Hirdetés

Az edzők letehetik a nyakbaakasztót, jön az ötödik játékvezető, változtak az átigazolási időszakok

Sebastian Colțescu
Fotó: Pinti Attila

Több fontos döntést hozott a Román Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottsága. Változások lesznek a játékvezetés területén, emelkednek a bírói díjazások, és új szabályokat fogadtak el a kiemelt mérkőzések lebonyolítására vonatkozóan.

2026. június 25., 14:12

A szerdai ülésnek a legjelentősebb személyi változása, hogy Sebastian Colțescu bekerült a Központi Játékvezetői Bizottság (CCA) vezetőségébe. A korábbi FIFA-játékvezető Vasile Marinescu mellett dolgozik majd, a távozó Eduard Dumitrescu és Liviu Ciobotariu helyét átvéve.

Hirdetés

A 48 éves korábbi sípmester 1996-ban kezdte játékvezetői pályafutását, 2003-ban mutatkozott be az élvonalban, három évvel később pedig felkerült a FIFA-listára. Pályafutása során 382 első osztályú mérkőzést vezetett, amivel 2024-ben rekorderré vált a román labdarúgásban.

Sebastian Colțescu •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Sebastian Colțescu
Fotó: Pinti Attila

A végrehajtó bizottság jóváhagyta azt a javaslatot is, amely szerint a különösen nagy jelentőségű mérkőzéseken – például a Román Kupa döntőjében vagy a Szuperkupa-találkozón – egy ötödik hivatalos személyt is kijelölhetnek, asszisztens játékvezetői minőségben. A rendelkezés nem vonatkozik automatikusan minden rangadóra, csak azokra a mérkőzésekre, amelyeket a szövetség kiemelt fontosságúnak minősít.

Változás érinti a Szuperliga vezetőedzőit is. A jövőben nem lesz kötelező a nyakban viselt azonosító kártya használata a hivatalos mérkőzéseken.

A szövetség meghatározta a 2027–2028-as idény átigazolási időszakait is. A nyári átigazolási szezon 2027. június 15. és szeptember 6. között tart, míg a téli időszak 2028. január 11-én kezdődik és február 7-én zárul.

Emelkednek a játékvezetői díjazások a második és harmadik ligában. A 2. Ligában a sípmesterek mérkőzésenként 2500 lejt kapnak a korábbi 2200 helyett, az asszisztensek díjazása 2000 lejre nő. A harmadosztályban a játékvezetők díja 1100 lejről 1400 lejre emelkedik, az asszisztensek pedig 1100 lejt visznek haza.

Kapcsolódó

Módosult a játékvezetői öltözőbe való belépés szabálya is. A mérkőzés delegátusa és a játékvezetői ellenőr továbbra sem léphet be a szünetben a bírókhoz, kivéve, ha erre meghívást kapnak. Az új szabály azonban lehetővé teszi, hogy a küldött szervezési vagy biztonsági okokból mégis beléphessen az öltözőbe.

Az ülésen hivatalosan is jóváhagyták a 2025–2026-os idény versenyeredményeit és végső tabelláit. Kivételt a 3. Liga jelent, ahol a Gyulafehérvári Unirea által indított lausanne-i sportdöntőbírósági eljárás miatt csak július 15. után történik meg az eredmények hitelesítése.

Sebastian Colțescu •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Sebastian Colțescu
Fotó: Pinti Attila

Napirendre került a másodosztály lebonyolításának esetleges módosítása is. Az egyik javaslat szerint a jövőben csak azok a csapatok szerepelhetnének a rájátszásban, amelyek rendelkeznek feljutási joggal a Szuperligába. A kérdésben egyelőre nem született végleges döntés.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Megvált edzőjétől a szuperligás klub az újabb vereség után

A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.

Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

`
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

Harmadszorra is elfogadta a FCSB kispadját Laurențiu Reghecampf

Hivatalosan is bemutatták Laurențiu Reghecampfot a FCSB vezetőedzőjeként. Az 51 éves szakember harmadik alkalommal irányítja a bukaresti csapatot a labdarúgó Szuperligában.

Visszatért az FK Csíkszereda kispadjára Valentin Suciu

Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.

Távozik az FK Csíkszereda vezetőedzője

Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.

Őszi szünet a Szuperligában: a Dinamo szárnyal, a CFR építkezik, Csíkszeredában kong a vészharang

Szünetel a román élvonal, így itt az idő egy gyors mérlegre. A Dinamo az élen áll, a Rapid és a Craiova tartja a lépést, miközben a CFR-nél az építkezésé a főszerep. Az OSK kellemes meglepetést okoz, Csíkban viszont minden a kiesés rémét vetíti előre.

A Sepsivel és az FK-val is játszik barátságos meccset a másodosztályú csapat

Három élvonalbeli együttessel is megmérkőzik a bajnoki szünetben a Besztercei Gloria. A másodosztályban szereplő csapat a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda mellett a Kolozsvári U-val is felkészülési találkozót játszik.

Megvált edzőjétől a szuperligás klub az újabb vereség után

A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.

A Sepsi OSK lőtávolban a felsőháztól, egyre jobban leszakad az FK Csíkszereda

A Sepsi OSK fájó aradi veresége ellenére mindössze egy pontra van a felsőháztól, az FK Csíkszereda viszont tíz forduló után is nyeretlenül, egyre nehezebb helyzetben kezdte el a bajnoki szünetet.

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Kegyetlenül megbüntette a hibákat a Petrolul, az FK Csíkszereda csak érvénytelenített gólig jutott (videóval)

Bátran kezdett és egy érvénytelenített gólig is eljutott az FK Csíkszereda, a Petrolul azonban a második félidőben két hibát is megbüntetett, és otthon tartotta a három pontot. A piros-feketék tíz forduló után továbbra is nyeretlenek a Szuperligában.

Fel kell kötnie a gatyáját az FK Csíkszeredának a Petrolul ellen

A bajnoki szünet előtti utolsó találkozón a negyedik helyen álló Petrolul Ploiești otthonában lép pályára a sereghajtó FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!