A FIBA Európa Kupa rájátszásba nemrég továbbjutott zöld-fehérektől négy kosárlabdázó kapott meghívót a válogatottakba. Ioana Ghizilă és Orbán Nikolett a román, Jovana Pasics a montenegrói, míg Pinelopi Pavlopulu a görög nemzeti együttesben szerepelhet – közölte Facebook-oldalán a háromszéki egyesület.
A csoportjában egy győzelem és három vereség mellett utolsó Románia Isztambulban mérkőzik meg Csehországgal, illetve Olaszországgal. A montenegróiak Podgoricában fogadják a svédeket és az izraelieket, míg a görögök Ljubljanába hivatalosak, ott pedig Izland és Bulgária lesz az ellenfelük.
Az Eb-selejtező utolsó két fordulójának mérkőzéseit február 4-én, és 6-án, csütörtökön és szombaton tartják.
Az Eb-t a tervek szerint idén nyáron, június 17–27. között rendezik Franciaországban és Spanyolországban. A társházigazdákon kívül eddig csak Belgium és Szerbia jelenléte garantált a 16 csapatos kontinenstornán.
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!