Hét régiót alakítottak ki, és mind a hét régióból egy-egy csapat jut majd tovább. Székelyföld képviselői a 7-es régióba kaptak besorolást.
Ebben a régióban a Hargita megyei szakaszon győztes Székelyudvarhelyi Golimpiákosz mellett az Alsógáldi Industria SK (Fehér megye), a Marosvásárhelyi ASA (Maros megye), a Keresztényfalvi Inter (Brassó megye), a Feleki FC (Szeben megye) és a Zágoni Törekvés (Kovászna megye) szerepel.
A hat együttest két hármas csoportba sorolják, ahol majd mindenki játszik mindenkivel egy-egy meccset – július 12-én, 15-én és 19-én. A két csoportgyőztes július 22-én vívja a regionális döntőt a továbbjutásért.
Az országos szakasz 1. fordulóját augusztus 2-ára tervezték.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!