A szombat esti összecsapást bátran kezdte a Petrolul Ploieşti, az első negyed végén már 17 pontos előnyre tettek szert (28–11), ami a nagyszünetig csak továbbnőtt, 57–27-es állással mehettek pihenőre a felek. A teljes összecsapást nézve a harmadik negyed volt a leggyengébb a csíkszeredai gárda számára, mindössze négy pontot sikerült összehozniuk, amire válaszul a hazaiak 25-öt dobtak.
Az utolsó negyedre alábbhagyott a Petrolul lendülete, 21 pontot dobtak, de még így is héttel többet, mint a VSK. A végén 103–45 állt az eredményjelzőn, a győztes kiléte egy pillanatig sem volt kérdés, ennek ellenére a vendégek becsülettel küzdöttek mindvégig.
Ezzel a vereséggel jelenleg az ötödik helyen állnak, három játéknapot követően három egységet gyűjtöttek össze.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!