Az eddigi két társházigazda közül Mexikó győzelemmel kezdte a tornát Dél-Afrika ellen (2–0), míg Kanada döntetlent játszott Bosznia-Hercegovinával (1–1). A harmadik rendező, az Egyesült Államok egyértelmű esélyesként várta a Paraguay elleni összecsapást, ezt pedig már a mérkőzés elején igyekezett bizonyítani.
Mindössze hét perc telt el, amikor megszületett az első találat: Damian Bobadilla a saját kapujába juttatta a labdát, így az amerikaiak kerültek előnybe.
A 28. percben Folarin Balogun is betalált, azonban a videóbíró közbelépett, és érvénytelenítették a gólt. A meg nem adott találat azonban nem törte meg a lendületét, három perccel később már szabályos gólt ünnepelhetett.
Az első félidő ráadásában ismét eredményes volt, így az Egyesült Államok 3–0-s előnnyel vonulhatott pihenőre.
A fordulás után sem csökkent az iram. Paraguay igyekezett visszakapaszkodni a mérkőzésbe, míg az amerikaiak a negyedik találat megszerzésére törekedtek. A 73. percben Mauricio szépíteni tudott, de ezzel már csak kozmetikázta az eredményt. Az utolsó másodpercekben még Reyna lőtt egy gyönyörű gólt külsővel, így az Egyesült Államok magabiztos győzelemmel rajtolta el hazai világbajnokságát.
A csoport másik két válogatottja, Ausztrália és Törökország vasárnap reggel 7 órától csap össze egymással.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!