőt Simó magabiztosan a hálóba vágta, ezzel a góllal fordított és nyert a Székelyudvarhelyi FC, ebben a szezonban először fektette két vállra a Băicoi-t.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

A három ponttal átvette a vezetést a csoportban az udvarhelyi együttes, a jövő héten a CSO Plopeni vendége lesz.

Labdarúgó 3. Liga, felsőházi rájátszás, 5. forduló
Székelyudvarhelyi FC–CSO Băicoi 2–1 (0–1).
Gólszerző Bara (59.), Simó (90+5., 11-esből) illetve Puiu (36.).
Kiállítva Toilă (61., Băicoi).
SZFC: Deáky – Kovács, Gergely, Berkeczi, Göndör (Colceriu, a szünetben), Bara, Bálint, Simó, Györgyi, Lázár (Sebestyén, 81.), Balogh. Vezetőedző: Demény Norbert.

Labdarúgó 3. Liga, 6-os csoport, 2024–2025-ös szezon, felsőházi rájátszás, 5. forduló

Labdarúgó 3. Liga, 6-os csoport, felsőházi rájátszás

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Székelyudvarhelyi FC SZFC
5
4
0
1
7-2
49
2
CSO Băicoi Băicoi
5
3
1
1
5-3
47
3
Brassói SR Municipal Brassói SR
5
1
2
2
5-6
42
4
CSO Plopeni CSO Plopeni
5
0
1
4
3-9
32
Székelyudvarhelyi FC: 37 pont az alapszakaszban
CSO Băicoi: 37 pont az alapszakaszban
Brassói SR Municipal: 37 pont az alapszakaszban
CSO Plopeni: 31 pont az alapszakaszban

A gyergyóiak kiütötték a sereghajtót

A VSK Gyergyó magabiztosan hozta a kötelezőt, a 6-os csoport alsóházi rájátszásában fölényes győzelmet aratott pénteken délután a sereghajtó Tatrangi Ciucaș ellen. Kilencszer zörrent a vendégek hálója, a gyergyóiaké pedig érintetlen maradt.

A mérkőzés első negyedórája még a bemelegedésről szólt, de azt követően beindult a gólgyártás. A hazai csapat már az első félidőben ötször vette be a vendégek kapuját, majd a második játékrészben további négy találattal biztosította be a nagyarányú győzelmet.

Labdarúgó 3. Liga, alsóházi rájátszás, 5. forduló:
VSK Gyergyó–Tatrangi Ciucaș 9–0 (5–0).
Gólszerzők: László Norbert (51., 58.), Nagy Zsolt (39., 40.), Péter Zsombor (19., 77.), Iordache Luca (25.), Csiszer Balázs (30.), Kovács Botond (88.).
Gyergyói VSK: Bartók-Bărăbaș, Circa, Țepeș, Péter, Csala T., Csala R., Csiszer, Iordache, Nagy, László. Játszott még: Czimbalmos, Kovács, Albert, Ilie, Fazakas.

Labdarúgó 3. Liga, 6-os csoport, 2024–2025-ös szezon, alsóházi rájátszás, 5. forduló

Labdarúgó 3. Liga, 6-os csoport, alsóházi rájátszás

Zernyesti Olimpic: 24 pont az alapszakaszban
CSO Tricolorul Breaza: 23 pont az alapszakaszban
Gyergyószentmiklósi VSK: 21 pont az alapszakaszban
Barcarozsnyói Olimpic Cetate: 20 pont az alapszakaszban
Brassói Kids Tâmpa: 19 pont az alapszakaszban
Tatrangi Ciucaș: 2 pont az alapszakaszban
•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

A Sepsi a pályán válaszolt, a lefújás után elmaradt a kézfogás

A Sepsi OSK hátrányból fordítva 3–1-re legyőzte a Kolozsvári CFR-t szombaton a Szuperliga 9. fordulójában. A háromszékiek a botoșani-i kudarcra adott válaszként értékelték a sikert, Marius Șumudică viszont úgy vélte, csapata saját magát verte meg.

A pihenőt követően hengerelt a Sepsi OSK, legyűrte a Kolozsvári CFR-t (videóval)

Ez gyógyír a múlt heti nagyarányú vereségre. A Sepsi OSK úgy nyert a Kolozsvári CFR ellen, hogy a szünetben még hátrányban volt. Hármat lőtt a pihenő után, a győzelem után előkelő helyen van a labdarúgó élvonal rangsorában.

Székelyhon

Két férfi lett rosszul a mofettában Büdösfürdőn, egyikük életét vesztette

Halálos baleset történt szombaton a büdösfürdői mofettánál: egy férfi életét vesztette, a másikat életveszélyes állapotban szállították kórházba.

