Habár a marosvásárhelyiek az utolsó helyen zártak az élvonalban és a pályán egyetlen pontot sem szereztek (csak zöld asztalnál, játék nélkül nyertek meccseket), valamint több mérkőzésen kiütéses vereséget szenvedtek, mégis a mezőny tagjai maradhattak volna az új kiírásban. Az előző idény végén ugyanis biztossá vált a Temesvári Poli visszalépése, a Banat Girls csapatát pedig két meg nem jelenés miatt kizárta a szövetség.
– fogalmazott a Székely Sport érdeklődésére Székely András, a marosvásárhelyi csapat elnöke annak kapcsán, hogy miért döntöttük úgy, hogy nem tartanak igényt helyükre a legjobbak között.
Székely András elárulta, hogy az élvonalbeli bajnokság helyett a felnőtt csapattal a 2. Ligába fognak benevezni, ahol az előző szezonbeli keret több tapasztalt labdarúgója mellett a tavalyi U15-ös csapat játékosai kapnak majd lehetőséget, akik korosztályukban feljutottak az Elit Ligába.
„A csapatot közel százszázalékban marosvásárhelyi és Maros megyei labdarúgók alkotják. Nagyon jó az utánpótlásunk, lényeges, hogy a játékosok tovább fejlődjenek, és a nagy csapat közelébe kerüljenek.
Mérlegeltük a helyzetünket, úgy gondoljuk, hogy az erdélyi együtteseket felvonultató nyugati csoportba leszünk besorolva, és az erőviszonyokat tekintve első három helyezett között akarunk végezni” – közölte az elnök.
Székely András kiemelte, hogy amennyiben feljutó helyen lesznek a másodosztályú szezon végén, nem zárják ki az újabb élvonalbeli szereplés lehetőségét, azonban minden az anyagiaktól függ.
A helyzetüket viszont nehezíti, hogy az előző idényben az élvonalban szerepelt három alapember, Székely Kincső – akit nemrég műtöttek meg és tavaszig nem lesz bevethető –, Adorján Szidónia és Roxana Moldovan is sérüléssel bajlódik, így előfordulhat, hogy az őszi szezon az eredmények szempontjából nem az elvárásaik szerint alakul.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!