Dusinszki Szabolcs: „Mindig legyünk alázatosak és merjünk nagyot álmodni”

– Hogyan gondolsz vissza a Székelyudvarhelyen eltöltött évekre?

– Három évesen kezdtem focizni, 15 éves koromig a Székelyudvarhely FC játékosa voltam. Nagyon jó szívvel gondolok vissza az ott eltöltött időszakra. Igaz, hogy nagybátyám (Dusinszki Zoltán, a Székelyföld Labdarúgó Akadémia sportigazgatója – szerk. megj.) miatt kezdtem el a labdarúgást, ő volt az első edzőm, de Kis Lajos volt velem a legtöbbet kiskoromban, nagyon sokat tanultam tőle. Akárcsak Botorok Jánostól, aki Kis Lajossal együtt rengeteg versenyre vitt el minket gyerekkorunkban. Majd amikor már érettebbek, 14-15 évesek voltunk, akkor Demény Norbert irányított minket. Nagyon boldogan gondolok vissza azokra az időkre.

– Fiatalon kerültél át a Székelyföld Labdarúgó Akadémiához.

– Egy évet töltöttem az akadémiánál Csíkszeredában, ahol nagyon sokat tanultam. Az ottani időszak első felében Kurucsai Milán volt az edzőm a saját korosztályomban, majd a második félévben felkerültem az egy évvel idősebbekhez, ahol Bajkó Barna volt a tréner, mindkettőjüktől nagyon sok tudást kaptam.

– Milyen érzés volt, amikor leigazolt a Puskás Akadémia, és a felcsúti utánpótlásba kerültél?

– Már kiskorom óta ez volt az egyik célom. Minden Tamás Nándorral kezdődött, ő megmutatta, hogy ki lehet jutni a Puskás Akadémiához. Legbelül úgy készültem, hogy ha bekerülök Csíkszeredába az akadémiára, akkor onnan kijuthatok a Puskáshoz. Ezért dolgoztam, tettem meg mindent.

– Egymás után vetted az akadályokat.

– Habár lehet úgy tűnik, hogy gyorsan jöttek ezek a lépcsőfokok, fokozatosan történt minden.

Hiszen most már nem minden félévben történik új dolog velem, ezt kellett én is megtanulnom, elfogadnom és türelmesnek lennem.

– Hogyan alakult pályafutásod a Puskás Akadémiánál?

– Az első évemet az U17-ben töltöttem, pár meccsen feljátszottam az U19-esekhez. Aztán felkerültem a nagyokhoz, majd a Puskás Suzuki Kupa után a Puskás Akadémia második csapatában találtam magam. Kis Márton volt az első edzőm, nagyon megértő volt velem, sokat segített nekem és a szüleimnek is. Amikor az NB3-ba kerültem, Nagy Ádám edző volt az, aki beavatott a felnőtt foci rejtelmeibe, ő mutatta meg, hogyan is működik az egész. Egy teljesen új világ nyílt meg számomra.

– Hogyan küzdöttél meg a honvággyal?

Amikor van lehetőségem, hazajárok, a családom pedig ahogy tud, meglátogat itt, hogy minél többször lássuk egymást.

– Mindig is a középpályán volt a helyed?

– Jelenleg támadó középpályás vagyok, 8-as és 10-es szoktam lenni, de a felnőtt csapatnál a szélen is számolnak velem. Gyerekkoromban is végig a középpályán voltam, nagyon jól érzem ott magam.

– Milyen volt, amikor megtudtad, hogy az NB1-es csapatnál is számolnak veled?

– Nagyon meglepett, amikor megtudtam, hogy a téli felkészülést a nagyokkal végzem. Az NB3-as szezon kezdetén azt nyilatkoztam, az a célom, hogy a felnőtt csapattal eddzek és bemutatkozzak az élvonalban.

– Előbb bekerültél a felnőtt keretbe, majd tétmeccsen is bemutatkoztál.

– Eddig kétszer kaptam lehetőséget az NB1-ben, ez februárban-márciusban volt. A téli és nyári felkészülések során az edzőmeccseken több szerepet kaptam. Nyilván az elején megviseli az embert, mivel új a helyzet. Alacsonyabb szinten és utánpótlásban rendszeresen játékban voltam.

– A napokban hosszú távra szóló szerződést kötöttél a klubbal.

– Nagyon meglepett, hogy négy évre szeretnének aláírni velem, hiszen általában háromra szokták kötni a megállapodásokat. Nagyon jól esett, hogy hosszú távon számolnak velem, örömmel írtam alá. De ez is mutatja, hogy jó úton vagyok, a klub részéről ez egy pozitív visszajelzés a munkámmal szemben.

– Milyen a hangulat a csapatnál?

– Nyilván, ha a Vidi elleni bajnokit be tudtuk volna húzni (pénteken 2–2 lett a végeredmény a Fehérvár ellen, a Puskás kétszer is vezetett, a vendégek a hosszabbításban egyenlítettek – szerk. megj.), kiváló lenne a hangulat, de így is jól érezzük magunkat. Így maradt bennünk egy kis rossz érzés, de túltesszük magunkat ezen és pozitívan tekintünk előre.

– Milyen a kapcsolatod a Puskás Akadémia másik székelyföldi labdarúgójával, Corbu Mariusszal?

– Különleges. Róla eszembe jutott egy sztori: amikor ott voltam Csíkszeredában az akadémián, volt egy rosszabb időszakom, le voltam törve, hogy nem úgy sikerültek a dolgok, ahogy szerettem volna. Ő már itt volt a Puskásnál, és én írtam neki, úgy, hogy nem is ismertük egymást. Rögtön válaszolt.

Most pedig az, hogy a csapattársa lehetek, nagyon nagy megtiszteltetés számomra. Nagyon jó kapcsolatot ápolunk, közösek a tapasztalataink, nagyon sokat mesél ő is nekem, barátomnak nevezhetem.

– Rendesen bekerültél a magyar labdarúgás körforgásába, hiszen már pályára léphettél az U18-as nemzeti csapatban is.

– Jó pár évvel ezelőtt a székely válogatottal játszottunk egy barátságos mérkőzést a magyar nemzeti együttessel Csíkszeredában, azon a mérkőzésen nagyon jól ment a játék, 1–0-ra nyertünk. Utána behívtak, eddig ötször léptem pályára a címeres mezben. Az összetartásokon is rendszeresen ott vagyok, az utolsót viszont ki kellett hagynom egy bokasérülés miatt.

Most korosztályt váltottam, idén az U19-be még nem kaptam behívót, de remélem, hogy itt is számolnak velem.

– Most, hogy ismét szintet lépett a pályafutásod, milyen célok hajtanak előre?

De az már egy nagyon nehéz dolog, nem is szoktam ennyire távolba gondolkodni, mindig az előttem álló 1-2 évre koncentrálok, néha még az is sok.

– Követed a székelyföldi labdarúgást?

– Naprakész vagyok az otthoni focival, az előző klubjaim minden meccsét követem: az FK Csíkszereda találkozóit rendszeresen megnézem, míg a Székelyudvarhelyi FC összecsapásait szöveges közvetítésben olvasom el.

– Mi az üzeneted az akadémián pallérozódó fiataloknak?

– Azt, hogy dolgozzanak nagyon keményen. A csapatedzéseken kívül külön is,