`
Krónika

„Még a magyaroknál is jobban tisztelnek minket”. Székely lovasok a kirgizisztáni Nomád Világjátékokon

Több mint száz ország mintegy háromezer sportolója között álltak rajthoz felső-háromszéki lovasok a Kirgizisztánban megrendezett VI. Nomád Világjátékokon.

Krónika

Magas rangú román politikus ment neki a magyarok megalázását szolgáló zászlócsókolgatós törvénytervezetnek

Oana Gheorghiu ügyvivő miniszterelnök-helyettes is keményen bírálja az AUR tervezetét, amely jelentős bírsággal sújtaná azon közhivatalt betöltő személyeket, akik nem hajlandóak megcsókolni a román zászlót annak ünnepnapján.

Főtér

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Ez is érdekelheti

Hibátlan maradt a Sepsi OSK II., emberhátrányban ért el döntetlent a KSE

A KSE félidőben még vezetett, de aztán emberhátrányban nem tudta megtartani előnyét a labdarúgó 3. Liga 3. fordulójában. A Sepsi OSK II. sima győzelmet aratott, míg a Kovásznai Kárpátok elszenvedte harmadik vereségét.

Pontot szerzett Putnán az SZFC, első győzelmét ünnepli a VSK Gyergyó

A Székelyudvarhelyi FC 1–1-es döntetlent játszott a Bradul Putna otthonában a labdarúgó 3. Liga harmadik fordulójában, míg a Gyergyószentmiklósi VSK 4–2-re legyőzte a CSM Pașcanit, ezzel megszerezte idénybeli első győzelmét.

Városon belül költözik a Brassói Corona, a Kovásznát már az új helyszínen fogadják

A Kárpátok helyett a Metrom Stadionban játssza hazai mérkőzéseit a labdarúgó 3. Ligába frissen feljutott Brassói Corona. A sportlétesítmény jelenleg felújítás alatt áll, hogy megfeleljen a szövetség előírásainak.

Elherdálta a helyzeteit a KSE, elkésett a hajrával a Kárpátok

Gondjai akadtak a helyzetkihasználással, így egy ponttal kellett beérnie a Kézdivásárhelyi SE-nek a vendég Bákó ellenében, míg a remekül hajrázó Kovásznai Kárpátok Zernyesten szenvedett vereséget a labdarúgó 3. Liga második játéknapján.

Visszahelyeznék Brassót a focitérképre, közel tízezer férőhelyes stadiont építenek

Fontos lépést tettek a brassói Ifjúsági Stadion (Stadionul Tineretului) újjáépítése felé: aláírták a beruházás kivitelezési szerződését. Az új aréna közel tízezer néző befogadására lesz alkalmas, és az UEFA előírásainak is megfelel majd.

A cserék szállították a három pontot az OSK II-nek

Második mérkőzését is megnyerte a Sepsi OSK farmcsapata, amely a labdarúgó 3. Liga 2. fordulójában fordulatos párharcban gyűrte le a Tricolorul Breazát. Nagy Sándor remekül nyúlt bele a mérkőzésbe, a kispadról beálló játékosok döntötték el a találkozót.

A végén mindkét csapat kihagyta a meccslabdát Udvarhelyen

Kemény, végig izgalmas meccset játszott egymással a Székelyudvarhelyi FC és a CSM Vaslui a labdarúgó 3. Liga fordulójában, a péntek délutáni találkozót mindkét csapat megnyerhette volna, ám nem tudták kihasználni meccslabdájukat.

Négyet vágott a Sepsi OSK II. Kovásznán, kikapott a Kézdi SE Jászvásáron

Vereséggel debütált a harmadosztályban a Kovásznai Kárpátok, az újonc fürdővárosiak hazai pályán négy góllal maradtak alul a Sepsi OSK másodcsapatával szemben a 3. Liga nyitókörének Kovászna megyei rangadóján. A KSE a hajrában veszített pontot.

Győzelemmel rajtolt az SZFC, elhozta a pontokat Gyergyóból

Győzelemmel kezdte a labdarúgó 3. Liga új idényét a Székelyudvarhelyi FC, szombaton kora este a Hargita megyei rangadón 1–0-ra nyert a Gyergyószentmiklósi VSK otthonában.

Székelyföldi rangadók és KSE-kiszállás, rajtra készen a 3. Liga

Augusztus utolsó hétvégéjén elrajtol a labdarúgó 3. Liga 2026–2027-es idénye, amelyben az öt székelyföldi együttesből négy rögtön farkasszemet néz egymással. A Kézdivásárhelyi SE eközben Jászvásáron kezdi meg szereplését.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!