Hirdetés

Az egyenlítés még összejött az ASA-nak, de a kupát nem tudták elhozni

A csoportkörben lejátszott két mérkőzésen négy-négy gólt szereztek a vásárhelyiek, a döntőben viszont csak egyszer tudtak betalálni, ez pedig kevésnek bizonyult
Fotó: Haáz Vince

Elveszítette a labdarúgó Román Kupa regionális szakaszának döntőjét a Marosvásárhelyi ASA, miután 4–1-es vereséget szenvedett a Szeben megyei Feleki FC otthonában.

2023. július 22., 21:15

A kupasorozat 3-as számú régiójának két csoportgyőztese mérkőzött meg szombaton késő délután Szeben megyében, a sorsolás szerint a Feleki FC volt a házigazda a döntőben.

Hirdetés

A Maros megyei kupagyőztes vásárhelyi csapat az 1-es csoportban előbb hazai pályán 4–1-re győzte le a Székelyudvarhelyi Golimpiákoszt, majd háromgólos hátrányból felállva 4–4-es döntetlent ért el a Brassó megyei Keresztényfalvi Inter vendégeként, ezzel négy ponttal megszerezte az első helyet.
A Feleki FC a 2-es csoport élén végzett, miután mindkét mérkőzését megnyerte, a Kovászna megyei Zágoni FC-t idegenben 2–0-ra, a Fehér megyei Alsógáldi Industriát hazai pályán 2–1-re győzte le.

A döntőbeli összecsapás első félidejében még csak egy találat született, ezt a hazaiak szerezték. A szünet után a vásárhelyieknek sikerült kiegyenlíteniük, de nem maradt sokáig döntetlen az eredmény. A végéhez közeledve ugyanis a Feleki FC háromszor is betalált, és ezzel eldöntötte a párharcot.

A Marosvásárhelyi ASA elszalasztotta az esélyét, hogy győzelem esetén a Román Kupa első körében harmadosztályú ellenféllel találkozzon. Ez a feleki csapatnak adatik meg, amely sikerével elhódította a regionális szakasz egyik trófeáját is.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Meglepetésküldést kapott, a másodosztályban debütált a székelyudvarhelyi partjelző

Váratlan lehetőséget kapott a székelyudvarhelyi Molnos Imre: a 28 éves játékvezetői asszisztens az elmúlt hétvégén a labdarúgó 2. Ligában mutatkozott be. A Marosvásárhelyi ASA és az Unirea Slobozia mérkőzésén működött közre.

Az NB I álomcsapatából kopogtat a válogatott ajtaján Marius Corbu

Gólpasszal segítette a Ferencvárost, majd bekerült a forduló válogatottjába Marius Corbu. Az FK Csíkszereda korábbi középpályása újabb jó teljesítménnyel erősítette meg, hogy érdemes számolni vele a román válogatottnál.

Levenné a fölösleges terheket a csapatvezetők válláról az újdonsült Hargita megyei focielnök

Egyöntetű szavazással Hompoth Dezsőt választották a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület elnökévé a következő négy évre. A székelyudvarhelyi sportvezetőt a terveiről és a megyei labdarúgás előtt álló feladatokról kérdeztük.

Az FK Csíkszereda két fiatalja kapott behívót a korosztályos válogatottakba

Összegyűl a román U16-os és U17-es korosztályú labdarúgó-válogatott, mindkét együttes keretébe az FK Csíkszereda egy-egy játékosa kapott behívót.

Három év felfüggesztettet kapott a Sepsi OSK korábbi kapusa

Jogerősen három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Răzvan Begant. A Sepsi OSK korábbi kapusának egy bukaresti bántalmazás miatt 30 ezer eurós kártérítést is fizetnie kell.

Tamás Zoltán átadja a stafétát: 27 év a Hargita megyei futball szolgálatában

Új elnöke lesz a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesületnek. Tamás Zoltán az első mandátumának körülményeiről, a megyei labdarúgás fejlődéséről, az eredményekről és a még megoldásra váró feladatokról is beszélt. Nyugodt szívvel adja át a stafétát utódjának.

Elutasították a fellebbezést, Burleanu marad az FRF élén

Elveszítette a Nemzetközi Sportdöntőbíróságon (TAS) indított eljárását Ilie Drăgan, aki Răzvan Burleanu negyedik egymást követő elnöki mandátumát támadta meg. A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke így legalább 2030-ig hivatalában marad.

Válsághelyzetben vette át új klubját, de nem hátrál meg a kihívásoktól László Csaba

Pályafutása során sokadszor vállalta el mélyponton lévő csapat irányítását a rutinos székelyudvarhelyi szakember. László Csaba a Székely Sportnak elmúlt egy évnyi szünetéről és az albániai kinevezés hátteréről is mesélt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!