Hirdetés

A lefújás előtt megrázták magukat

Fotó: Facebook/Astra Giurgiu

2020. november 06., 19:03

A mezőnyben jól elvolt a két csapat, körülményesen értek el a kapuig, az utolsó percek döntötték el a román foci élvonal tizedik fordulójának első összecsapását.

2020. november 06., 19:03

A labdarúgó 1. Liga tizedik játéknapjának nyitómeccsét péntek késő délután Giurgiuban rendezték, a helyi Astra az Academia Clinceni-t látta vendégül. A házigazdáknak égető szükségük volt a pontokra, hiszen a tabella utolsó helyén tartózkodnak.

Mindkét gárda a biztonságos játékot helyezte előtérbe, arra összpontosított, hogy ne kapjon gólt, így az első játékrész többnyire mezőnyjátékkal telt el, igazi gólszerzési lehetőség egyik kapunál sem alakult ki.

Hirdetés

A szünetet követően nem sokat változott a játék képe, bár, mindkét fél tett azért, hogy megszerezze az előnyt, igazából hiányzott a támadásaikból az átütő erő. Már mindenki azzal számolt, hogy osztozkodnak a pontokon a felek, amikor a végjátékban kapitulált a hazai gárda, a vendégek kétszer is megzörgették a hálót.

Az Astra maradt a sereghajtó, az Academica diadalával a hatodik helyre kúszott fel a tabellán.

Labdarúgó 1. Liga, 10. forduló:
Astra Giurgiu–Academia Clinceni 0–2 (0–0).
Gólszerzők: Jovan Markovici (86.), Petrișor Petrescu (90+3.).

szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Nincs több matek: biztos bennmaradó az FK Csíkszereda

Az FCSB elleni bravúrgyőzelem után a többi eredmény is a Csíkszeredának kedvezett: szombaton matematikailag is biztossá vált, hogy Ilyés Róbert csapata elkerüli a kiesést és az osztályozót, azaz a labdarúgó Szuperligában kezdi a 2026–2027-es kiírást is.

A végjátékban lecsapott a bajnokra az FK Csíkszereda (videóval)

Végig alárendelt szerepet játszott hazai pályán a bajnok FCSB ellen az FK Csíkszereda, amely azonban kihúzta kapott gól nélkül, majd a végjátékban a csapatkapitány találatával bravúrgyőzelmet szerzett.

Székelyhon

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét

Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.

`
Krónika

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Krónika

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

Ez is érdekelheti

Nincs több matek: biztos bennmaradó az FK Csíkszereda

Az FCSB elleni bravúrgyőzelem után a többi eredmény is a Csíkszeredának kedvezett: szombaton matematikailag is biztossá vált, hogy Ilyés Róbert csapata elkerüli a kiesést és az osztályozót, azaz a labdarúgó Szuperligában kezdi a 2026–2027-es kiírást is.

Ilyés Róbert a csíki labdarúgás egyik legnagyobb sikerének nevezte a bajnok legyőzését

Csürös Attila 87. percben szerzett fejesével az FK Csíkszereda 1–0-ra pénteken késő este legyőzte a címvédő FCSB-t. A történelmi sikerrel nagy lépést tett a bennmaradás felé. A mérkőzés után az edzők és a gólszerző nyilatkozott.

A végjátékban lecsapott a bajnokra az FK Csíkszereda (videóval)

Végig alárendelt szerepet játszott hazai pályán a bajnok FCSB ellen az FK Csíkszereda, amely azonban kihúzta kapott gól nélkül, majd a végjátékban a csapatkapitány találatával bravúrgyőzelmet szerzett.

Kilenc élvonalbeli klub kapott európai kupalicencet

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) közölte azoknak a kluboknak a listáját, amelyek megkapták az európai kupasorozatok 2026–2027-es szezonjában való induláshoz szükséges licencet.

Alkotmányellenes a Novák-törvény, az FK Csíkszereda elnöke szerint szemléletet kell váltani

Románia Alkotmánybírósága alkotmányellenesnek nyilvánította az egykori sportminiszter, Novák Károly Eduárd nevéhez köthető törvényt, amely előírta volna, hogy a hazai versenyeken legalább 40%-ban román sportolókat kell szerepeltetni.

A neheze még csak ezután jön az FK Csíkszeredának

Egyelőre sínen van az FK Csíkszereda, három fordulóval a vége előtt biztos bennmaradó helyet foglal el a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. A bajnoki hajrá viszont nehéznek ígérkezik, a play-out legjobbjai ellen kell bizonyítania.

Nem hátrál meg az FK, pontokra hajt az FCSB ellen

Fontos mérkőzés vár az FK Csíkszeredára: a bennmaradásért küzdő csíkiak pénteken este a címvédő FCSB-t fogadják a román labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában és pozitív mérleggel zárnák a találkozót.

Nem lesz pénteki jegyárusítás: fontos tudnivalók az FK–FCSB előtt

Csak csütörtök délután lehet jegyet vásárolni a péntek esti FK Csíkszereda–FCSB labdarúgó-mérkőzésre. A csíki klub részletes tájékoztatót adott ki a belépőkről, a szurkolói szabályokról és a pénteki találkozó lebonyolításáról.

Két év jogi harc után felmentették a csíki vezérszurkolót

Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.

Felértékelődhet a második hely a Szuperligában

Nagy a tét a román labdarúgás idei szezonjának végén, a Román Kupa döntőjének végeredménye hatással lehet a bajnoki küzdelmekre a Szuperligában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!