A feljutási joggal nem rendelkező katonacsapat már az első félidőben fölényben futballozott, több nagy helyzetet is kidolgozott. A nyomás a 38. percben érett góllá, amikor Drăghici a tizenhatos vonaláról egy látványos lövéssel megszerezte a vezetést.
A vendégek helyzete hamar tovább nehezedett: három perccel később Daniel Florea egy durva szabálytalanság után azonnali piros lapot kapott, így a Chindia emberhátrányban folytatta a mérkőzést.
A második játékrészben is a Steaua irányította a játékot, és a 63. percben megduplázta előnyét. Rubio sarokkal talált a kapuba, eldöntve a találkozót.
A Chindia végül kilenc emberrel fejezte be a mérkőzést, miután Mboumbouni a 73. percben megkapta második sárga lapját, így őt is kiállította a játékvezető.
A Steaua győzelmével 42 pontra lépett előre, és feljött a negyedik helyre a rájátszásban, míg a Chindia két meccsből a második vereségével (az előző fordulóban a Voluntari-tól kapott ki 5–1-re) 39 ponttal maradt a hatodik. Ez a Sepsi OSK-nak is kedvez, hiszen a feljutásért folytatott harcban botlott ismét egy közvetlen rivális. Emlékezetes volt a két csapat tavaly augusztusi találkozója, amikor a pályán 1–1-es döntetlen született, a târgoveștiek viszont megóvták a meccset Giovani Ghimfuș jogosulatlan szerepeltetése miatt és zöld asztalnál 3–0-ra nyertek.
| 2026. 04. 02. 20:30 | Bukaresti Steaua Steaua | Chindia Târgoviște Chindia | 2-0 |
| 2026. 04. 03. 17:30 | Nagyváradi Bihar FC Nagyváradi Bihar FC | FC Voluntari Voluntari | 0-2 |
| 2026. 04. 04. 12:30 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 0-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 2 | 1 | 0 | 1 | 1-1 | 56 |
2 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 2 | 2 | 0 | 0 | 4-0 | 50 |
3 | FC Voluntari Voluntari | 2 | 2 | 0 | 0 | 7-1 | 45 |
4 | Bukaresti Steaua Steaua | 2 | 1 | 0 | 1 | 2-1 | 42 |
5 | Nagyváradi Bihar FC Nagyváradi Bihar FC | 2 | 0 | 0 | 2 | 0-5 | 39 |
6 | Chindia Târgoviște Chindia | 2 | 0 | 0 | 2 | 1-7 | 39 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!