Hirdetés

Döntetlennel zárult a Csíkszereda–Hermány rangadó

Fotó: Pinti Attila

2017. május 13., 22:25

Bár az FK Csíkszereda szinte az egész mérkőzést uralta a román labdarúgó 3. Liga 1. csoportjának rangadóján, a Szászhermányi FC elleni mérkőzés mégis 1–1-es döntetlennel zárult, a vendégek a 94. percben, mintegy 60 méterről lőtt góllal egyenlítettek.

2017. május 13., 22:25

Vizes, de játékra alkalmas pályán, telt ház előtt, kitűnő hangulatban rendezték meg szombaton délután az FK Csíkszereda–Szászhermányi FC rangadót. A találkozón a székelyföldi csapatot a helyi Lokálpatrióták mellett a sepsiszentgyörgyi Székely Légió is buzdította, de közel száz barcasági drukker is eljött, így kitűnő hangulatban zajlott a mérkőzés.

Az első félórában többnyire középpályán folyt a játék, az FK azonban többet támadott, sorozatban négy szögletet harcolt ki, a 29. percben pedig Györgyi kitűnő beadást Bajkó kevéssel a kapu mellé fejelte. A 32. percben Jebari, a csíkiak idegenlégiósa indított támadást a középpályán, ahol szabálytalankodtak ellene, de a labda Ilyéshez került, aki betört a 16-os területére, majd oldalra passzolt, a jó ütemben érkező

Hirdetés

Tamás Nándor pedig a vendégkapu rövid sarkába bombázta a labdát (1–0).

A továbbiakban is az FK uralta a játékot, a 38. percben pedig növelhette volna előnyét. A mintegy 20 méterről megítélt szabadrúgást Țepeș végezte el kitűnően, a léc alá tartó labdát azonban a hermányi kapus szögletre tolta.

A második félidő elején újabb Țepeș-szabadrúgás veszélyeztette a vendégkaput, de a hálóőr ezúttal is menteni tudott, két perccel később pedig Györgyi beadását Bajkó kevéssel a kapufa mellé rúgta. A hazai csapat játékfölényét jelzi, hogy a vendégek csak a 60. percben jutottak először szögletrúgáshoz.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Fontos momentuma a mérkőzésnek a 62. perc, amikor a 16-os előtt a hermányi Florin Stângă felvágta a kapura törő Györgyit. Az esetet egy sárga lappal megúszhatta volna, de

az élvonalban is megfordult játékos a fault után még egyszer rárúgott a csíki játékos lábára, és ezért egyből piros lapot kapott, kiállították.

A folytatásban bár emberfölényben játszottak, a csíkiak nem tudtak gólt lőni. A 70. percben Ilyés mintegy 18 méterről leadott lövése a kapufáról vágódott ki, két percre rá pedig az első nagyobb vendéghelyzetnél, a hermányiak jobb oldalról elvégzett szabadrúgása a felső csíki kapufáról pattant ki.

A rendes játékidő utolsó percében az FK két nagy gólhelyzetet hagyott ki, a frissen beállt Lukács előbb Bajkó beadását lőtte kapu mellé, majd a körülbelül 18 méterről elvégzett szabadrúgását bravúrral mentette a hermányi hálóőr.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A hosszabbítás utolsó másodperceiben azonban kiegyenlített a Brassó megyei gárda. A hermányi Potcoavă saját tárfeléről, mintegy 60 méterről lőtte fel a labdát a csíki kapu elé, az FK tizenhatosán belül egy vendégjátékos sem volt, Nagy Barnát, a csíkiak kapusát azonban a vizes fűre érkező labda becsapta, és átpattant fölötte, majd a hálóban landolt (1–1).

A csíkiak egy biztos győzelmet szalasztottak ki kezükből, a szászhermányaik pedig egy nem remélt ponttal tértek haza.

„Úgy játszott a csapatunk, ahogy egy rangadón kell, a szurkolók pedig fantasztikus hangulatot teremtettek. Megérdemelten vezettünk, és 1–0-nál el kellett volna dönteni a mérkőzést.

Mi futballoztunk, játékban minden szempontból felülmúltuk ellenfelünket, de nem volt szerencsénk.

Maradt az első három csapat közötti egy-egy pontos távolság. Még hátra van két meccsünk, ha mind a kettőt megnyerjük, elsők leszünk. Köszönjük a szurkolást, és reméljük, két hét múlva, a Miroslava elleni rangadóra újból ilyen remek hangulatot teremtenek” – értékelt a meccs után Lengyel Roland, az FK vezetőedzője.

Eredmény, 1. csoport, 1-es csoport, 28. forduló:
FK Csíkszereda–Szászhermányi FC 1–1 (1–0),
gólszerzők: Tamás Nándor (32. perc), illetve Potcoavă (90.+4).
FK Csíkszereda: Nagy Barna – Cătălin Savin, Csonka Bonifác, Lőrincz József (Majzik Adrián, a 90. perctől), Vízi Tamás, Soufiane Jebari (Csűrös Attila, 82.), Andrei Țepeș, Györgyi Arthúr, Tamás Nándor, Ilyés Róbert (Lukács Zsombor, 79.), Bajkó Barna.

