Hirdetés

Vereséggel tér haza Ukrajnából a Sepsi-SIC

Most nagyon nem megy a háromszékieknek
Fotó: Pinti Attila

2021. október 14., 22:42

Az ukrán Prometey BC vendégeként lépett pályára a Sepsi-SIC csütörtökön este a női kosárlabda Európa Kupa csoportkörének első fordulójában. A házigazdák fölényes győzelmet arattak a régi formájukat nem találó háromszékiek felett.

2021. október 14., 22:42

Megilletődötten kezdett a székelyföldi együttes, és mire feleszméltek, a nagy lendülettel játszó ukrán csapat a találkozó első perceiben már tizenkét pontos előnyre tett szert. A zöld-fehérek ekkor még össze tudták kapni magukat, és az első negyed végére sikerült is felzárkózniuk négy pontra (19–15).

Hirdetés

A folytatásban azonban ismét rövidzárlat állt be Zoran Mikes tanítványainak játékába, sorozatos hibáikat pedig kihasználták a házigazdák, így ismét kétszámjegyűre duzzadt a különbség, és a szentgyörgyi lányok minden igyekezete ellenére húsz perc után is tíz egységnyi maradt a Prometey előnye (48–38).

Szünet után is akadozva indult a Sepsi-SIC támadójátéka, a távoli próbálkozásaik rendre kimaradtak, a házigazdák pedig egy 7–0-s sorozattal már behozhatatlannak tűnő előnyt dolgoztak ki, amit tartani is tudtak a harmadik negyed végéig (67–52).

A záró felvonás Fraser triplájával indult, majd a kimaradt lehetőségekkel folytatódott, míg aztán Dubrovina hárompontos dobása törte meg a hosszú csendet, innen pedig már nem volt visszaút. Lassan elfogyott a rövid kispaddal rendelkező zöld-fehérek ereje, így nem meglepő, hogy továbbra is az ukrán csapat akarata érvényesült a pályán, amelynek 86-64 arányú győzelme teljesen megérdemelt.

A Sepsi-SIC egy héten belül második nagyarányú vereségét szenvedte el, így a folytatásban Zoran Mikesnek minden tudására szükség lesz ahhoz, hogy kisegítse tanítványait a hullámvölgyből, és ismét az elvárások szintjén teljesítsenek.

Női kosárlabda Európa Kupa, B csoport, 1. forduló:

Prometey BC–Sepsi-SIC 86–64 (19–15, 29–23, 19–14, 19–12).
Játékvezetők: Kyriacos Christou (ciprusi), Lizaveta Famina (fehérorosz), Pavel Fuska (szlovák).
Prometey: Atkins 26 (6x3), Dubrovina 16 (2x3), Holmes 8 (2x3), Yurkevichus 6, Datsko. Cserék: Babic 14 (1x3), Liubinets 10, Musiienko 6 (2x3), Balaban, Dubrovska, Horobets, Ignatchenko. Edző: Viktoriia Bolshakova.
Sepsi-SIC: Baș 12 (2x3), Fraser 24 (1x3), Wallace 14 (2x3), Miljkovic 5, Pasic. Cserék: Ghizilă 4, Podar 3 (1x3), Orbán 2, Cătinean, Croitoru, Neagu. Edző: Zoran Mikes.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Fegyveres rablás áldozata lett a magyar válogatott korábbi kapusa

Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.

Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

`
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Ez is érdekelheti

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

Huszonnyolc év után jutott ki a világbajnokságra a magyar női kosárlabda-válogatott

A magyar női kosárlabda-válogatott 89–74-re legyőzte a házigazda törököket az isztambuli selejtezőtorna keddi zárónapján, ezzel kijutott a szeptemberi, Berlinben sorra kerülő világbajnokságra, és 28 év szünet után vehet részt ismét a tornán.

Eb- és vb-álmok kapujában: a válogatottakban bizonyíthatnak a Sepsi-SIC kosarasai

A Sepsi-SIC két rendkívül magabiztos győzelemmel lépett túl a Temesvári Poli együttesén a női kosárlabda-bajnokság negyeddöntőjében, a válogatott szünetben pedig négy játékosa is nemzetközi porondon bizonyíthat.

Első győzelmére hajt a világbajnoki selejtezősorozatban a román kosárválogatott

Két világbajnoki selejtezőmérkőzést játszik a következő napokban Portugália ellen a román férfi kosárlabda-válogatott, amely az első győzelmét célozza a csoportban.

Románia három utánpótlás kosárlabda-Eb-t rendez ebben az évben

Történelmi sikert könyvelhet el a romániai kosárlabda: a FIBA Europe döntése értelmében 2026 nyarán három utánpótlás Európa-bajnokságot is Romániában rendeznek. Egyetlen évben, egy országban korábban még nem volt példa erre.

Öldöklő küzdelemben győztek Brassóban a marosvásárhelyi kosarasok

Kétszeri hosszabbítás után értékes győzelmet aratott a Brassói Corona otthonában a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 14. fordulójában.

Az Euroliga győzelemtől a kincses városig

Indítunk rögtön egy időutazással, repüljünk vissza az időben egy szűk három évtizedet...

Vereséggel búcsúzott az Európa Kupától a Sepsi-SIC

Lejátszotta utolsó csoportmeccsét a női kosárlabda Európa Kupa idei kiírásában a Sepsi-SIC, amely csütörtök este az olasz GEAS Basketet fogadta. A háromszéki csapat szeretett volna szépen zárni, ám nem sikerült meglepnie a továbbjutásért küzdő ellenfelét.

Három különböző válogatottba is meghívót kaptak a Sepsi-SIC játékosai

A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC hat kosarasa is hazája színeiben szerepel a válogatott szünetben. A klub így egyszerre három nemzeti csapatban is képviselteti magát: a román, a magyar és a kanadai együttesben.

Felrúgta a papírformát: először győzött az Európa Kupa idei kiírásában a Sepsi-SIC

Bravúros idegenbeli teljesítménnyel szerezte meg első sikerét a női kosárlabda Európa Kupában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC. Zoran Mikes együttese a favoritnak számító Szekszárd otthonában diadalmaskodott, méghozzá magabiztos, fegyelmezett játékkal.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!