Az élvonalba nyolc év szünet után visszatért Galaci Oțelul két pontot szerzett az eddig lejátszott három bajnoki meccsén. A nyitófordulóban hiába focizott jobban – és Cisotti révén hagyott ki egy büntetőt –, 1–1-re végzett az Aradi UTÁ-val. A második fordulóban újabb pontot szerzett az Universitatea Craiova otthonában, Dorinel Munteanu együttese Stoian kapus bravúrjainak és a szerencsének is köszönheti a döntetlent, hiszen az oltyánok három kapufát is lőttek a meccsen.
Az előző játéknapon az FCSB-t fogadták, ezúttal a szerencse elpártolt a galaciaktól, a kapufát kétszer is eltalálták, míg a bukarestiek úgy arattak kétgólos sikert, hogy Coman büntetőt is rontott.
A statisztikai oldalak szerint a galaciak a három meccsen mindössze négyszer találták el a kapu felületét – mindannyiszor az UTA ellen –, az Universtitatea és az FCSB ellen egyszer sem, jelenleg az utolsó előtti helyet foglalják el a táblázaton.
A Sepsi OSK az egyedüli csapat a mezőnyben, amely nem kapott még gólt, a Rapid elleni 0–0-s döntetlent követően 1–0-ra legyőzte az FCU Craiovát, majd 3–0-ra nyert a Dinamo vendégeként, így amennyiben hétfőn este megszerzi a három pontot, akkor feljön a négyből négyet nyert FCSB mögé a táblázaton.
A háromszékiek csütörtökön továbbjutottak a labdarúgó Konferencia Liga harmadik körébe, miután hazai pályán 4–0-ra megverték a CSZKA Szófia együttesét és kettős győzelemmel, 6–0-s összesítéssel léptek a harmadik körbe, ahol a kazah Aktobe lesz az ellenfél, az első mérkőzést csütörtökön 20 órától rendezik Sepsiszentgyörgyön.
„Fizikailag megerőltető meccs után vagyunk. A CSZKA Szófia elleni találkozó után gyorsan kellett rendezzük a sorainkat, hogy ismét koncentrált állapotba kerüljünk.
– kezdte a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatót az OSK vezetőedzője, Liviu Ciobotariu,
akit a gsp.ro sportoldal a júliusi hónap edzőjének választott meg.
„Ott vagyunk az élmezőnyben, győzni akarunk, akarjuk folytatni a pozitív eredmények sorát, hogy a táblázat első felében maradjunk, továbbá jó játékkal akarjuk meghálálni szurkolóink támogatását. Motiváltak vagyunk, a fiúk tudják, mi a dolguk.
– folytatta Ciobotariu.
A vezetőedző kiemelte, hogy az új szezonban eddig két hazai meccse volt az OSK-nak, és mindkettőn kiváló hangulat volt a Sepsi OSK Arénában. „Szeretném, hogy minden hazai meccsen olyan hangulat legyen, mint a CSZKA ellen. Remélem, hogy sokan eljönnek a meccsre, szükségünk van a szurkolóinkra, hogy együtt ünnepeljenek velünk” – tette hozzá.
A Sepsi OSK középhátvédje, Mihai Bălașa is nehéz meccsre számít. „Jó csapatot alkotnak a galaciak. Amit láttam eddig tőlük, több pontot érdemelnének meg. Nehéz számunkra az, hogy háromnaponta meccset játszunk, de biztos vagyok benne, hogy fizikailag helyre tudunk jönni a meccs kezdetéig” – vezette fel a találkozót Bălașa.
„Az, hogy az idén lejátszott hat meccsen nem kaptunk gólt, és az előző bajnokság végén még kettőn, az nagy örömet okoz nekünk, Niczulynak és a vezetőedzőnek is.
A CSZKA ellen fantasztikus hangulat volt a stadionban, szeretnénk, hogy minden hazai meccsünk ilyen legyen” – zárta gondolatait a 28 éves belsővédő.
Az, hogy jó formában van az ellenfél, az még nagyobb koncentrációra sarkall minket, figyelmesnek kell lennünk. Az FCSB elleni meg nem érdemelt vereség után vagyunk, de mindig a következő meccsre koncentrálunk.
– nyilatkozta Dorinel Munteanu, a Galaci Oțelul vezetőedzője.
Kiemelte, a Sepsi erős, a játékosok nagyja legalább két éve együtt játszik, a keretben nincsenek kimagaslóan jó labdarúgók, de csapatként jól működnek, egységesek. „Nem kaptak még gólt, hazai pályán mindig jól szerepelnek. Tudjuk a feladatunkat, nem szabad hátrányba kerüljünk, és mindent megteszünk, hogy betaláljunk.
– emelte ki Dorinel Munteanu.
| 2023. 08. 04. 18:30 | Aradi UTA UTA | Jászvásári Poli Jászvásár | 1-0 |
| 2023. 08. 04. 21:30 | Universitatea Craiova U Craiova | FC Hermannstadt Hermannstadt | 1-0 |
| 2023. 08. 05. 18:30 | FC Botoșani Botoșani | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 0-1 |
| 2023. 08. 05. 21:30 | Kolozsvári U Kolozsvári U | Bukaresti Dinamo Dinamo | 1-1 |
| 2023. 08. 06. 18:15 | Petrolul Ploiești Petrolul | Konstancai Farul Farul | 3-2 |
| 2023. 08. 06. 21:30 | FCSB FCSB | Kolozsvári CFR CFR | 1-0 |
| 2023. 08. 07. 18:30 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | Galaci Oțelul Oțelul | 1-1 |
| 2023. 08. 07. 21:30 | FC Voluntari Voluntari | Bukaresti Rapid Rapid | 2-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FCSB FCSB | 4 | 4 | 0 | 0 | 8-2 | 12 |
2 | FC Voluntari Voluntari | 4 | 3 | 0 | 1 | 7-6 | 9 |
3 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 4 | 2 | 2 | 0 | 5-1 | 8 |
4 | Universitatea Craiova U Craiova | 4 | 2 | 2 | 0 | 4-1 | 8 |
5 | Kolozsvári CFR CFR | 4 | 2 | 1 | 1 | 6-3 | 7 |
6 | Konstancai Farul Farul | 4 | 2 | 0 | 2 | 8-7 | 6 |
7 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 4 | 2 | 0 | 2 | 5-4 | 6 |
8 | Bukaresti Rapid Rapid | 4 | 1 | 2 | 1 | 6-4 | 5 |
9 | Petrolul Ploiești Petrolul | 4 | 1 | 2 | 1 | 5-6 | 5 |
10 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 4 | 1 | 2 | 1 | 6-8 | 5 |
11 | Aradi UTA UTA | 4 | 1 | 1 | 2 | 4-6 | 4 |
12 | Galaci Oțelul Oțelul | 4 | 0 | 3 | 1 | 2-4 | 3 |
13 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 4 | 1 | 0 | 3 | 5-8 | 3 |
14 | Jászvásári Poli Jászvásár | 4 | 1 | 0 | 3 | 4-7 | 3 |
15 | FC Botoșani Botoșani | 4 | 0 | 2 | 2 | 4-6 | 2 |
16 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 4 | 0 | 1 | 3 | 2-8 | 1 |
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!