Hirdetés

A legvégén fordított és nyerte meg a Székely Sport világbajnoki tippversenyét

Fotó: Székely Sport

2026. július 20., 12:29

A torna utolsó meccséig nyílt maradt a küzdelem a Székely Sport világbajnoki tippversenyében. A végső sorrend csak a döntő után alakult ki. A győzelmet Csatlós Tibor szerezte meg, az utolsó meccseken öt pont hátrányból kapaszkodott fel az első helyre.

2026. július 20., 12:29

A tippverseny élmezőnye a torna során folyamatosan változott. A csoportkör első két fordulójában gyakorlatilag napról napra cserélődött az élboly, majd a harmadik forduló során László Zsolt állt az első helyre, amelyet egészen az elődöntőkig meg is őrzött. A legjobb tízben végig rendkívül szoros volt a verseny, a legesélyesebb játékosokat csupán néhány pont választotta el egymástól.

A döntő előtti hajrá azonban mindent felülírt. Csatlós Tibor a negyedik helyről, ötpontos hátrányból kezdte a torna utolsó négy mérkőzését, ezeken 12 pontot gyűjtött, miközben az addigi listavezető, László Zsolt mindössze egyet szerzett. Ennek köszönhetően Csatlós az élre ugrott, és megnyerte a tippversenyt. A második helyet Schmiedt Réka őrizte meg, miután ugyanannyi pontot szerzett (hatot), mint a harmadik helyen záró Kóbori Levente, így közöttük megmaradt az egypontos különbség.

Hirdetés

A tippverseny fődíja, a 2026–2027-es szezonra szóló páros szezonbérlet a Sepsi OSK hazai bajnoki mérkőzéseire Csatlós Tiborhoz kerül,

– az elektromos roller a Gránit Bank jóvoltából Schmiedt Réka nyereménye;
– a tévéfotel a Contrasttól Kóbori Leventéé, míg
– a gumiabroncs-szett a marosvásárhelyi Marsótól László Zsolté lett.

Gratulálunk nyerteseinknek! A héten felvesszük velük a kapcsolatot, és egy későbbi cikkben tapasztalataikat, élményeiket is bemutatjuk.

A tippverseny végeredménye (pont/telitalálat)

1. Csatlós Tibor 359/21
2. Schmiedt Réka 356/16
3. Kóbori Levente 355/14
4. László Zsolt 353/15
5. Kovács Csaba 351/21
6. Demeter Emil 351/18
7. lacika2678 349/18
8. Bodó Gábor 348/11
9. Gergely Adorjan 347/15
10. Baresz 346/13

A Székely Sport világbajnoki tippversenyében 2868 olvasónk vett részt, akik a torna során összesen 220 921 tippet adtak le.

A játékosok 215 csoportot hoztak létre. A legnépesebb közösség a Sport Cafe & Pub Csíkdánfalva volt 40 taggal. A második helyen a lapcsaládunk munkatársait tömörítő Médiatér végzett 37 résztvevővel, míg a Bárki csoporthoz 33-an csatlakoztak.

Találkozunk 2028 júniusában a labdarúgó-Európa-bajnokságon!

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Új korszakot nyit a Gyergyói Hoki Klub: nagyobb szerepet kap a saját utánpótlás

Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.

Spanyolország a világ tetején, nem sikerült a címvédés Argentínának

Tizenhat év után ismét világbajnok Spanyolország. A 2026-os viadal döntőjében a címvédő Argentína mindvégig védekezett, de Ferran Torres hosszabbításban szerzett találata eldöntötte a finálét, így a spanyolok történetük második vb-címét ünnepelhették.

Székelyhon

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal

A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.

`
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Krónika

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes

Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.

Ez is érdekelheti

Spanyolország a világ tetején, nem sikerült a címvédés Argentínának

Tizenhat év után ismét világbajnok Spanyolország. A 2026-os viadal döntőjében a címvédő Argentína mindvégig védekezett, de Ferran Torres hosszabbításban szerzett találata eldöntötte a finálét, így a spanyolok történetük második vb-címét ünnepelhették.

Hadnagy Attila szerint nem lesz címvédés a világbajnokságon

Mindössze egyetlen mérkőzés maradt hátra a 2026-os focivébéből, a döntőben pedig a címvédő Argentína és a regnáló Európa-bajnok Spanyolország csap össze. Hadnagy Attila és Oláh József úgy véli, a fiatal spanyol válogatott felülmúlhatja a dél-amerikaiakat.

Hat angol gól kellett a vébé bronzérméért

Látványos, tízgólos mérkőzésen szerezte meg a bronzérmet Anglia a labdarúgó-világbajnokságon. A franciák a szünetig négygólos hátrányba kerültek, innen kis híján visszakapaszkodtak, végül azonban az angolok 6–4-re nyertek vasárnap hajnalban.

Demény Norbert: a taktikai fegyelem különlegessé tette a világbajnokságot

Születésnapján beszélgettünk Demény Norberttel, a Székelyudvarhelyi FC vezetőedzőjével. A korábban a Székelyföld Labdarúgó Akadémián is dolgozó szakemberrel a vébé eddigi tapasztalatairól, a legnagyobb tanulságokról és a bronzmérkőzésről beszélgettünk.

Fordítottak a hajrában, megvédhetik címüket az argentinok

Csapnivaló első félidőt követően felpörögtek az események a labdarúgó-világbajnokság második elődöntőjében, Argentína hátrányba került Angliával szemben, de a hajrában erődemonstrációt tartva fordított és készülhet a címvédésre.

A végén talált be, a visszavágót is megnyerte az U Craiova

Kettős győzelemmel jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája első selejtezőkörében az U Craiova, amely a hazai visszavágón a végén szerzett találattal nyert a fehérorosz ML Vityebszk ellen.

Amikor a román Aranygeneráció oktatta az angolokat és argentinokat – Selymes Tibor vb-tippjei

Hatalmas a tét az angol–argentin világbajnoki elődöntőben. Argentína címvédőként, míg Anglia a legutóbbi Európa-bajnoki ezüstök után hatalmas bizonyítási vággyal készül a mérkőzésre.

A spanyolok lenullázták a franciákat a vébé elődöntőjében

A spanyol válogatott esélyt sem adott Franciaországnak a labdarúgó-világbajnokság elődöntőjében, a kedden éjszaka lejátszott meccsen 2–0-ra nyert és nyugodtan készülhet a fináléra, ahol Anglia vagy Argentína lesz az ellenfele.

A Sepsi OSK kapusa szerint a franciák lendülete nem torpan, az Eb-címvédőt is kiejtik

A végéhez közeledik a 2026-os focivébé, kedd este rendezik az első elődöntőt. A Székely Sport ezúttal a Sepsi OSK kapusát, Fejér Bélát kérte meg, hogy mondja el várakozásait a Franciaország–Spanyolország rangadó előtt, számára pedig egyértelmű a favorit.

Nincs meglepetés: futballóriások a négyesben

Véget értek focivébé negyeddöntői, és a papírforma ezúttal nem borult: a világ jelenlegi négy legerősebb válogatottja jutott be a legjobb négy közé. A folytatásban pedig két olyan elődöntő vár ránk, amely méltó lehet akár egy világbajnoki döntőhöz is.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!