A BL-főtáblára 25 év után visszatérő zöld-fehérek a Camp Nouban mutatkoztak be az elitsorozatban. Ronald Koeman nem igazán tartalékolt a Real Madrid elleni szombati El Clasicóra, a holland vezetőedző komolyan vette a magyar bajnokcsapatot.
Az első félidőben Koeman aggódó tekintetét vágta be a rendező: előbb Tokmac lódult meg lesről egy ellentámadáson, így a villámgyors norvég támadó hiába lőtt nagyszerű gólt, azt nem adták meg, majd Isael találta el a kapufát egy életerős közeli lövéssel…
A bátor játékot mutató Ferencváros az első félidő közepén hátrányba került, miután Messi értékesítette az általa kiharcolt tizenegyest.
A játékrész végén a 17 éves Ansu Fati növelte az előnyt de Jong jó ütemű passzából.
A második félidő elején Coutinho találatával már 3–0-ra vezetett a Barca.
Ezt követően Tokmac büntetőt harcolt ki, ráadásul a norvégot szabálytalanul megállító Piquét is kiállította a játékvezető.
A tizenegyest az ukrán válogatott középpályás, Ihor Haratyin magabiztosan bevágta, a Fradi azonban nem tudott mit kezdeni emberelőnyével.
A hajrában két hazai cserejátékos, Pedri és Dembele volt eredményes, a francia szélső a rendes játékidő utolsó előtti percében állította be az 5–1-es végeredményt.
A csoport korábbi mérkőzésén a Juventus Álvaro Morata duplájával nyert a Dinamo Kijev vendégeként, így az első forduló után a négyes toronymagas favoritjai egyaránt három ponttal állnak.
Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.
Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!