A csoportkörben hibátlanul menetelő háromszéki együttes csütörtökön este hazai közönség előtt abban a tudatban lépett pályára, hogy újabb győzelem esetén bebiztosítja az első helyet.
A szoros kezdés után fokozatosan lépett el ellenfelétől a Sepsi-SIC, amely az első negyed végére 14 pontos előnyt alakított ki. A folytatásban Hristova és Ghizilă tripláival még tovább nőtt a különbség, a szünetben megnyugtató, 23 pontos volt a házigazdák előnye.
A fordulás után még erre is rá tudtak tenni egy lapáttal, egy adott pillanatban 36 ponttal is vezettek, és úgy tűnt, kiütéssel győznek.
Tetemes előnyük tudatában azonban a hazai játékosok az utolsó negyedre túlságosan kiengedek, a török csapat pedig egy 21–0-s sorozattal visszajött a meccsbe.
A Sepsi-SIC közel hat perc után tudott kosarat szerezni Hristova révén, de az utolsó percig szenvedett, a Nesibe ugyanis 4 pontra felzárkózott, aztán viszont Cave triplájával bebiztosította a győzelmet.
A Sepsi-SIC megnyerte az ötödik mérkőzését is, ezzel az utolsó forduló eredményeitől függetlenül biztosan az első helyen végez a csoportban. A sepsiszentgyörgyiek jövő héten csütörtökön 19 órától szintén hazai pályán játszanak, a másik török gárda, Bursa Uludag ellen zárják a csoportkört.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!