Szenegáli és francia állampolgársággal is rendelkező kosaras érkezését jelentette be szerda délután az ötszörös román bajnok és négyszeres kupagyőztes Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC. A zöld fehérek a 32 éves Oumou Touré játékjogát szerezték meg.
A 190 centiméter magas sportoló legutóbb az izraeli élvonalban érdekelt Elitzur Ramla, illetve a francia első osztályban szereplő La Roché Vendeé csapatát erősítette.
– írja az új szerzeményről a Sepsi-SIC közösségi oldala.
Touré játszott még a francia másodosztályban a Basket Club Saint Reze, a Toulouse Metropole Basket és a Leon Tregor Basket csapatában, illetve a francia élvonalban a Union Saint-Amand Porte du Hainaut és az USO Mondeville alakulatában. Megfordult továbbá Ecuadorban a Club Santa Maria Machala együttesében.
A szenegáli válogatottal 2016-ban részt vett a Rio de Janeiróban rendezett olimpia játékokon, ahol öt mérkőzésen lépett parkettre.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!