A székelyföldi együttes úgy utazhatott Törökországba, hogy amennyiben sikerül diadalmaskodniuk, a csoportkör utolsó fordulójának eredményeitől függetlenül továbbjutnak, és folytathatják menetelésüket nemzetközi porondon is. És azt, hogy ez eltökélt szándékuk, már a találkozó első részében megmutatták, ugyanis a Wallace-Pasic-Fraser trió eredményes játékának köszönhetően az első negyedet kilenc pontos előnnyel zárták (11-20).
A folytatásban Zoran Mikes tanítványai ezt a különbséget növelni is tudták, aztán hirtelen megtorpantak, támadásban alig jött össze valami, és a védelmük is fellazult.
Ezt pedig nem hagyhatták büntetlenül a házigazdák, előbb felzárkóztak, majd egy 13-0-s sorozattal fordítottak, és hogy ebből nem lett túl nagy baj, az Pasicnak köszönhető, aki a nagyszünet előtt még faragni tudott a zöld-fehérek hátrányából (37-34).
Térfélcsere után is akadozva indult a szentgyörgyi lányok játéka, de szerencséjükre a törökök is hibát hibára halmoztak, míg aztán Ghizilă két triplával ébresztőt fújt, majd Fraser értékesített büntetőivel máris a Sepsi-SIC vette át a vezetést. A következő percekben nagy küzdelem jellemezte a mérkőzést, és nagyon kellett, hogy előbb Pasic a hárompontos félkörön kívülről, majd Ghizilă is pontosan célozzanak, így a háromszékiek négy pontos előnnyel várhatták az utolsó tíz percet (49-53).
A záró felvonás első perceiben Jovana Pasic csapatkapitányhoz méltóan vitte a hátán csapatát,
védekezésben labdát szerzett, támadásban közelről és távolról is betalált a gyűrűbe, amivel a zöld-fehérek növelni tudták a különbséget. Ezt követően pedig Fraser mutatta meg tudását, egymaga összedobált zsinórban tizenegy pontot, Pasic triplája pedig végleg bebiztosította a Sepsi-SIC győzelmét.
Törökországi sikerének köszönhetően a székelyföldi együttes az utolsó játéknap eredményeitől függetlenül továbbjutott csoportjából,
de december 1-jén még tiszteletét kell tennie az anyaországban, amikor a már biztos kieső UNI Győr vendégeként lép majd pályára.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!