Hirdetés

Bánhatják a bánságiak, FK-diadal a temesvári évzárón

Mindkét félidőben betalált, megérdemelt győzelmet aratott a Ripensia ellen az FK
Fotó: Pinti Attila

2021. december 06., 17:41

Ismét három nagyon értékes pontot hozott el Temesvárról az FK Csíkszereda labdarúgócsapata, amely hétfő délután 2–1-es sikerrel maradt versenyben a felsőházi rájátszásba vezető helyekért a másodosztályú bajnokság alapszakaszában. Ez volt a piros-feketék idei utolsó bajnokija.

2021. december 06., 17:41

A szeptember közepi bajnoki után újabb temesvári kiszállás várt az FK Csíkszeredára, a Poli együttesét ősszel 2–1-re legyűrő piros-feketéket ezúttal a Ripensia fogadta a több mint 30 ezer férőhelyes, de szinte teljesen üres Dan Păltinișanu Stadionban. A csapatoknak nemcsak egymással, hanem a nehéz körülményekkel is meg kellett birkózniuk, az esőzés és az elázott pálya egyáltalán nem kedvezett a kombinatív futballnak.

Hirdetés

A remek idegenbeli mérleggel rendelkező Suciu-legénység egy győzelemmel két pontra közelíthette volna meg a playoff-helyeken tanyázó Buzău-Steaua „párost”. Ennek fényében jól indult a mérkőzés a székelyföldi vendégek számára, akik viszonylag korán, már a 16. percben előnybe kerültek.

Rogac kézzel állította meg a labdát a tizenhatos szélén, a jogosan megítélt büntetőt Claudiu Apró higgadtan volt csapata kapujába belsőzte (0–1).

Sok pontatlan passzt és kevés lehetőséget hozott az első játékrész, amelynek második felében a hazaiak játszottak fölényben. Kevéssel a szünet előtt kiegyenlítettek a sárga-pirosak, egy hosszú indítást Golda vett át a tizenhatosban, majd becsúszva tálalt Vidrășan elé, aki az üres kapuba gurított (1–1).

 A csíkiak vezetőedzője kettős cserével próbálta felrázni csapatát, Szondit Jebari, Schiebet pedig Rodri Hernando váltotta.

A valenciai szélső beküldése kiváló döntésnek bizonyult, ugyanis a spanyol légiós a 64. percben Ivanovici bal oldali beadása után újból előnybe lőtte az FK-t (1–2).

Előzőleg Csürös centerezéséből Jelena is betalált, ezt a gólt viszont les miatt érvénytelenítette a játékvezető. A pécsi csatár az utolsó húsz percben kétszer is eldönthette volna a mérkőzést, de előbb ziccert hibázott, majd távoli próbálkozása kevéssel célt tévesztett.

A Ripensia a ráadásban szabadrúgást követően szerzett gólt, ám az asszisztens emelte a zászlót.

Az FK megnyerte újabb bánsági vendégjátékát, feljött a hetedik helyre, így az alapszakasz hátralevő három fordulójában tovább ostromolhatja a felsőházi rájátszást érő pozíciókat.

A hétfői volt az FK Csíkszereda utolsó bajnokija idén, a tervek szerint a bajnokság február végén folytatódik. A folytatásban Csürös Attiláék a Dési Unireát és a Brassói FC-t fogadják, idegenben pedig a Sellenberkkel játszanak.

Labdarúgó 2. Liga, alapszakasz, 16. forduló
Temesvári Ripensia–FK Csíkszereda 1–2 (1–1)
Temesvár, Dan Păltinișanu Stadion
Gólszerző: Vidrășan (45+1.), ill. Apró (16., büntetőből), Rodri Hernando (64.)
Ripensia: Ionuț Rus – Mădălin Sturzu, Radu Rogac, Nenad Lalics, Cosmin Gladun – Gabriel Stoi (kapitány), Raul Vidrășan (Valerii Macrițchii 68.) – Alexandru Piftor (Mihai Ene 68.), Denis Golda, Zoran Mitrov (Mihai Ion 75.) – Nemanja Szokovics. Vezetőedző: Florian Fabian.
FK: Gyenge Szilárd – Rareș Takács, Gergely Botond, Claudiu Apró, Petre Ivanovici (Bor Dávid 90+2.) – Kovács Lóránt, Szondi Botond (Soufiane Jebari, a szünetben), Csürös Attila (kapitány) – Peter Gál-Andrezly (Kelemen Dávid 78.), Jelena Richárd (Mészáros András 88.), Marvin Schieb (Rodri Hernando, a szünetben). Vezetőedző: Valentin Suciu.
Vezette: Marius Omuț (Szatmárnémeti)

Labdarúgó 2. Liga, 2021–2022-es szezon, alapszakasz, 16. forduló

2. Liga, 2021–2022

Astra Giurgiu:
Astra Giurgiu:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egy összekovácsolt csapat, egy életre – találkoztak Janovits Endre tanítványai

Megható pillanatokkal és nosztalgikus játékkal találkozott újra a csíki hoki egyik aranygenerációja. Az 1975–1976-os születésű játékosok nemcsak a múltat idézték fel, hanem elhunyt társaik előtt is tisztelegtek.

