A piros-feketék a legutóbbi meccsükön biztató jeleket mutattak, hazai pályán ugyan vereséget szenvedtek a címvédő U Craiovától, de bizonyították, hogy képesek felvenni a versenyt a bajnokság egyik legerősebb együttesével szemben. Az FK Csíkszereda játékosai erre építhetnek, a bajnoki szünetben kinevezett Valentin Suciu vezeteődző pedig bízik benne, hogy a teljesítményük pontokban is megmutatkozik a Galaci Oțelul elleni kiszálláson.
„Jó volt a csapategység, megvolt a küzdés, és sikerült helyzeteket is kialakítanunk. Ezeket sajnos nem tudtuk gólra váltani, de dolgoztunk ezen, és a következő mérkőzésen már értékesítenünk kell a lehetőségeinket.
– jegyezte meg a Craiova elleni találkozóról Valentin Suciu a galaci mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón.
Az FK Csíkszereda trénere kiemelte, hogy egyértelműen a győzelemért utaznak az Oțelul otthonába, ami még nagyobb lendületet adhat a csapatnak.
„Mind a három pontot el akarjuk hozni. Ehhez azonban sokkal figyelmesebbnek kell lennünk. Azok az apró hibák, amelyek a Craiova ellen, különösen a kapott gólnál megmutatkoztak, most nem ismétlődhetnek meg.
– jelentette ki Valentin Suciu.
Mint rámutatott, az ellenfelüknél nemrég szintén edzőváltás történt, ami további bizonyítási vágyat adhat a hazai játékosoknak, akik különösen hazai pályán meglehetősen agresszív, támadó futballt játszanak, és a szurkolóik is hajtják őket előre.
A szlovén támadó, Nino Kukovec szintén megjegyezte, hogy mindenki láthatta, a Craiova elleni mérkőzésen más játékot mutattak, mint korábban, és úgy véli, az edzéseken elvégzett munkának most már a bajnoki eredményekben is meg kell mutatkoznia.
„Minden mérkőzés nehéz, akár a tabella első helyezettje, akár a közvetlenül előttünk álló csapat ellen játszunk. Száz százalékot, sőt kétszáz százalékot kell beleadnunk. El kell kezdenünk pontokat szerezni.
Kukovec közölte, egyelőre nem bizonyította mindazt, hogy mire képes, ehhez több játékpercre van szüksége. „A gyorsaságommal és a támadó felfogásommal tudok segíteni.
– fogalmazott.
A pénteken 18 órától kezdődő találkozó (élőben közvetíti a Digi Sport 1 és a Prima Sport 1 tévécsatorna) előtt a Galaci Oțelul 10 ponttal a 14. helyet foglalja el, míg az FK Csíkszereda továbbra is nyeretlen, mindössze egy ponttal sereghajtó a ranglistán.
| 2026. 10. 16. 18:00 | Galaci Oțelul Oțelul | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | |
| 2026. 10. 16. 21:00 | Bukaresti Dinamo Dinamo | FC Botoșani Botoșani | |
| 2026. 10. 17. 17:15 | Petrolul Ploiești Petrolul | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | |
| 2026. 10. 17. 21:30 | Bukaresti Rapid Rapid | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | |
| 2026. 10. 18. 18:15 | Aradi UTA UTA | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | |
| 2026. 10. 18. 21:00 | Universitatea Craiova U Craiova | Konstancai Farul Farul | |
| 2026. 10. 19. 18:00 | Kolozsvári U Kolozsvári U | FC Argeș Pitești FC Argeș | |
| 2026. 10. 19. 21:00 | FC Voluntari Voluntari | FCSB FCSB |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 11 | 8 | 2 | 1 | 25-7 | 26 |
2 | Bukaresti Rapid Rapid | 11 | 7 | 3 | 1 | 18-9 | 24 |
3 | Universitatea Craiova U Craiova | 11 | 7 | 2 | 2 | 25-9 | 23 |
4 | Petrolul Ploiești Petrolul | 11 | 6 | 1 | 4 | 14-15 | 19 |
5 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 11 | 6 | 0 | 5 | 20-18 | 18 |
6 | Konstancai Farul Farul | 11 | 4 | 5 | 2 | 17-15 | 17 |
7 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 11 | 4 | 4 | 3 | 14-11 | 16 |
8 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 11 | 5 | 1 | 5 | 17-17 | 16 |
9 | FCSB FCSB | 11 | 4 | 3 | 4 | 14-17 | 15 |
10 | FC Botoșani Botoșani | 11 | 3 | 5 | 3 | 16-12 | 14 |
11 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 11 | 3 | 4 | 4 | 7-12 | 13 |
12 | Aradi UTA UTA | 11 | 3 | 3 | 5 | 14-17 | 12 |
13 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 11 | 3 | 2 | 6 | 6-11 | 11 |
14 | Galaci Oțelul Oțelul | 11 | 2 | 4 | 5 | 11-16 | 10 |
15 | FC Voluntari Voluntari | 11 | 2 | 2 | 7 | 11-25 | 8 |
16 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 11 | 0 | 1 | 10 | 6-24 | 1 |
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!