További eredmények:
Székelyudvarhelyi FC–CSM Paşcani 2–1,
Bákói Aerostar–Olimpia Râmnicu Sărat 2–2,
Barcarozsnyói Cetate–Bákói SC 3–0,
Sportul Chiscani–Románvásár 2–4,
Galaci Metalosport–Atletico Vaslui 4–0
Avântul Valea Mărului– Știința Miroslava 1–1.
A Sporting Lieşti csapata szabadnapos volt.

Ranglista:
1. Csíkszereda 60 pont (26 meccs)
2. Szászhermány 59 pont (26)
3. Miroslava 58 (26)
4. Aerostar 42 (25)
5. Románvásár 39 (26)
6. Liești 37 (26)
7. Valea Mărului 37 (26)
8. Barcarozsnyó 35 (27)
9. Râmnicu Sărat 33 (26)
10. Vaslui 29 (24)
11. Metalosport 29 (27)
12. Székelyudvarhely 25 (26)
13. Pașcani 22 (26)
14. Chiscani 16 (27)
15. Bákói SC –19 (25)
* – 48 ponttal büntetve

A következő forduló (május 19–20.) műsora:
CSM Paşcani–FK Csíkszereda, Știința Miroslava–Székelyudvarhelyi FC, Bákói Aerostar–Sporting Lieşti, Bákói SC–Sportul Chiscani, Románvásár–Galaci Metalosport, Atletico Vaslui–Avântul Valea Mărului és Olimpia Râmnicu Sărat–Szászhermányi FC. Egységes kezdési időpont: 18.00 óra. A Barcarozsnyói Cetate csapata szabadnapos lesz.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Lebolondozta a sepsiszentgyörgyi játékvezetőt az FCSB mindenható ura

Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.

Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

`
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Krónika

Miért kapott erdélyi magyar figyelmeztetést a Református Egyházak Világközössége?

Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Csütörtökön indul a jegyértékesítés az FK Csíkszereda soron következő hazai bajnokijára

Szombaton hazai pályán lép pályára az FK Csíkszereda az Aradi UTA ellen a labdarúgó Szuperliga 26. fordulójában. A klub nyilvánosságra hozta a jegyvásárlással kapcsolatos részleteket és nyitvatartási időpontokat.

Folytatta győzelmi sorozatát a CFR, egy lépésre a felsőháztól (videóval)

Kulcsfontosságú idegenbeli győzelmet aratott a Kolozsvári CFR az Aradi UTA otthonában: a kincses városiak zsinórban hatodik bajnokijukat nyerték meg, és már csak egy pontra vannak a felsőházi rájátszást érő helyektől.

Ilyés Róbert: szenvedtünk, de egységesek voltunk

Idegenben nyerte meg a Bukaresti Metaloglobus elleni kiesési rangadót az FK Csíkszereda, az értékes sikerrel előre is lépett a tabellán. A mérkőzést követően Ilyés Róbert ugyan nem volt teljesen elégedett, de kijelentette, hogy megérdemelték a győzelmet.

Korai bombagóllal nyerte a kiesési rangadót az FK Csíkszereda (videóval)

A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.

Aggodalom Mircea Lucescu egészségügyi állapota miatt, a szövetség készenléti tervvel is számol

Fokozódó nyugtalanság övezi Mircea Lucescu egészségügyi állapotát a családján belül és a Román Labdarúgó-szövetségnél is. A 80 éves szövetségi kapitányt egy fővárosi kórházban kezelik, helyzetét orvosi források súlyosnak és aggasztónak írják le.

A Hargita megyei sportvezetők megtudták, milyen irányba terelhetik az amatőr focit

Először vett részt európai uniós finanszírozású, többnemzetes Erasmus+ projektben a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE): a lengyelországi Opoléban tartott szakmai találkozón a grassroots foci fejlesztése állt a középpontban.

Nagy verést kapott az éllovas, tizenegy csapat harcol a felsőházért

Újabb fordulót rendeztek a labdarúgó Szuperligában, ahol tovább sűrűsödött az élmezőny. Az éllovas Universitatea Craiova súlyos vereséget szenvedett, emellett továbbra is rendkívül szoros a küzdelem, tizenegy csapat pályázik a felsőházat érő helyekre.

Keretfrissítés a Szatmárnémeti Olimpiánál, ragaszkodnak a 2. ligás helyükhöz

Jól teljesít a Szatmárnémeti Olimpia labdarúgócsapata a téli felkészülési mérkőzéseken, eddig három győzelem és két döntetlen a mérlege. A szatmári együttes nyolc labdarúgóval erősített annak érdekében, hogy kiharcolja a bennmaradást a másodosztályban.

Gólt nem láthatott a valamivel több mint félezer néző a forduló zárómeccsén (videóval)

Döntetlennel végződött a felsőházi rájátszás szempontjából kiemelt jelentőségű moldvai fociderbi. Az FC Botoșani már több mint 600 perce nem jegyzett találatot a labdarúgó Szuperligában, a Galaci Oțelul örülhetett a pontnak.

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!