A 4. Liga elitcsoportjában a második helyen álló, az éllovas Radnóti SK (amely az előző kapafordulóban kiesett) mögött öt pontos hátrányban lévő marosvásárhelyi csapat a megyei kupasorozat előző körében 2–1-re kikapott Magyaró vendégeként. Mégsem búcsúzott a további küzdelmektől, miután kiderült, hogy az ellenfele jogtalanul szerepeltetett egy játékost, így végül zöld asztalnál az ASA 3–0-ra megnyerte a március végén lejátszott mérkőzést.
A végső győzelemre esélyes vásárhelyiek így pályára léphettek a harmadik forduló szerdai játéknapján, amikor Szováta ellen idegenben játszottak. Az ASA-nak ezúttal nem okozott gondot a továbbjutás kiharcolása, már a szünetben 4–1-re vezetett, végül pedig 6–2-re győzött.
Ebben a körben összesen nyolc párharcot rendeztek, a vendégcsapatok hét mérkőzésen is diadalmaskodtak. Voltak meglepetések is, két alsóbb osztályú csapat, Harasztkerék és Görgénysóakna búcsúztatta Dánost, illetve Marosoroszfalut, amelyek a 4. Liga elitcsoportjában szerepelnek.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!