Visszavágott a Steauának, ott van a 2. Liga listavezetőjének sarkában a Sepsi OSK

Felejthető első félidőt követően a második játékrészt rögtön góllal indította a Sepsi OSK a Bukaresti Steaua ellen. Közelebb kerültek a feljutáshoz, de akár a másodosztály megnyeréséhez is a piros-fehérek.

Székelyhon

Eredmények, több mint kilencvenszázalékos feldolgozottságnál

Közzétette a 2026-os magyarországi országgyűlési választás első részeredményeit a Nemzeti Választási Iroda.

`
Krónika

Választás: kétharmados Tisza-többség több mint 90 százalékos feldolgozottságnál

Közzétette a magyarországi parlamenti választás első hivatalos részeredményeit a Nemzeti Választási Iroda (NVI). A szavazatok magas feldolgozottságánál a Tisza Párt vezet a Fidesz előtt, a Mi Hazánknak van még esélye bejutni az Országgyűlésbe.

Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyarok támogatásával kalkulál 3 millió szavazattal

Orbán Viktor szerint hárommillió szavazat elég lesz a Fidesz többségéhez, ez pedig szerinte csak a határon túli magyarok támogatásával lehet meg.

Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Ez is érdekelheti

Sokat érő három pont, már a Voluntari elleni kulcsmeccsre összpontosít a Sepsi OSK

Fordulás után döntötte el a szombati mérkőzést a Sepsi OSK a Bukaresti Steaua ellen, és visszaállította ötpontos előnyét a labdarúgó 2. Liga play-offjában. A játékosok elégedettek az eredménnyel, már a szerdai, Voluntari elleni találkozóra készülnek.

Visszavágott a Steauának, ott van a 2. Liga listavezetőjének sarkában a Sepsi OSK

Felejthető első félidőt követően a második játékrészt rögtön góllal indította a Sepsi OSK a Bukaresti Steaua ellen. Közelebb kerültek a feljutáshoz, de akár a másodosztály megnyeréséhez is a piros-fehérek.

Győzelmi kényszerben a Sepsi OSK, kritikus meccs jön a Steaua ellen

Újabb kulcsfontosságú mérkőzés vár a Sepsi OSK-ra, amely szombaton a Bukaresti Steauát fogadja. A háromszékiek előnye két pontra olvadt az FC Voluntari előtt, ugyanakkor győzelem esetén karnyújtásnyira kerülhetnek az éllovas Corvinulhoz.

Nyomás alá került a Sepsi OSK: az éllovassal is elbánt az FC Voluntari

Két mérkőzést rendeztek péntek délután a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásában. A Sepsi OSK szempontjából vegyes eredmények születtek: az őt üldöző FC Voluntari ismét győzni tudott, ugyanakkor éppen az éllovas Corvinullal szemben.

Hajrágóllal zsebelte be a pontokat a Marosvásárhelyi ASA

Többet tett a győztes gólért, és ezt a végjátékban meg is szerezte Jászvásáron a Marosvásárhelyi ASA, amely sikerével megőrizte az első helyét a labdarúgó 2. Liga alsóházi rájátszásában.

Javarészt pénteken játszanak a 2. Ligában, kivétel a Sepsi OSK hazai mérkőzése

Elkészült a labdarúgó 2. és 3. Liga hétvégi, az ortodox húsvét előtti fordulóinak pontos menetrendje. A mérkőzések zömét pénteken rendezik, kizárólag a Sepsi OSK rangadója kerül szombatra.

Bravúros diadal: idegenben vette el a Corvinul veretlenségét a Sepsi OSK (videóval)

Újabb nagy lépést tett a feljutás felé a háromszéki klub, miután győzni tudott az eddig veretlen Vajdahunyadi Corvinul otthonában. Ovidiu Burcă csapata ezzel megtartotta ötpontos előnyét az üldözők előtt, valamint felzárkózott az éllovasra.

Hazai pályán szenvedett kiütéses vereséget az ASA

Súlyos, 4–1-es vereséget szenvedett a Marosvásárhelyi ASA hazai pályán a Metalul Buzău ellen a labdarúgó 2. Liga alsóházában, szombaton délben a vendégek hamar eldöntötték a mérkőzés sorsát.

Megszakítaná a Corvinul veretlenségét a Sepsi OSK

A felsőházi rájátszás második fordulójában jön a legkeményebb erőpróba a háromszékiek számára: a Sepsi OSK az eddig veretlen Vajdahunyadi Corvinul otthonába látogat. Ovidiu Burcă legénysége nem húzza meg magát, győzni akar az éllovas ellen.

A Steauától is kikapott a Chindia, leszakadóban a felsőházban

Kétgólos győzelmet aratott a Steaua a Chindia ellen a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásában. A bukarestiek csütörtökön este kettős emberelőnyben könnyed győzelmet arattak, így leszakadóban a Sepsi OSK egyik közvetlen riválisa.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!